Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Tagore
Tagore 2020. 02. 15. 14:08
#1460

 https://qubit.hu/2020/02/15/jobban-elunk-mint-tizezer-eve?fbclid=IwAR3mlc9jqFV-5IQCFBg56ZtSsQFCybjuAEvIbrH4oLlmFMX8dDL0k3ehh8U
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 14. 10:03
#1459
Az Európai Űrügynökség műholdas felvételei alapján óriási jéghegy szakadt le a nyugat-antarktiszi Pine-szigeti gleccserről, majd kisebb darabokra esett szét – számol be az IFLScience. Az eredetileg 300 négyzetkilométeres jéghegyről 2019 februárja és 2020 február 11-én készültek képek, az utolsó fotón a jéghegy már teljesen szétrepedezett.A kutatók attól tartanak, hogy a Pine-szigeti gleccser a közeli Thwaites-gleccserhez hasonlóan drámai átalakulás előtt áll. A jégtömegek darabolódásával és olvadásával rengeteg víz szabadul fel, ami nagyban hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez.
BeginnerSon
BeginnerSon 2020. 02. 13. 20:55
#1458
hoax, Soros, klímahiszti, libernyákok.
Mo. kormánya kompatibilis voltam?
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 13. 20:48
#1457
20:36A Föld legmelegebb januárján vagyunk túl
már az emberiség  mérései alapján
üdv afrikai unióban
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 11. 15:04
Előzmény: #1453  _Macika_
#1454
elszomorít, hogy olyan világban élünk, ahol az állszíjas pingvinek helyét egyre inkább szamárpingvinek veszik át
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 11. 14:27
#1453
Egy friss felmérés alapján drámaian csökkent az állszíjas pingvinek száma az Antarktiszon: egyes kolóniákban mostanra akár 77 százalékkal is csökkent a példányszáma legutóbbi, 1970-es években végzett utolsó felmérések adataihoz képest – írja az MTI.A Stony Brook-i Egyetem és a Northwestern Egyetem kutatócsoportja a Greenpeace két hajóján utazva több mint egy hónapig dolgozott a térségben, ahol kézi eszközökkel és drónokkal mérték fel a károk nagyságát. A tudósok összes vizsgált szigeten jóval kevesebb pingvint találtak, mint amennyinek a rendelkezésre álló adatok alapján lennie kellett volna ott. Ugyan ebben sok tényező játszhat szerepet, a jelenlegi bizonyítékok mindegyike arra utal, hogy a globális felmelegedés állhat a csőre alatt futó vékony fekete csík miatt állszíjasnak nevezett pingvinfaj hanyatlásának hátterében.Azt egyelőre nem osztották meg, hogy pontosan hány pingvint számoltak össze, de azt már elmondták, hogy a trend egyértelmű:AZ ÁLLSZÍJAS PINGVINEK SZÁMA ROHAMOSAN CSÖKKEN, A HELYÜKET PEDGI A SZAMÁRPINGVINEK VESZIK ÁT.Az egyik kutató szerint a jelenlegi eredmények alapján valami egyértelműen tönkrement, vagy megváltozott a helyi ökológiában a hetvenes évek óta, egy másik szakember pedig elmondta, a tápláléklánc alapvető építőköveivel történik valami. Kevesebb élelem áll rendelkezésre, ezért a pingvinek idővel egyre kevesebben és kevesebben vannak, a kérdés pedig az, hogy így megy-e tovább – tette hozzá a kutató.A Meteorológiai Világszervezet múlt héten közölte, hogy egy antarktiszi kutatóbázison az eddigi legmagasabb hőmérsékletet, 18,3 Celsius-fokot mértek a feljegyzések kezdete óta. A változásoknak természetesen vannak nyertesei is – mint a korábban emlegetett szamárpingvinek –, ám egyértelmű, hogy több faj jár rosszul a dologgal. Egy tavaly megjelent kutatás szerint például a kihalás szélére sodródhatnak a császárpingvinek, ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik tovább.
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 09. 16:37
Előzmény: #1451  _Macika_
#1452
De szép, ki rajzolta?
Phylaxa 2020. 02. 09. 15:33
Előzmény: #1449  Tagore
#1450
Ha jól tudom, akkor csak azt kellene megtudni, hogy mikor éri el ismét a monszun. Ehhez persze baromi sok és ismert paraméter kellene, a szuperszámítógépek már talán képesek lennének kiszámolni. Az algoritmus múlna csak az emberiségen. Azok a fránya paraméterek. Mik lehetnek azok? :)
Tagore
Tagore 2020. 02. 09. 14:39
Előzmény: #1445  xmann
#1449
Igen. Érdekes kultúrák voltak ott. ....és ha újra kizöldül, megfordul a népvándorlás. :) /pártunknak annyi/ ......
Phylaxa 2020. 02. 09. 14:22
Előzmény: #1442  _Macika_
#1448
A napokban olvastam, hogy -92 C alatt járnak már. :)
Phylaxa 2020. 02. 09. 14:20
Előzmény: #1444  xmann
#1447
:)
xmann 2020. 02. 09. 12:46
Előzmény: #1443  Tagore
#1445
Ez a Mad Max is jó. Egyébként azt tudtátok, hogy ha melegszik a bolygó akkor több lesz a csapadék? A szárazságokat mindig a lehűlések okozzák, nem a felmelegedések. Pl. a Szahara mindig a meleg időszakokban szokott kizöldülni, pl. 8-10 ezer éve a jégkorszak vége utáni legmelegebb időszakban (Holocene Climate Optimum) hirtelen sivatagból sztyeppévé vált, óriási tavakkal (pl. Lake Megachad), emberekkel. 4-5 ezer éve kiszáradt, az emberek betelepültek a Nílus mellé (már aki nem halt meg), az elefántok meg az Atlasz hegység felé húzódtak, ahol elkapták őket Hannibálék és azzal mentek Róma ellen. Csuda dolgok vannak!
xmann 2020. 02. 09. 12:40
Előzmény: #1442  _Macika_
#1444

"Ijesztően tavaszodik az Antarktiszon"
na az már tényleg érdekes ha az Antarktiszon tavaszodik, mert ott most ősz jön tudtommal
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 07. 13:42
#1442
Ijesztően tavaszodik az Antarktiszon
.
Három év kellett a rekorddöntéshez.18,3 Celsius-fokot mértek csütörtökön az Antarktiszon lévő esperanzai kutatóállomáson. Ez az eddigi rekord, 0,8 fokkal haladja meg a 2015 márciusában mért korábbi csúcsot – számolt be a The Guardian.Az argentin meteorológiai intézet pénteken közölte a mérés eredményét. Az állomáson 1961 óta gyűjtik az adatokat.
.
Az Antarktisz Dél-Amerika felé kinyúló félszigete az egyik leggyorsabban melegedő hely a Földön, az elmúlt 50 évben csaknem 3 fokkal nőtt az átlaghőmérséklete. A terület minden gleccsere folyamatosan olvad.A félsziget felmelegedése azért is aggasztó, mert a jégpajzsok összeomlása esetén rendkívüli módon megemelkedne a tengerszint.Az Antarktiszon mért legalacsonyabb hőmérséklet az orosz Vosztok állomáson állt elő – jóval közelebb a Déli-sarkhoz –, 1983-ban ott mínusz 89,2 fokot mértek.
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 05. 20:47
#1441
klímaváltozás
nem környezetvédelem
bakter

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek