Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Phylaxa 2015. 12. 31. 21:16
Előzmény: törölt hozzászólás
#760
Bírom a scifit, de ez azért hamarabb is bekövetkezhet, mivel a tengerszint emelkedik és ez már ma probléma sok szigetköztársaságnál.
elemes
elemes 2015. 12. 31. 20:41
#759
Törölt felhasználó 2015. 12. 31. 01:13
Törölt hozzászólás
#758
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 20:39
Törölt hozzászólás
#757
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 20:38
Törölt hozzászólás
#756
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 20:36
Törölt hozzászólás
#755
Phylaxa 2015. 12. 30. 20:28
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#754
Ez érdekes:

link
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 14:38
Törölt hozzászólás
#753
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 14:33
Törölt hozzászólás
#752
Törölt felhasználó 2015. 12. 30. 14:16
Előzmény: #750  Törölt felhasználó
#751
A mostaninál is aszályosabb év lehet 2016

Az ideinél is mostohább lehet az időjárás a jövő év első felében, figyelmeztetnek segélyszervezetek a BBC szerint: a mostani El Nino jelenség máris sokkal jobban fejti ki hatását mint eddig.
A Csendes-óceán trópusi és szubtrópusi területeire kiható Déli Oszcilláció (ENSO) jelenségkör egyik állapota az El Nino, amely többek között befolyásolja az Afrikára és Dél-Amerikára hulló csapadék mennyiségét: karácsony tájékán kezdődik és 9-12 hónapig tart.
Az Oxfam segélyszervezet szerint hamarosan éhínség fenyegeti a dél-afrikai régiót, főként Malawit. Afrika-szerte 31 millióan szorulnak majd élelmiszersegélyre. Dél-Amerikában (Guatemala, Honduras, El Salvador és Nicaragua) ugyanakkor áradásokkal kell majd számolni.
A fejlett világban mindez az élelmiszerárak emelkedésén fog látszani, 5-10%-ot drágulhat a kakaó, a rizs, a cukor és a kávé. (BBC)
Törölt felhasználó 2015. 12. 15. 19:43
#750
NAGYON RÉGEN NEM VOLT ILYEN MELEG AZ ÉSZAKI-SARKON

Az utolsó egy évben a sarkvidék 1,3 Celsius-fokkal volt melegebb, mint a sokévi átlag, és a tenger sem fagyott még be ennyire kis területen.

Minden idők legmagasabb hőmérsékletét mérték az Északi-sarkvidéken a szeptemberrel zárult 12 hónapban. Az amerikai óceán- és légkörkutató intézet, a NOAA kedden közzétett adatai szerint az arktiszi levegő átlaghőmérséklete 2014 októbere és 2015 szeptembere között 1,3 Celsius-fokkal haladta meg a sokévi átlagot, és ez a legmagasabb hőmérsékletet jelenti a mérések 1900-as kezdete óta.
A jelentés szerint az északi-sarkvidéki téli jégtakaró, amely az átlagosnál két héttel korábban, február 25-én érte el legnagyobb kiterjedését, az eddigi legkisebb volt az adatgyűjtés 1979-es kezdete óta. A nyári jégtakaró, amely szeptemberre zsugorodott a legkisebbre, a negyedik legkisebb volt a mérések kezdete óta.
„Az Északi-sarkvidék kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld más térségei, és ez következményekkel jár a világ biztonságára, az éghajlatra, a kereskedelemre, az árfolyamokra” – állapította meg közleményében a NOAA tudományos vezetője, Rick Spinrad. A vizsgált időszak átlaghőmérséklete 3 Celsius-fokkal haladta meg a XX. század elején mért hőmérsékletet az Arktiszon.
pitcairn2 2015. 12. 12. 23:40
Előzmény: #748  Phylaxa
#749
inkább sekélyes fas@zság...
Phylaxa 2015. 12. 12. 23:33
Előzmény: #745  Törölt felhasználó
#748
Korrekt. Nem beszélve arról, ami az óceánok aljáról szabadulhat a légkörbe. Mert abban van az igazi potenciál.
Phylaxa 2015. 12. 12. 23:31
Előzmény: #743  Törölt felhasználó
#747
Nagyon-nagyon sok erdő kellene és növényzet. De sajnos pont az ellenkezője folyik.

Pillanatok alatt kellene teletelepíteni a bolygót. Ahogy a hozzáállást látom, még csak nem is beszélnek róla.
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 21:31
Előzmény: #744  Törölt felhasználó
#746
Az, hogy kiemelik a föld károsanyag megkötésének képességét, nagyon fontos. A háttérben ez már egy üzenet az olajvállalatoknak is, hogy addig termeljenek ameddig nem okoznak kárt, azaz ők maguk kell, hogy tegyenek azért, hogy a sok mocsok valahol belekerüljön egy körfolyamatba.
Talán majd az olajvállalatok lesznek a legnagyobb erdőtulajdonosok és szép lassan átállnak a faégetésre. Egy kis génsebészet még hozzá és megjelennek az évente aratható mammutfenyők és már ott is vagyunk valahol a jura korban.
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 20:54
Előzmény: #744  Törölt felhasználó
#745
a széndioxid csak katalizátor az igazi és gyors pusztítást a korábban fagyott metán légkörbe jutása okozza
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 20:52
Előzmény: #743  Törölt felhasználó
#744
Halottnak a csók!
Teljesen mindegy mit csinálnak a folyamat már megállíthatatlan,öngerjesztő!
Ráadásul a mostani felmelegedést az évtizedekkel ezelőtti károsanyag kibocsátás okozza,hol van még a mai,
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 18:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#743
Amit eddig olvastam róla, az jó nagy sötételés.
Hogyan kell csökkenteni a rossz gázok kibocsájtását, mellesleg megszavazta az a Szaud-Arábia, aki épp a napokban emelte az olaj termelését.
Szerintem itt egy nagy félreértés van. Amíg a profit mozgatja a világot, addig nem lesz valós változás, ez csak bla-bla, a saját lelkiismeretük megnyugtatása.
Fákat kéne telepíteni mindenhova és fából építkezni újra, na akkor ki lehetne vonni a sok CO2-t, amit az olajjal visszahozunk a rendszerbe, de itt is épp az ellenkezője folyik.
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 17:57
Törölt hozzászólás
#742
Törölt felhasználó 2015. 12. 12. 17:56
Törölt hozzászólás
#741

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek