Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 08:23
Előzmény: #1359  pampa
#1360
nem kamuzzál
pampa 2018. 06. 07. 08:20
Előzmény: #1357  Törölt felhasználó
#1359
Az EU egyik tagállama BÜNTETI ha másik tagállamának ZÁSZLÓJÁT vagy HIMNUSZÁT kitűzik vagy lejátsszák egy rendezvényen!
.
Annak a közösségnek NINCSEN jövője!
Clint
Clint 2018. 06. 07. 08:17
Előzmény: #1347  Törölt felhasználó
#1358
Igen, ez így van. Ugyanakkor a törököknek ez nem okozott gondot. A kis-antant országainak sem.
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 08:14
Előzmény: #1355  pampa
#1357
pedig az
Clint
Clint 2018. 06. 07. 08:13
Előzmény: #1353  Mikieger85
#1356
Ugyanmár...Sajnos 100 év alatt nem tudtuk elérni Székelyföld autonómiáját. Első lépésként ezt kellene.
pampa 2018. 06. 07. 08:09
Előzmény: #1354  sanka
#1355
Nem Orbán eteti a híveket hanem azok akik azt állították, hogy az EU csatlakozás után már "okafogyott" lesz a trianoni döntés!
.
Látjuk......
sanka 2018. 06. 07. 06:41
Előzmény: #1345  pampa
#1354
Aha, ezzel eteti a híveit orbánc!!!!
Mikieger85 2018. 06. 07. 00:12
Előzmény: #1346  Törölt felhasználó
#1353
Egy nagyhatalom - legyen Kína, Oroszország, Amerika - nagy ívben leszarja, hogy besértődtek rá a románok/magyarok/szlovákok, ha valamelyiknek kedvezőtlen döntést hoz. Viszont, Magyarország egyelőre az EU-n és a NATO-n belül van, ugyanilyen tagságú szomszédokkal. Tehát ha nekiáll pl az oroszokkal lepaktálni, hogy ugyan, segítsenek már pár hektár romániai terület megszerzésében, az borítja a bilit a NATO-ban.
Mikieger85 2018. 06. 07. 00:07
Előzmény: #1351  kadarviktor
#1352
Sztem meg másszon vissza mindenki a fára, az lesz a legjobb. Az hóttziher, hogy négylábúként nem szerveztünk volna világháborúkat.
kadarviktor 2018. 06. 06. 22:31
Előzmény: #1339  Törölt felhasználó
#1351
az időben visszalépegetéssel azért óvatosan
mert aztán mehetünk vissza Etelközbe vagy mégtovább…
de még eddig se kell visszamenni az időben.... 1000nél a manapság fenemód hangoztatott kereszténység ügyében is óriási ellentmondás lesz hirtelen a ki vágyik vissza tovább az időben, ki a nagyobb magyar versenyzők között.... 
pitcairn2 2018. 06. 06. 22:13
Előzmény: #1313  Törölt felhasználó
#1350
ritka egy elb...szott akciónak tűnik ez...
Gerdály, az erdélyi szász kísértetfalu - és amit sorsából tanulhatunk
https://www.youtube.com/watch?v=S3yBq8iw_J8
vmi "Darwin díjat" kéne alapítani a német migrációs-politikai "szakértőknek"...
sanka 2018. 06. 06. 11:58
Előzmény: #1344  BudFox
#1349
Ja persze, nyaljuk putyin seggét!!!
sanka 2018. 06. 06. 11:57
Előzmény: #1345  pampa
#1348
Hehe:))))
Törölt felhasználó 2018. 06. 06. 11:55
Előzmény: #1344  BudFox
#1347
Szerintem meg nem, adott volt ugye egy elvesztett és borzalmas háború után hazatérő demoralizált hadsereg, ha megpróbálja megtagadni tőlük a családhoz való hazamenést, akkor itt kő kövön nem maradt volna és lehet, hogy már akkor elkezdődik a kommunizmus (Tiszát is rögtön levadászták). A hiba inkább ott volt, hogy rögtön el kellett volna kezdeni egy önkéntes alapú sereg kiépítését, aztán ha az megvan, akkor rájuk támaszkodva már lehetett volna újra mozgósítani.
Törölt felhasználó 2018. 06. 06. 11:50
Előzmény: #1345  pampa
#1346
Már bocsi, de miért lenne bármelyiknek is érdeke egy húsz, harminc vagy negyven százalékkal nagyobb Magyarország megvalósítása úgy, hogy ezzel magára haragít kb. 4-5 szomszédos országot.
pampa 2018. 06. 06. 11:03
Előzmény: #1341  Törölt felhasználó
#1345
Hamarosan Kína is csatlakozhat, ha az érdeke úgy alakul a térségben.....
.
Nincs még ez lefutva.
BudFox
BudFox 2018. 06. 06. 11:02
Előzmény: #1314  Clint
#1344
Na Igen...Károlyi....totál naív volt......ma azért már nem igy működnek a dolgok..hogy naívitásból bármilyen szívességet megteszünk bármelyik országnak...
Törölt felhasználó 2018. 06. 06. 10:59
Előzmény: #1340  Törölt felhasználó
#1343

"Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat."
- ezt a három feltételt írta Raffay a területi revíziónak (Vazsmegyei még vastagon alá is húzta),
hát ez a 3 feltétel soha az életben nem fog nálunk egyszerre fennállni - úgy hogy nincs félnivalójuk a szomszédainknak. :)
sanka 2018. 06. 06. 10:40
Előzmény: #1332  pitcairn2
#1342
Ezen már lehet vitatkozni!
Törölt felhasználó 2018. 06. 06. 10:39
Előzmény: #1338  pampa
#1341
Ő kevés, minimum még egy kéne mellé vagy az USA egyedül elég lenne.

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek