Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 09:57

Internetkonzultáció  

Napokon belül indul az internetkonzultáció

MTI2015. 01. 09. 09:37



Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu - jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.

Közölte: az internetes felületen lesz módja a szakmai szervezeteknek és a magyar állampolgárnak javaslatot tenniük a felteendő kérdésekre. A politikus kiemelte: először a nemzeti konzultációk sorában, nemcsak a választójogú polgárok, hanem a 14 évnél idősebbek is megtehetik javaslataikat.

Ezek összegzése február végére készülhet el. Majd a tervek szerint március közepétől, végétől egy hónapon keresztül várják a kérdésekre a válaszokat, ugyancsak online felületen - mondta a miniszteri biztos. Deutsch Tamás elmondta: a konzultáció alapján készülő javaslata, amelyet majd a kormány elé terjeszt, már megfogalmazása pillanatában nyilvános lesz.



Internetadó elleni tüntetés

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Október végén

Orbán Viktor október 31-én jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése a korábban tervezett formában nem vezethető be, ezért január közepén nemzeti konzultációt indítanak az internetről, benne az internet szabályozásáról és pénzügyi kérdésekről. A kormányfő azt mondta, "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extraprofit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe".



Még aznap megnevezték

A Fidesz még aznap közölte, hogy Deutsch Tamás lesz a konzultáció felelőse. Az EP-képviselő később hangsúlyozta, az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdései azt hivatottak majd körüljárni, hogy az internetfelhasználók hogyan tudják minél szabadabban, minél többen és minél olcsóbban használni a világhálót. Megjegyezte, hogy internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint politikán kívüli közéleti szereplők bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki a magyar állampolgárok véleményét.



A közmédia segít

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója december 22-én írt levelet Deutsch Tamásnak, amelyben felajánlotta a közmédia együttműködését az internethasználatról és digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációban. A Miniszterelnökség szerdán közölte, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció kiemelt médiapartnere lett a közszolgálati média.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2015. 09. 28. 17:39
Előzmény: #24  Törölt felhasználó
#25
Hamarosan megtudjuk, hogyan alakul "a magyar internet jövője"

November 15-ére a kormány elé kerülnek az az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) véleményei alapján készített konkrét döntési javaslatok a magyar internet jövőjével kapcsolatban - közölte a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a Média Platform elnevezésű szakmai rendezvényen, hétfőn Budapesten.

Deutsch Tamás elmondta, az előterjesztés összeállításában számítanak minden szakmai és társadalmi szervezet közreműködésére, számukra élő és aktív részvételi lehetőségüket akarnak biztosítani. Arra biztatott mindenkit, hogy a szeptember 30-ig tartó konzultáció még hátralévő napjain éljen a véleménynyilvánítás lehetőségével és töltse ki az InternetKon20 kérdőívet.

Olyan irányba fejlesztik majd a magyar internetet, amilyen akaratot, szándékot a polgárok kialakítanak.

Deutsch Tamás arra figyelmeztetett, hogy nem mindegy, milyen fejlődési, fejlesztési irányt vesz a következő években a világháló, mennyire marad sokszínű és szabad az internet világa. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy Indiában ma mindenki ingyen internethez juthat, de azzal a feltétellel, hogy csak azt a 30 közösségi médiaplatformot és online felületet használhatja, amit az adott szolgáltató nyújt számára. Az internet a világban nagy átalakulás előtt áll, és az egyik nagy kérdés, hogy megmarad-e a tájékozódási szabadság.

A kétnapos tartalomfejlesztési és -terjesztési konferencia nyitónapján Aranyosné Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években, évtizedekben gyökeresen megváltoztak a médiafogyasztási szokások, továbbá az információhoz jutás módja és annak mennyisége. "Amiben ma döntünk, amit ma fejlesztünk, amit irányként jelölünk ki, az fogja meghatározni a jövőt" Ezért nagy kihívás olyan dinamikusan változó területen, mint az elektronikus hírközlés, stratégiai döntéseket hozni.

Az NMHH elnökét, Karas Monikát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a média, a hírközlés a XXI. századi gazdaság mozgató rugója, nélküle a gazdaság más szereplői sem tudnának fejleszteni a saját területükön.

A szélessávú szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban azt mondta, ezekben a hónapokban a 3400-3800 megaherzes frekvenciasáv értékesítésén dolgoznak. Jelezte, reményeik szerint ennek a blokknak az értékesítésével is erősödik majd verseny, és gyorsul a szélessávú lefedettség kiépítése, továbbá bizonyos frekventált helyeken ez a frekvenciasáv lesz alkalmas arra, hogy nagy kapacitású szolgáltatásokat érhessünk el.

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az NMHH a terület szabályozásával - a technológiasemlegesség elve alapján - egyenlő feltételeket kíván teremteni minden szereplőnek, aki ugyanolyan jellegű szolgáltatással van jelen a piacon.

MTI
Törölt felhasználó 2015. 08. 12. 11:21
Előzmény: #20  kukker
#24
Eddig 22 ezren töltötték ki az InternetKont

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos, az InternetKon vezetője megerősítette, hogy a kormány valamennyi, a digitális fejlesztéseket érintő ügyben a polgárok akaratnyilvánításának megfelelő kíván döntést hozni.

Eddig 22 ezren válaszoltak az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) kérdéseire – közölte a Nemzeti Konzultáció Titkársága kedden az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek: a magyar internet jövőjét meghatározó kérdésekre május 18-tól egészen szeptember végéig válaszolhat a minden 14. életévét betöltött magyar.

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos, az InternetKon vezetője megerősítette, hogy a kormány valamennyi, a digitális fejlesztéseket érintő ügyben a polgárok akaratnyilvánításának megfelelő kíván döntést hozni.

Az InternetKon kérdéssorának megválaszolását követően, széles körű szakmai egyeztetés után november végén kerülnek a kormány elé azok a döntési javaslatok, amely intézkedések elfogadásával megvalósulhatnak a konzultáció során az állampolgárokkal közösen kialakított elképzelések – tette hozzá az InternetKon vezetője.
aytif 2015. 07. 21. 09:50
Előzmény: #21  Bekre_Pal
#23
tuti, csak szerintem 18K+2K az arány. Ennyire semmit érő szart már régen láttam. Mit kell azon szavazni, hogy csökkenjen az adója? Nem baj, adjunk munkát a csatakosnak is, különben mit csinálna? Mtk-t elnökölne? Ahhoz sem ért
rockmaster 2015. 07. 21. 09:35
Előzmény: #20  kukker
#22
"büdösbogár" Deutsch Tamás :)
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 07. 21. 09:28
Előzmény: #20  kukker
#21
aztán az is lehet, hogy a 20k válaszból 15k arról szól, hogy a kurva anyjukat, a maradék 5k harmadát meg a fidesznyik családtagok töltötték, kommunista felajánlásban
kukker 2015. 07. 21. 09:23
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#20
"Deutsch Tamás elmondta: eddig csaknem 20 ezren (?!? ))válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot.

Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a "párbeszédben résztvevők" szeptember végére."

Totál csőd az egész.
Az ember, a hozzáértése, meg ez az egész fideszbaromság internet ügyben is:

Magyarország, Internetfelhasználók:
link
2014-ben a lakosság 75%.
Adjak számológépet ennek a zseninek és pártjának, hogy mekkora ÉRDEMI százalékot érdekel ez a bohóckodásuk?

Röhej ez a fidesz-izé.

Törölt felhasználó 2015. 07. 21. 09:09
Előzmény: #18  Törölt felhasználó
#19
Szeptember végéig lehet megválaszolni az InternetKon20 kérdéseit. Két hónappal meghosszabbítják az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációt, így nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni a kérdésekre - jelentette be a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.

Deutsch Tamás elmondta: eddig csaknem 20 ezren (?!? ))válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot.

Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a "párbeszédben résztvevők" szeptember végére. Megjegyezte, hogy a konzultációval kapcsolatos döntés - előkészítő anyag így két hónappal később, vagyis november végén kerülhet a kormány elé.

Deutsch Tamás múlt pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) elmondta: a konzultáció célja, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amelyben mindenki kifejtheti a véleményét.

Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós
veszélyekre.
Törölt felhasználó 2015. 07. 06. 11:29
Előzmény: #17  Törölt felhasználó
#18
Az infrastruktúra hiánya és a magas ár az internethasználat hazai továbbterjedésének legfőbb akadálya - mondta Deutsch Tamás, az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett arra, a kormányzat az uniós céldátumnál két évvel korábban, 2018-ra kívánja elérni, hogy minden háztartásnak módja legyen hozzáférni a szélessávú internethez.
Deutsch Tamás arra hívta fel a figyelmet: az InternetKon első kérdése éppen arra vonatkozik, hogy az áfa vagy a távközlési szektorra kivetett különadó csökkentésével, esetleg a piaci verseny élénkítésével járuljon hozzá a kormányzat a világháló használatának olcsóbbá válásához.
Törölt felhasználó 2015. 04. 09. 15:08
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Törölt felhasználó 2015. 04. 09. 11:29
Előzmény: #10  -bubu-
#16
Hat témaköre lesz az internetes konzultációnak

A kérdésekről a hónap végén dönt a kormány, a szavazás májusban indul.

A szinte heti rendszerességgel megrendezett sajtótájékoztatók sorában tegnap az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) beszélt Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

Ez alkalommal a biztos több mint egy tucat magyar informatikai vállalat vezetőinek, képviselőinek ismertette az InternetKon eddigi történetét, és felvázolta a következő hónapok programját, de a legfontosabb bejelentése az volt, közölte: amint erről az egyeztetés résztvevőit is tájékoztatta, a beérkezett 2770 kérdés- és témajavaslatot hat, egymástól jól elhatárolható témakörbe lehet sorolni. Ezek a következők:

az internetelérés legyen megfizethető
a digitális kompetencia fejlesztése
az internet legyen mindenhol elérhető
az internet legyen biztonságos
az internet segítse a gazdaság fejlődését
az interneten legyenek tartalmak és szolgáltatások
A biztos elmondta, hogy a gazdaság fejlődésével kapcsolatos témakörben nagy számban érkeztek kérdésjavaslatok az induló vállalkozások, a startupok támogatásával kapcsolatban. Megemlítette, hogy érkeztek olyan kérdésjavaslatok is, amelyek afelé irányítják a döntéshozók figyelmét, hogy miként lehet az adócsökkentés eszközével az internethasználat minőségét, számosságát. Közölte, hogy a jövő hétre áll össze a konzultációra bocsátani javasolt húsz kérdés, a lista pedig egy újabb egyeztetési kör után, április végén kerül a kormány elé, majd májustól minden 14. évét betöltött magyar állampolgár kitöltheti a kérdőívet.

A tájékoztatón az MKIK elnöke, Parragh László közölte: „Az alapvető infokommunikációs eszközök használatában Magyarország az Európai Unió utolsó harmadában van, a magyar vállalkozások jellemzően kevésbé használják az infokommunikációt, mint eszközt a működésük során.”

Az elnök példaként említette, hogy a honlappal rendelkező vállalkozások arányának átlaga az unióban 73%, hazánkban ez a szám mindössze 61%, amellyel a 23. helyen vagyunk. Az unióban a széles sávú interneteléréssel rendelkező vállalatok átlaga 90%, nálunk csak 85%, és ezzel is a 23. helyre szorulunk. Parragh László hangsúlyozta, hogy változtatni kell, elsősorban szemléletváltozásra van szükség, főként a korszerű eszközöktől idegenkedő vállalkozók körében, akik kizárják magukat a versenyből azzal, hogy nem aknázzák ki az infokommunikációban rejlő lehetőségeket.
Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 17:43
Előzmény: #11  Tibi0002
#15
Úgy látszik nem esett le, hogy alternatív valóságban élnek:

- "Orbán takarodj!" = baloldal vajúdásáról szól
- útdíj és elleni tüntetések = sikertörténet, mindenki mellette áll
- Magyarország jobban teljesít
stb.

Soroljam még?
Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 17:38
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#14
Ha már számítógépes konzultáció, itt az eredménykiértékelő algoritmus:
javaslatok > /dev/null
Tibi0002 2015. 01. 09. 17:31
Előzmény: #12  -bubu-
#13
Addig maradok ebben az országban, amíg a hazai szolgáltatóknál a külföldi befektetéseim biztonságban tudhatom.
Már rég nem reménykedem az ország kijózanodásában.
-bubu-
-bubu- 2015. 01. 09. 17:02
Előzmény: #11  Tibi0002
#12
azt mondja erre a miniszterelnök, hogy minden szart a ciklus elején kell lenyomni a zemberek torkán és a ciklus végére lehet szépíteni kecsegtetni megint
Tibi0002 2015. 01. 09. 16:59
Előzmény: #10  -bubu-
#11
Ha az internetadó ennyire durván felborzolta a kedélyeket pár hónapja, és rengeteg szavazót veszítettek, akkor most miért feszegetik újra? Úgy értem, a saját érdekükben erről mélyen kussolni kellene.

ezt mondja meg valaki.
-bubu-
-bubu- 2015. 01. 09. 16:21
Előzmény: #9  Sigorszky
#10
teljesen.....

sajnos
Sigorszky 2015. 01. 09. 14:55
Előzmény: #8  -bubu-
#9
Érdekes azért, hogy az EP-be már akárki jó? Szanyitól a "narancsliget szívtipróláig" , vagy csak azért küldik ki, hogy itthon ne lábatlankodjon? Ott lejárathatja az országot? Vagy épp nem, mert még nem ismerik? Megbolondult ez a világ, én mondom...
-bubu-
-bubu- 2015. 01. 09. 14:02
Előzmény: #7  -bubu-
#8
kis adalék a "konzulensről"

link

-bubu-
-bubu- 2015. 01. 09. 10:41
Előzmény: #6  Sigorszky
#7
Ifjusági és sport miniszterként egyidőben ejtette teherbe a feleségét és titkárnőjét , ezt nem is kell kommentálni

"Deutsch Tamás és a terhes titkárnő

A magyar sajtó 2000-ben lett hangos az első botrányos politikusi viszonytól, melynek végeredményeképpen Deutsch Tamás titkárnője fiúgyermeknek adott életet.

Bár eddig hasonló szexbotrány nem fordult elő hazánkban, a Fidesz politikusa mintha tanult volna külföldi elődeinek helyzetéből, és nem is próbálta tagadni az esetet. A politikus a nevére vette a gyermeket, de a két viszony közül a házasságát választotta, amelyet végül mégsem sikerült megmenteni, hiszen később válással végződött."

link

az ifjuság példaképe , remek
Sigorszky 2015. 01. 09. 10:37
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
Ezzel az idióta, mosdatlan tompikával szóbaállni? Majd ha fagy, hó lesz nagy! Konzultáljon a pici farkával a hülyegyerek. Oszt úgyis bevezetnek valami baromságot, kár az időért...
Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 10:19
Előzmény: #4  -bubu-
#5
nekem dajcstomi a kedvenc! jó arc:)

link
-bubu-
-bubu- 2015. 01. 09. 10:02
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#4
link

miután a konzultációs oladl nem működik, gondoltam ide írom be az üzenetemet a csatakos hajú dajcstominak

- menjetek a pi@ába -

Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 10:01
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#3
egy kis emlékeztető!
link
Törölt felhasználó 2015. 01. 09. 10:00
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#2
Jön a Merkel, megy a szekta a p..., ba :))

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek