Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
SBob 2019. 01. 05. 19:01
Előzmény: #14616  apocca
#14620
Szia apocca, boldog új évet!
Persze, tudom. Három hete szabin vagyok. Jólesett. Ennyi. Sem sósabb, sem sótlanabb nem lesz ettől a levesem. :) Nagyjából kiismertem már, hogy hogyan működik a világ. De a kettős mérce mellett sosem tudok elmenni szótlanul. Hogy hazudik e köztévé? Persze, hogy nem. Itt tulajdonképpen senki sem hazudik. (na jó, néha igen) Mindenki "csak" úgy tálalja a híreket, hogy azok befolyásolják (csúszómászót neveztek el Trumpról, mert éppen olyan, mint ő... RTL híradó) a nézőket. Erről szól már régóta a sajtó. Megjelent egy videó, amit mindenki megnézhet saját maga is. Érdekes megnézni az erre adott sajtócímeket, kommenteket. Hogy hazudik e a köztévé? Hát persze. Éppen úgy, ahogyan teszi ezt szinte az összes többi médium is. Hogy mi az igazság? Tulajdonképpen lényegtelen, hiszen mindenki csak azt olvassa, nézi, azt a "szakértőt" hallgatja, aki kiszolgálja az elvárásait. A nem tetsző hangokat megpróbálja elhallgattatni, de egyszerűbb esetben nem nézni, nem olvasni. Ha csupán az egyik, vagy másik oldali sajtóból tájékozódnánk, akkor vagy azt gondolhatnánk, hogy a világon már csak Magyarország az egyetlen béke szigete, illetve azt, hogy itt még a válságnak sincsen vége, sőt!
13791379 2019. 01. 05. 18:59
Törölt hozzászólás
#14619
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:50
Előzmény: #14617  HPeter76
#14618
Mészárossal példáznak..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#14617
Az a baj senki nem akar dolgozni,pénzt meg adják oda neki!
 ***
Ehhez viszonyítva mindég volt túlóra Sőt se szombat se vasárnap..
apocca
apocca 2019. 01. 05. 18:44
Előzmény: #14610  SBob
#14616
bob, ha valahova aztán végképp fölösleges túl sokat írogatni, az a politikai topik, még itt a pf-en is. A rendszeresen ezeken a topikokon írók 90 %-ának fekete-fehér a világ, illetve úgyis akarja látni. Teljesen érzelmi alapú, nem egy esetben kocsma szintű "politizálás".
13791379 2019. 01. 05. 18:44
Törölt hozzászólás
#14615
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:43
Előzmény: #14613  HPeter76
#14614
Hát ki van ez találva!! Ott van Rajknak a FIA, ATTÓL IS TÖBBET VÁRTAK!!! Telerakták LEHEL PIAC MEGTERVEZÉSÉVEL (azt hiszem építész,mérnök)
 HÚZOTT MAGÁNAK SZÉPEN, AZTÁN ELHALVÁNYULT.
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:37
Előzmény: #14610  SBob
#14613
Ja igen temetők sorállókra vonatkozik..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:34
Előzmény: #14610  SBob
#14612
nekem ebből az jön le AZOK TEMETIK AKIK KÖTELET RAKTAK RÁ!! JÓ ÉRTEM ÉN EZT..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:31
Előzmény: #14610  SBob
#14611
Én ezt a maffia SZÓT rendszerválás után hallottam először: "ki fia a maffia"egy páran emlékeznek erre..::)))
SBob 2019. 01. 05. 18:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#14610
Igazad van. Húzzák-vonják egymást, miközben közéjük is lehetett volna lövetni...  :)Rajk László 1956 októberi újratemetésén hangzott el hasonló a legenda szerint. Miszerint a több százezres tömegben Rajk egyik volt barátja mondta ezt : "Ha szegény Laci élne, most biztos közénk lövetne."  (ja, de ő kommunista volt)
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:28
Előzmény: #14608  HPeter76
#14609
Ettől már jobban,hova lennék kizsigerelve..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:28
Előzmény: #14606  Törölt felhasználó
#14608
Eln,hogy minősitgetem beneteket..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:28
Előzmény: #14606  Törölt felhasználó
#14607
Eln,hogy minősitgetem beneteket..
Törölt felhasználó 2019. 01. 05. 18:27
Előzmény: #14600  HPeter76
#14606
Hazamentek. Tüntetés jegelve.
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:26
Előzmény: #14583  signal2
#14605
Óhhhhhhhhhhhhhhhh egész jó LÁTOD.. TÚLMUNKA ISMÉRVEI, TIBORC MÓDRA
 Arrra is találnak Delikvenst,hogy ELŐADJA Gondolok a Szakállasra..Valami szakszervezeti mufti..
 >>>>KI LESZÜNK ZSIGERELVE
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:17
Előzmény: törölt hozzászólás
#14604
Ez se rossz meglátás.. 
 Lényeg meg eldugva... Ott is, itt is..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:14
Előzmény: #14602  HPeter76
#14603
Pláne hülyeséggel fedezi magát..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:14
Előzmény: #14601  HPeter76
#14602
jaj nem jó ilyen embereket kezelni..
HPeter76
HPeter76 2019. 01. 05. 18:12
Előzmény: #14600  HPeter76
#14601
Ítt sérülésről nem beszélhettünk SZERENCSÉRE NEM VERTE BE KÉSZAKARVA A FEJÉT...Simán megették/bevették volna..:):):)

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek