Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lancaster
lancaster 2018. 12. 04. 11:44
Előzmény: #10578  signal2
#10579

Nehezen néznek szembe a valósággal az agyatlanok, pedig ez is bizonyíték:
A szakértők szúrták ki, hogy a módosítás még jóval durvább lehet.      A BDO Magyarország az úgynevezett rabszolgatörvény eddig leginkább vitatott elemein kívül talált egy olyat, amely tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól.
     A tervezet szerint a munkáltató által közölt munkaidő-beosztás módosítható a munkavállaló kérésére, amire hozzájárulásával kerül sor. A módosítás akár előrelépés is lehetne, de jelen formájában, további garanciák nélkül, kitárja a kaput a munkáltatói visszaélések előtt.
     A JOGSZABÁLY MÓDOSÍTÁSA UTÁN A MUNKAVÁLLALÓ HOZZÁJÁRULÁSÁVAL MÓDOSÍTOTT BEOSZTÁS ALAPJÁN VÉGZETT MUNKA: RENDES MUNKAIDŐ LESZ.
     A munkavállaló így nem kap bérpótlékot rendkívüli munkája után, az nem számít bele a rendkívüli munkaidő 400 órás kvótájába sem.
    A gyakorlatban már ma is sok esetben előfordul, hogy a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzést azért nem minősítik rendkívüli munkaidőnek, mert ahhoz a munkavállaló hozzájárult.
L: Vazzeg!! ez nagyon kemény és aljas!! ez a fidesz!!!
https://24.hu/belfold/2018/12/04/rabszolgatorveny-penz-se-jarna-a-tobb-munkaert/
signal2
signal2 2018. 12. 04. 11:31
Előzmény: #10577  mityu2
#10578
Inkább vagyok unalmas mint szánalmas. Pont úgy reagáltál, ahogy megjósoltam.
Szép napot.
mityu2 2018. 12. 04. 11:06
Előzmény: #10574  signal2
#10577

na, már megint a "gyűlölködő fidesznyikek"
lépjél már túl ezen,
unalmas
lancaster
lancaster 2018. 12. 04. 10:45
Előzmény: #10573  mityu2
#10576

az azért nem olyan egyszerű!!! lásd ukrán-orosz konfliktust! nem szeretnek beleszólni 2 állam magánügyébe, mindenki óvatos. Viszont az egyszerű emberek menekülnek teljes joggal, mert féltik az életüket! Nézd meg a magyart pl 56-ban ezrével menekültek, a börtön vagy a kötél elől!
________
________ 2018. 12. 04. 09:50
Előzmény: #10573  mityu2
#10575

Orbánnak kellenek az új tanácsadók
ezért vár szívesen minden bukott-korrupt politikust a világ minden tájáról
lehet a macedón elnök lesz a korrupcióért felelös államtitkár
a baltás gyilkos visszajön hóhérnak
signal2
signal2 2018. 12. 04. 09:48
Előzmény: #10571  mityu2
#10574
Erről beszéltem. Lehet bármilyen jó és jószándékú egy javaslat, fidesznyikekből dől az ellenállás és a gyűlölet. Úgy ugrálnak, ahogy a vezér fügytül. Szar lehet. Szívből sajnálom őket.
mityu2 2018. 12. 04. 08:22
Előzmény: #10572  rockmaster
#10573

a háború elöl menekülőket abban kell segíteni, hogy a hazájukban békében élhessenek.
-"Ha éppen nem háború elől menekülnek, akkor nem jönnek millió számra."-
ostobaság
rockmaster 2018. 12. 04. 08:04
Előzmény: #10571  mityu2
#10572

Ha éppen nem háború elől menekülnek, akkor nem jönnek millió számra.
Ezt csak az ostoba Fidesz-propaganda nyomja neked!
Szerinted jobb ha 500-1000 km-t gyalogol valaki tengeren-hegyeken keresztül
mityu2 2018. 12. 04. 07:57
Előzmény: #10570  signal2
#10571

Ez előre mutató, jó javaslat arra, hogy BÁTRAN induljanak  útnak a migránsok, és hogy NEM KELL egy EU-s táborban várják a kérelem elbíràlását.!!!
jöhetnek millió-számra
signal2
signal2 2018. 12. 04. 07:45
Előzmény: #10566  lancaster
#10570
Ez előre mutató, jó javaslat arra, hogy ne induljanak feleslegesen útnak a migránsok, és hogy ne egy EU-s táborban várják a kérelem elbíràlását. Borítékolom, hogy a fidesz és a kormány ezt is fullba támadni fogja, mert az az érdeke, hogy a migránsokkal kapcsolatos hisztériát legalább az EP, de inkább az önkori választásokig fenntartsa. Közben már azt is nehéz eltussolni, hogy idén kevesebb migráns érkezik, mint 2015 előtt.
mityu2 2018. 12. 04. 07:41
Előzmény: #10566  lancaster
#10569

így működik a liberális demokrácia!
1.- állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága a humanitárius vízum létrehozását kezdeményező jelentést elutasítja!!!
---befenyítik őket!!!---
2.-új szavazást írnak ki  és jééé : elfogadják
gyalázat
rockmaster 2018. 12. 04. 07:34
Előzmény: #10566  lancaster
#10568

A büdös bogár megszólalt. Még a neve se magyar :)
Inkább azon lenne felháborodva, hogy a főnöke börtönszökevényeket csempész!
Orbán a bukott politikusokkal akar együtt élni!
badsector1
badsector1 2018. 12. 04. 06:57
#10567
Uruguay nem adott menekültstátuszt a korrupcióval vádolt perui exelnöknek
  
"Alan Garcia Magyarországon is próbálkozhatna, itt talán több szerencsével jár."
lancaster
lancaster 2018. 12. 04. 05:39
#10566
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/deutsch-egy-liberalis-hisztirol-van-szo-2472702
Deutsch Tomi természetesen fel van háborodva.
     A humanitárius vízum létrehozását kezdeményező jelentést nagy többséggel elfogadta a LIBE, a parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága.
     A dokumentum lehetővé tenné az EU-ba készülő bevándorlóknak, hogy már hazájukban benyújtsák menedékkérelmüket, az ezt önként vállaló uniós tagállamok EU-n kívüli külképviseletein.
L: Ha ez így marad, kevesebb lesz az illegális migráns, és szerintem azok akik élnek ezzel a lehetőséggel nem fogjak Mo-t zaklatni, mert lehet, hogy jobb körülmények elől menekülnek a hazájukban, mint ami Mo-n van :))
lancaster
lancaster 2018. 12. 04. 05:26
Előzmény: #10564  Bekre_Pal
#10565
Ott Mo-n mindent szabad? én itt Fr-oban már nagyon sok választást éltem meg, de soha nem jött a PC-re kampány jellegű dolog, pedig benne vagyok a rendszerben rendesen az emil címemmel, mert a biztosítást az adóbevallást, a banki ügyintézést, azt mind emilen keresztül rendezem le és nem használok semmilyen automatikus letiltást a bejövő postán.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2018. 12. 03. 23:03
Előzmény: #10563  lancaster
#10564
engem nem, mert letiltottam minden ilyet 18 éve. 1-2-szer át szokta vinni a vik-tor a tűzfalat mindenféle fos választási anyaggal, de a telefonok szerencsére nem jönnek, pont bebaszna ha valamelyik nap arra lennék figyelmes hogy a köpcös hangját hallgatom a telefonomon. az túl durva lenne. nem azért mondtam le a tévé előfizetésem meg nem hallgatok kereskedelmi rádiót már vagy 7-8 éve, hogy meghalljam ezt a kis pöcsöt beszélni. azt hiszem, miatta nem kérek már tömegtájékoztatást, agyfaszképző anyag a hangja.
lancaster
lancaster 2018. 12. 03. 22:55
#10563
Hamarosan mindenkit felhív a Fidesz...
Jön a telefonos tájékoztatókampány.
A Fidesz telefonos tájékoztató kampányt indít a családok védelméről szóló nemzeti konzultációról - közölte a párt kommunikációs igazgatója.
Hidvéghi Balázs elmondta, a kampányban a Fidesz országgyűlési képviselői és választókerületi elnökei a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélnek, és arra biztatják a választópolgárokat, hogy töltsék ki és küldjék vissza a kérdőívet.
József Kovács hsz-e:
A kedves mamát nem lehetne felhívni? Már hogy nem az enyémet,hanem a Viktorét és megkonzultálni vele,hogy hogyan tudott a világra hozni,egy ekkora szarkupacot. :))
https://privatbankar.hu/makro/hamarosan-mindenkit-felhiv-a-fidesz-323225
lancaster
lancaster 2018. 12. 03. 21:05
Előzmény: #10558  lancaster
#10562
még valamit:
nem sajnálom a külföldi magyaroktól, kivéve azt ami focival kapcsolatos, de biztos vagyok abban is, hogy ezek a pénzek nem odajutnak ahova kell!!
aztán:
ha én segíteni akarok a szomszédnak, először a saját portámat teszem rendbe!!!
________
________ 2018. 12. 03. 19:44
Előzmény: #10558  lancaster
#10561
Ez azért van, mert viktor titokban érvénytelenítette Trianont, és a szomszéd országok nagy része újra M.o hoz tartozik. De ezt a titkos infót egyelőre csak a benfenntesekkel osztotta meg, a többiek úgy se hinnék el még. Hivatalosan majd a Jézuska hozza a nagy hírt. Vagy Soros újévkor :)

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek