Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bigyula 2020. 10. 31. 08:43
Előzmény: #6879  Dehogynincs
#6880
Ott nyíltan vállalták, most meg megy a handabandázás, hazudozás.
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 10. 31. 08:41
#6879
A forint gyengítését korábban is ismerték. A Bokros-csomag lényeges eleme volt a csúszóleértékelés.
geza77
geza77 2020. 10. 31. 08:17
#6878

Se az életünket, se a pénzünket nem tudja megvédeni Orbán Viktor. A fideszes válságkezelés elbukott, ennek minden nap újabb bizonyítékát kapjuk meg.
.
Történelmi csúcson zárt csütörtökön az euró árfolyama a forinttal szemben, és nem lenne meglepő, ha középtávon ennél is gyengébb forintárfolyammal kellene számolni
.
https://ezalenyeg.hu/kozugy/mikor-mar-azt-hittuk-az-aljan-vagyunk-tovabb-zuhan-a-forint-23244?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=23244
geza77
geza77 2020. 10. 30. 21:14
Előzmény: #6868  franc0
#6877
"2007-től állt rendelkezésre a keret, mire a projektek elindultak bő két év kellett hozzá, így 2009-től kezdődően kezdtek el beáramolni az eu. támogatások, ez nem a "libsiken" múlott.
Az államadósságot 2010-óta a fidesz megduplázta, az ellopott mnyp. és a jóval alacsonyabb devizatartalékot is hozzá  számolva nincs semmi ok az örömre.
2010-ben 20000 milliárd volt! Ez jelenleg most mnyp+devizatartalék hozzáadásával bőven veri a 40000 fölötti értéket.
A fosintot szétverték közben! Örülni lehet, de ennek csak a hülye gyerekek örülnek."
geza77
geza77 2020. 10. 30. 21:13
Előzmény: #6868  franc0
#6876

Te nagyon okosnak tűnsz ...:
Orv bán Viktor miniszterelnök például 2008-ban, a gazdasági világválság idején még ellenzékben így értékelte, hogy akkor 274 forintba került egy euró:
  • „A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak.”
  • A jelenlegi bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni. A bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság, megvédhető a forint is.
geza77
geza77 2020. 10. 30. 21:11
Előzmény: #6867  franc0
#6875
geza77
geza77 2020. 10. 30. 21:06
Előzmény: #6868  franc0
#6874
lehet itt fejlődni? szerinted? MAXIMUM VISSZAFELÉ! Ismerősöm szeretne venni egy használt gépet, ami itthon nem kapható euróért tudna venni 200.000 Eur az ára! Amikor megnézte az árfolyamot igen elcsodálkozott tavaly is vett valami kisebb dolgot akkor 320alatt volt az árfolyam márciuban, most meg 370 alatt leheletnyivel . Nem is drága az euró? Egy magyar cég aki be szeretne ruházni nyeljen be , ha egyáltalán betud 55Ft árfolyam különbözetet? Férjen bele neki? vagy ne vegye meg, ha nem tudja! ez szerinted belefér egy 100millió éves árbevételű cégnél, aki nem euróban számláz? 200000*55=11.000.000,- 11 Millió forint árfolyam különbözet
geza77
geza77 2020. 10. 30. 21:04
Előzmény: #6867  franc0
#6873

képesek lehetünk kint ezzel az árral versenyezni? mennyi engedményt kaphatok az itthoni kisker árból? https://www.kapwing.com/videos/5f89eadd3b01410062935275  
Németország akciós téli szalámi 400g 1,99Eur.     4,975Eur/kg   * 365,5   =  1818,3625F$t/kgBanánország épp ezt találtam      400g  3299f$t                                                     8247,5F$t/kg Ha nem akciós németországban és a duplája a kilónkénti ár(3636f$t/kg), hogy a bolt haszna, nagyker haszna szállítás beleférjen, mennyiért kéne, hogy kapjan itthon a télit, hogy még nekem is maradjon hasznom? Szerinted? segíts, úgy, hogy ha bejön még neked is visszadobhassak!
Dt74 2020. 10. 30. 20:21
Előzmény: #6869  rwinke
#6872
Bioabarna😂😂,nem szép dolog így becézni őket,hisz pár évtized és ők lesznek az ország motorja.
pitcairn2 2020. 10. 30. 19:06
Előzmény: #6868  franc0
#6871
ezzel a "bölcsességgel" akár neoliberális monetaristának is felcsaphatnál:)
pitcairn2 2020. 10. 30. 19:02
Előzmény: #6866  Stiv
#6870
ilyen alapon az egész 1971 utáni időszak megmagyarázhatatlan:)
gyengébbek kedvéért ez történt 1971-ben:
Today in 1971: President Nixon Closes the Gold Window ...
rwinke 2020. 10. 30. 18:56
Előzmény: #6867  franc0
#6869

Majd amikor már csak az alábbiak maradnak itt:
CSOK-osok,
csókosok,
biobarna ősmigráncsok
na, az lesz nektek a szép világ, lehettek majd boldogok.
franc0 2020. 10. 30. 18:31
Előzmény: #6866  Stiv
#6868
Erős forint mellett kizárt hogy valaha felzárkózzunk.
A herék nyilván nem örülnek. 
Úgy kell felfogni ezt, mint egy nudge..
franc0 2020. 10. 30. 18:24
Előzmény: #6864  geza77
#6867
Látod ez a baj.
Osztogatni osztogatnál, de exportálni már lusta vagy. Jellemző.
Így nehéz lesz ledolgozni 200 év félperifériás létet. Mármint ilyen csapattársakkal.
Nem akarsz elköltözni?
Stiv
Stiv 2020. 10. 30. 17:16
#6866
Lehet tippelni, hogy miért hagyja így gyengülni a forintot Matolcsy.
.
Közgazdaságilag megmagyarázhatatlan, hogy miért hagyja a forint ilyen mértékű gyengülését a Magyar Nemzeti Bank, ami magyarázatot sejthetünk, az már más területre vezet át, persze lehet tippelni” – mondta portálunknak Bod Péter Ákos. A forint ma némileg erősödött ugyan, de tegnap már volt olyan kereskedelmi bank, ahol 372 forintot kértek eurónként. A közgazdászprofesszor, korábbi jegybankelnök emlékeztet arra, hogy az infláció a gyenge forint miatt is már az egekben van, s felteszi a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a törvényhozás nem kéri számon az MNB-t, amelynek törvényben előírt feladata az árak védelme. Igaz, közben az MNB rekordprofitot tud termelni a gyenge forintnak köszönhetően.„
.
Senki nem tudja megmondani, hogy hol áll meg a forint gyengülése, s azt sem, hogy miért hagyja ezt a Magyar Nemzeti Bank” – mondta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki szerint mindennek ellent mond az, amit Matolcsyék csinálnak. Újat nem nagyon lehet ezzel kapcsolatban elmondani, hiszen nem újkeletű a jelenség – derül ki kérdéseinkre adott válaszaiból.
https://hirklikk.hu/kozelet/lehet-tippelni-hogy-miert-hagyja-igy-gyengulni-a-forintot-matolcsy/371833/
geza77
geza77 2020. 10. 30. 11:02
Előzmény: #6863  pitcairn2
#6865

Na ez az senkit nem hagynak az út szélén!
Aki ott áll az út szélén azt egy laza pörgőforgórúgással (amit ORV bán tanult chuck norristól) gyomortájékon eltalálva az illetőt az út széli árokba penderítik!
NE ÁLLJON MÁR OTT AZ ÚT SZÉLÉN!
Amúgy próbálj valamit találni, semmi érdemleges 40 fős csoportvezetői szinteken, de még alatta sem!
Miféle munkahelyvédelem volt?
geza77
geza77 2020. 10. 30. 10:58
Előzmény: #6861  pitcairn2
#6864

elvárnám:
Egy olyan országban, ahol egész Európa  a hátunkat nézi?
világbajnok GDP sehol nem volt ilyen magas( ennyit ér a GDP?)
hoztuk be az osztrákokat németeket, még a kanyarban is előztünk! (nem tudom kit mondjuk)
Mintagazdaságot építettünk!  ILYEN LENNE EGY MINTAGAZDASÁG?
pitcairn2 2020. 10. 30. 10:29
Előzmény: #6857  geza77
#6863
a sikeres emberhez a segílyezés vezet?:)
pitcairn2 2020. 10. 30. 10:28
Előzmény: #6860  geza77
#6862
ez volt a német csoda titka?:)
pitcairn2 2020. 10. 30. 10:27
Előzmény: #6859  geza77
#6861

megfelelő gazdasági alapok nélkül is menne ez az un. "megbecsülés"?:)

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek