Topiknyitó: szivacs 2012. 04. 03. 19:13

Ki mondjon még le, mert nem frankó a diplomája?  

"Terjed, hogy Gyurcsány pécsi szakdolgozata sincs rendben



„Kérlek szépen elvtárs, figyelj oda, mert Gyurcsány elvtárs jön ma vizsgázni”

A hétfőn lemondott köztársasági elnök plágiumügye kapcsán számos fórumon merültek fel több más politikus diplomájával kapcsolatban is kétségek – írja a Pécsi Újság.hu hírportál.



A volt államszocialista éra alatt egyetemi-főiskolai papírhoz jutó politikusok közül a Pécsi Újság.hu hírportál kommentelői többször említik Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök tanulmányait: van aki tudni véli, hogy az egykori függetlenített pécsi KISZ-titkárnak például az államvizsga előtt mindenki számára kötelező szakdolgozatot sem kellett megírnia. Mellár professzor, a pécsi közgáz egyik akkori tanára szerint, ha Gyurcsányt kellett vizsgáztatni, aznap reggel megcsörrent a telefon - minden alkalommal a pártbizottságról hívták a tanárt.



Az egyik legérdekesebb - és bár a portál megpróbálta, jelen állás szerint nem ellenőrizhető - híresztelés szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ egyik vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő politikus úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.



A kommentelő szerint Gyurcsány a miniszterelnöki honlapján azt írta egykoron, hogy egyetemi diplomát kapott, amit többszöri e-mail váltás után módosított főiskolaira, de közben azzal a „képtelenséggel" érvelt, hogy utána átment a közgázra és egy közös szakdolgozatot adott be.



Hogy Gyurcsány valóban járt a pécsi közgázra, azt Mellár Tamás professzornak (Pesty László: Egy hiteles ember c. dokumentumfilmjének részlete) elmondott szavai is bizonyítják. Igaz, a KSH volt elnöke furcsa vizsgáztatási szokásokat idéz fel: mint mondja, ha Gyurcsány a karra érkezett, előtte megcsörrent a telefon.



Valaki a pártbizottságról hívta a vizsgáztató tanárt: "Kérlek szépen elvtárs, figyelj oda, mert Gyurcsány elvtárs jön ma vizsgázni".



Miután a fenti állítások egy kommentben kaptak helyet, a Pécsi Újság.hu hírportál hivatalos úton megkereste Lengvárszky Attilát, a PTE oktatási igazgatóját, ő azonban adatvédelmi okok miatt nem adhatott felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy Gyurcsány Ferenc megírta-e tanárképző főiskolai szakdolgozatát vagy sem.



- Az egyetem nem adhat ki személyes adatokat egy harmadik fél számára, még a friss munkaerőt kereső cégeknek és vállalatoknak sem - fogalmazott az igazgató, aki szerint csak a rendőrség és az ügyészség számára adható ki információ egy volt vagy jelenlegi hallgató adatairól. Nekik is csak abban az esetben, ha valamilyen bűncselekmény (például hamisított nyelvvizsga gyanúja) merül fel a diákkal kapcsolatban.



Lengvárszky Attila azt azért hozzátette, hogy „erős politikai nyomásra" - mint legutóbb, a Semmelweis Egyetem esetében - talán vizsgálható lenne a kért diploma, ám erről egyelőre Gyurcsány Ferenc esetében nincs szó.

Pécsi Újság.hu hírportál"



Csak tessék, tessék, folyvást, folyvást!

Ki mondjon még le, mert nem frankó a diplomája?
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2012. 04. 06. 10:11
Előzmény: #38  Törölt felhasználó
#40
nem igazán látok kapcsolatot a hozzászólásom és a tied között
gy-vel egyetértek,de mivel róla volt szó nem Julius Caesar-ról írtam, elnézést.

írtam én jobb, bal oldalt?
a másikról beszéltem,arról akik 2-3 hete éjjel-nappal egy bizonyos kisdoktorival voltak elfoglalva. Ami önmagában nem baj(!),csak abban a pillanatban amikor fordul a kocka,már bagatellizálnak.
de lehet ezt csak ulan batorba értik:))

"üldözési mániátok van"
na ez az év vicce
szivacs
szivacs 2012. 04. 06. 10:04
Előzmény: #38  Törölt felhasználó
#39
"gyurcsány menjen a francba .." - tökéletesen egyetértek veled: menjen!
De nem megy!
Parlamenti képviselő, pártot alapít, frakciót követel, országot értékel, fórumokat tart, lakótelepre költözik, médiáztatja magát folyamatosan, nemzetközi kapcsolatokat tart fenn, külföldieket informál, önkormányzatokba ágyazódik,.... szóval aktív és kommunikatív szereplője maradt a politikai életnek.
Ha elmenne a francba és tekergetné a milliárdjait Indonéziában (persze nem Magyarország nevében), akkor lehetne mondani, hogy "ki törődik már vele ?"
Törölt felhasználó 2012. 04. 06. 09:43
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#38
gyurcsány menjen a francba .. ki törődik már vele ?

tévedsz .. a "baloldal" / mi ez ?/ senki nem foglalkozik már vele ... csak te - ti meg orbánék

hol látsz te a "bal" oldalon gyurcsányozást ?

1xű üldözési mániátok van , és mindig előszeditek /mint most is ...

nincs jobb meg bal -oldal , soha nem is volt igazából azaz, antallal halt meg az a nemzeti kozervativizmus , amiből lehetett volna egy valódi normál gondolkodó kifejlődő nemzeti karakterű ország /rész/ mindenféle handabandázós magyarkodás nélkül .. nem csíptem őt sem, de ezt el kell ismernem ..

ezek akik vannak immár tizen éven át , megteremtői és kiszolgálói a saját birodalmuk felépítéséhez és működtetéséhez .. ezért mindent beáldoznak a koronától kezdve az összes állami vagyon elherdálásával . A határon belül-kívül levő emberek milliói csak eszköz ehhez ..

milyen jobb és baloldal ..

de ha ulan batorból írsz , akkor meg tudlak érteni hogy így látod ..

szivacs
szivacs 2012. 04. 06. 09:33
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#37
Igazad van, már a Schmitt-plágium-dedózás is komolytalan volt.
Úgyhogy innentől kezdve soha többé senki bizonyítványait senki ne merészelje leoknyomozni, politikusét meg főleg nem!
Oknyomozók, a dedónak vége, tessék komolyabb dolgokkal foglalkozni!

Így gondoltad?

(csak mert nehéz követni a cikkcakkjaidat, hogy mikor vegyük elő és mikor ne és kivel szemben alapkövetelmény és kivel szemben dedós aki támasztja az "európai értékeket"...)

Tudod mit, az lesz a legjobb, ha mindenki ül szép nyugiban és valaki majd mindíg szól, hogy mikor és mit kell csinálni.
Lehetnél itt a fórumon például te ez a szóló és akkor semmi hozzászólás itt semmihez, amíg nem mondod, hogy miről lehet és mit mondani!
Na, jó lesz így?
Törölt felhasználó 2012. 04. 06. 09:28
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#36
na ez a szép,ferkónak nincs meg éshogyhogynem otthon sem került elő
de erről is biztos OV tehet:)))

"nem érzed ennek a cuccnak a komolytalanságát ? ...mert ha nem, akkor részese vagy ennek a hülyegyerek-játéknak /is/ "

dede,hogyne
mingyá gondoltam,ha a másik oldalon kapirgálnak,már nem lesz érdekes a dolog

egyébként is ha már miniszterelnök lehet egy technika-biológia tanító tökmindegy írt a szakdolgozatot :)
Törölt felhasználó 2012. 04. 06. 09:26
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#35


szégyellem az országomat - és hidd el tudom hogy miért és miről beszélek , hogy hogyan vélekednek rólunk ..

a világban értetlenség majd most már közröhej tárgya vagyunk , de most aztán már igazán - először a piti kivagyiságainkat mosolyogták meg , de most már a baromságainkon, hülyeségeinken röhögnek teli szájjal ../ ezt a cuccot nem lehet, lehetetlenség meg vagy kimagyarázni

ezek a mai napokban folyó cuccok jellemeznek minket , vagy bármilyen népet ahogy önmagukban - önmaguknak is viselkednek - ha akarod ha nem ..

ezeket a történéseket nagyon nehéz lesz kitörölni az agyukból ..

rombolni könnyű pilltok alatt , építeni - annál nehezebb , évtizedig is eltarthat akár - és ha egyáltalán ..

te - ti meg még tápláljátok is a szart , a baromságot
Törölt felhasználó 2012. 04. 06. 09:11
Előzmény: #33  szivacs
#34
ez nagyon erőltetett ../ érdekes hogy nincs meg hirtelen - és pont- gyurcsánynak a szakdolgozata .. jaj de érdekes

de nemcsak ez,és ezért már jóideje nem foglalkozom az itthoni politikával .. (az 1256. hülyeség után , egyszerűen már nincs semmi értelme )

ez nem egy állam , hanem tiszta dedó... ráadásul gyógydedó-degeneráltak millióival

mert schmittet kirúgták az államfői posztról a másolt dolgozata miatt , most hajtóvadászat van összevissza mindenhol diplomaügyben ..

nem érzed ennek a cuccnak a komolytalanságát ? ...mert ha nem, akkor részese vagy ennek a hülyegyerek-játéknak /is/

ez már tényleg beteges ..és fertőz mint állat
szivacs
szivacs 2012. 04. 05. 18:25
Előzmény: #31  szivacs
#33
"Megvannak az 1984-es szakdolgozatok a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán, de Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöké eltűnt, nem találják - írja a Pécsi Újság.hu hírportál.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szakdolgozatával kapcsolatban az elmúlt napokban kialakult polémia kapcsán a Pécsi Újság megkereste a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK) dékánját, Dr. Geresdi István tanszékvezető egyetemi tanárt, az iránt érdeklődve, hogy a kari, intézeti könyvtárakban fellelhető-e a nyolcvanas években a pécsi tanárképző karon technika-biológia szakos tanári oklevelet szerző politikus szakdolgozata.

A dékán a Pécsi Újság.hu-t csütörtökön délelőtt arról tájékoztatta, hogy mind az 1984-ben végzett technika szakos, mind az abban az évben diplomát szerző biológia szakos tanárok szakdolgazatai megvannak az intézeti könyvtárakban.

Gyurcsány Ferencé azonban hiányzik közülük.

A keresett diplomamunkát, tette hozzá a meteorológiai és légkörfizikai kutatásai révén ismertté vált Geresdi professzor, munkatársai hosszas keresés után sem találták meg, s mivel nem látja esélyét, hogy ezek után fellelhetnék, a keresést leállította.

A szóban forgó szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, azaz az anyag létezett, megvolt, de ma már nincs - azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció szóvivője a Pécsi Újság.hu hírportálon két nappal ezelőtt megjelent cikkre reagálva az Indexnek azt nyilatkozta, hogy "A szakdolgozatok példányai Gyurcsány Ferenc birtokában vannak, de egyetemi évei óta már hatszor költözött, és még mindig vannak olyan könyvei, amik Pécs óta dobozban vannak. Azaz, a szakdolgozatokat elő tudja keríteni, de ez hetekig is eltarthat."

A szóvivői nyilatkozat után pedig maga a volt miniszterelnök tette közzé a Facebookon pécsi leckekönyveinek fotóit, ezekből tudható, hogy a tanárképzőn "A Balaton-felvidék szőlészete és borászata" címmel adta be szakdolgozatát.

Mivel a PTE-n az anyag már nem fellelhető, most Gyurcsány Ferencen a sor: miután Orbán Viktor a Népszabadság által firtatott szakdolgozatát szerda este közzétette az interneten, neki is elő kellene keresnie azt a szóvivője által említett dobozokból és ugyanezt megtennie."

Csak meglesz az a fránya doboz!
Törölt felhasználó 2012. 04. 05. 00:21
#32
javaslom nézzék meg a képviselők, államférfiak és nők nyelvvizsga bizonyítványát is, amit az ecseri piacon vettek meg..és felvesznek érte egy kis pótlékot vagy azzal sikerült egy-két állást betölteni..
szivacs
szivacs 2012. 04. 04. 23:30
Előzmény: #30  szivacs
#31
Csak meglesz az a fránya doboz!

"Gyurcsány másik szakdolgozata is érdekes lehet

Újabb szakdolgozat tartja lázban a közösségi oldalakat, a Pécsi Újság ugyanis azt a hírt kürtölte világgá, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nélkül kapott diplomát Pécsett. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatási igazgatójától ki is akarták kérni az ezzel kapcsolatos információkat, ám azokat adatvédelmi okok miatt egyelőre nem adták k
A Magyar Hírlapnak az oktatási államtitkárságon azonban azt mondták, a szakdolgozat közérdekű adat, s fellelhető az intézmény könyvtárában vagy irattárában is.

„A szakdolgozat nem minősül köziratnak, így nincs olyan előírás, amely szerint kötelező lenne időtlen időkig történő tárolása. A tárolás kari hatáskörbe tartozik” – írta Kottász Gergely, az egyetem sajtófőnöke, aki szóban hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc második, 1990-ben készült szakdolgozata még nem került be a központi nyilvántartásba, azt a karról kell kikérniük.

Közben Gyurcsány Ferenc a Facebookra föltette a Pécsi Tanárképző Főiskolán, a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának okiratát is.

Csakhogy ez 1984-ben készült, s a Pécsi Újság nem erről írt, hanem a bukott miniszterelnök 1990-ben, a pécsi egyetem közgazdasági karán írt szakdolgozatáról. Gyurcsány ezt még nem tudta feltölteni a közösségi oldalra.

Mint pártja képviselője az Indexszel tudatta, a volt kormányfő már hatszor költözött, a szakdolgozatok dobozban vannak, hetekig is eltarthat, mire előkerülnek.

A Magyar Hírlap az egyetemi folklórból annyit kiderített, hogy Gyurcsány egyik opponense az egyetem egyik rektorhelyettese volt, de ő két hétig külföldön tartózkodik, jelenleg nem elérhető.

A lap utolérte viszont Gyurcsány volt tanárát, Mellár Tamás professzort, aki igen jól emlékezett az egykori tanítványra, már csak azért is, mert a nyolcvanas évek közepén a megyei pártbizottságról hívta fel valaki Gyurcsány politikaigazdaságtan- vizsgája kapcsán.

„Fiatal oktató voltam, amikor a titkárnő futva szaladt hozzám, hogy a pártbizottságról keresnek. Csodálkoztam, hiszen nem voltam párttag. Tudjon róla az elvtárs, hogy holnap a Gyurcsány elvtárs jön vizsgázni, figyeljek oda, tudod – tette hozzá – a KISZ-bizottságról. Természetesen oda fogok figyelni, nyugtattam meg, s tényleg kíváncsi voltam, mennyire felkészült a protezsált. De felesleges volt a protekció, úgy emlékszem, négyes körüli jegyet adtam neki.”

Gyurcsány a tanárképző főiskola után a Pécsi Tudományegyetem levelező tagozatán tanult. A Pécsi Újság szerint második – szerintük nem létező – szakdolgozatának a címét is megadta pártja szóvivője. Ez a pályafutását ismerve a sokatmondó A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címet viseli.

A dolgozat tehát Gyurcsányéknál dobozban van, az egyetemen még keresik. Azt ígérték, szerdára előkerítik. Egy kommentelő ugyanis azt állította, neki Gyurcsány e-mailben azt válaszolta, hogy két szakon „közös szakdolgozatot” adott le.
Magyar Hírlap"
szivacs
szivacs 2012. 04. 04. 23:13
Előzmény: #28  morci
#30
Győztél:
"Nyilvános Orbán diplomamunkája
A kormányfő honlapján immár teljes terjedelmében hozzáférhető Orbán Viktor szakdolgozata"
omaha 2012. 04. 04. 22:03
Előzmény: #21  sasa44
#29
Na koma! Mondj egy nevet aki alakalmas lenne a te eszed szerint!
morci 2012. 04. 04. 20:15
Előzmény: #16  szivacs
#28
lázár meg akarja vizsgáltatni a rendszerváltás előtti szakdolgozatokat. Ugyanakkor nem adják ki sem orbán sem gyurcsány dolgozatát az újságíróknak. Ki a fasz fogja megvizsgálni ezeket? Maga lázár? Mert akkor vizsgálat nélkül is tudni lehet az eredményt...
szivacs
szivacs 2012. 04. 04. 20:02
Előzmény: törölt hozzászólás
#27
Nocsak.
Mi ez a intoleráns faj(ta)gyűlölet, Pál!

Csak nem érintett vagy, hogy ennyire felizgat, ha elvszerű álláspontra kell helyezkedned? Hmm...

Ahelyett, hogy katarzist váltana ki belőled, hogy kimondhatsz egy olyan igazságot, amivel más is egyetérthet: bármi is a neve, tiszte, a csaló, az csaló - ha csalt - és akkor is az, ha még nem derült ki róla.
Örülj - és egyformán ítéld el, bármelyik oldalon is áll!
Bekre_Pal 2012. 04. 04. 19:51
Törölt hozzászólás
#26
Törölt felhasználó 2012. 04. 04. 18:30
#25
Sztem vonuljon ki mindenki Magyarországról... Egyébként is minek diploma a mi kis hazánkba?
szivacs
szivacs 2012. 04. 04. 18:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#24
Nem másokra, rád.
Te nem vagy képes elvszerűen viselkedni és kimondani a véleményedet.
Szóval szerinted csaló-e az, aki csalt, de nem buktatták le?

Vagy erre sem mersz válaszolni, mint arra, hogy te is felelős vagy a jelenlegi parlamentért, mint választópolgár?
Bekre_Pal 2012. 04. 04. 15:31
Törölt hozzászólás
#23
szivacs
szivacs 2012. 04. 04. 13:46
Előzmény: #21  sasa44
#22
1. Nem apám.
2. Nem érdekel, mit mond rá bármelyik politikus.
3. Az érdekel, hogy te mit mondasz rá, meg a többi választópolgár!

Szóval szerinted?
sasa44 2012. 04. 04. 13:02
Előzmény: #19  szivacs
#21
"Vagy az a csaló, akit nem buktattak le az nem csalt és nem csaló?"

Ezt Orbán apádtól kérdezd...

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek