Topiknyitó: pampa 2009. 12. 18. 10:58

VÁLASZTÁS 2010  

Lassan aktuális lesz.



Egy kis olvasnivaló:



Vasban nehéz MSZP-snek lenni



A jelenlegi adatok azonban nem támasztják alá a szocialisták optimizmusát. A közvélemény-kutatások a júniusi EP-választásoknál is rosszabb eredményeket prognosztizálnak. Számításaink szerint ebben a helyzetben nem zárható ki az sem, hogy az ország három-négy kisebb megyéjében, Vasban, Zalában, Tolnában, esetleg Nógrádban nem lesz a pártnak sem egyéni, sem listás mandátuma.



A legrosszabb pozícióból a Vas megyei jelöltek vágnak neki a kampánynak. A megyeszékhely, Szombathely ugyan a mai napig MSZP-s polgármester vezetése alatt áll, a közgyűlési többség azonban már rég áttolódott a jobboldalra. A párt Vasban hagyományosan rosszabbul teljesít az országos átlagnál, a 2006-os győztes országgyűlési választáson is csak harminchat százalékot kapott a Fidesz ötvenhárom százalékával szemben, és egyéni körzetet már akkor sem sikerült elhozniuk. Az EP-választáson az egyik legrosszabb szocialista eredmény született ebben a megyében, alig haladta meg a 13,3 százalékot.



Ha az MSZP akár csak egyetlen százalékkal rontott támogatottságán az utóbbi hat hónap alatt, akkor egy mostani választáson kalkulációink szerint a párt megyei listájának nem jutna parlamenti hely. (A számítás természetesen hipotetikus, hiszen két különböző időpontban zajlott választás adatain alapszik, és a végeredményt 2010-ben a párt népszerűségi adatai mellett a riválisok támogatottsága, illetve a részvételi arányok is befolyásolhatják.)



Vas megyében négy mandátumot osztanak ki a területi listán. 2006-ban kettő jutott a Fidesznek, és az úgynevezett kétharmados szabály miatt az MSZP-nek is kettő.

Hogyan születik a listás mandátum?



Az MSZP szorult helyzetének megértéséhez érdemes felidézni, hogyan szabályozza a választási törvény a területi listás mandátumok kiosztását. A választás első fordulójában a pártlistára leadott szavazatokat elosztják a kiosztható mandátumok száma +1-gyel, azaz Vas megyében öttel. Az osztás eredménye adja meg azt a számot, ami egy mandátumot ér. Vasban 2006-ban 147 980 szavazatot adtak le, ebből adódóan 29 596 szavazat után kapott egy-egy párt egy parlamenti helyet.



A fideszes szavazatokból bőven kijött két mandátum, a szocialistáknál viszont nem. Náluk a kétharmados szabályt alkalmazták, azaz ha egy pártnak van annyi fel nem használt szavazata, amennyi kiteszi a mandátumhoz szükséges szám kétharmadát, még egy jelöltje bejut. Ekkor viszont az így felhasznált szavazatok és az egy mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatok közti különbséget levonják az országos listára átvitt szavazatokból. Vas megyében az utolsó listás képviselői posztot 19 730 szavazattal szerezték meg, amihez az EP-választásival azonos, 13,3 százalékos eredményt kell teljesíteni.



Az MSZP listáját Ipkovich György, szombathelyi polgármester vezeti, a második helyet Nemény András megyei elnök kapta, ő a párt országos listáján is rajta van, a harmincharmadik.

Zalában jobb MSZP-snek lenni, de nem sokkal



Kissé jobbak a zalai szocialisták kilátásai. Zalában az uniós választást 14,6 százalékkal zárta a párt, és a 2006-os adatok alapján számításunk szerint 11,1 százalékos listás eredmény is elég egy megyei listás parlamenti helyhez. A megyében 2006-ban az öt egyéni körzetből egyet, Göndör Istvánét sikerült megnyerniük, kettőben a Fidesz–KDNP első fordulós győzelmet aratott. A 2006-os harminchét százalékos listás eredmény két helyre volt elég, a Fidesznek itt három mandátuma lett.



Az előrejelzést azonban megzavarhatja az is, hogy a térségben mindkét nagy párt – belső konfrontációi miatt – nagy cseréket hajtott végre. Göndör nem indul egyéniben, és a területi listán sem kapott helyet. A lista élén Baracskai József megyei elnök áll, őt a Göndört váltó Fodor Csaba követi.

A Jobbik bekavarhat



Tolna megyében, ahol négy országgyűlési hely vár listás kiosztásra, 15,3 százalékos teljesítményt hoztak júniusban a szocialisták, a 2006-os adatok alapján számolva legalább 13,3 százalék kell ahhoz, hogy a helyi listavezető bekerüljön a parlamentbe. Ha ez meglesz, akkor Harangozó Tamás megyei elnök, a volt EP-képviselő öccse, a Mozaik Klub egykori tagja szerezhet mandátumot.



Nógrád lélekszámban az ország legkisebb megyéje négy egyéni és négy megyei listás mandátummal. 2002-ben és 2006-ban a pásztói és a salgótarjáni kerületben az MSZP jelöltje nyert, a szécsényi és a balassagyarmati kerületekben a Fidesz–KDNP győzött. A megye nem teljesen reménytelen a szocialistáknak, hiszen az EP-választás is az országos átlag feletti támogatottságot jelzett, itt 17,7 százalékot értek el, és a 2006-os választáson 13,3 százalék elég volt egy listás hely megszerzéséhez. De nyáron a Jobbik nagyobb támogatottságot kapott, 18,7 százaléka egy teljes százalékot vert a szocialistákra. Így az új választáson egészen más szituáció állhat elő, mint 2006-ban, amikor még Boldvai Lászlónak és a jelenleg titokminiszterként működő Juhász Gábornak is sikerült egyéni mandátumot nyernie.link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2010. 01. 27. 13:23
Előzmény: #278  Törölt felhasználó
#280
Egyébként a magas felső adókulcs akár jöhetne is. CSAKHOGY megint a gazdag minimálbéres, rokkant X5-ösön furikázó réteg jár jól. A fehér cégek és fehér alkalmazottak szétszívják az agyukat. Nem a jövedelmeket kell buzerálni, hanem a fogyasztást! Ez asszem teljesen logikus. Agyonpolitizált az életünk... EEHHHH. Józan ész sehol.
pampa 2010. 01. 27. 13:07
Előzmény: #278  Törölt felhasználó
#279
"Mesterházy vagy Bokros? - Bajnai már döntött
Amit tettem, vállalom...

A cikk:link
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 21:30
Előzmény: #275  Törölt felhasználó
#278
Racional, legközelebb is szívesen segítek, ha többet meg szeretnél tudni arról a pártról, amit úgy védesz és ahova szavani készülsz...
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 18:55
Előzmény: #276  tokos.
#277
és akkor majd hirtelen megint lesznek olyan kiskapuk, amn majd minden e sávba eső ember átcsúsz6. Hiszen eddig is ez ment minden fronton.

tokos. 2010. 01. 26. 18:52
Előzmény: #274  Törölt felhasználó
#276
Koszi, nem emlekeztem a szovegre pontosan, csak a hatborzongato 50%-ra.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 18:29
Előzmény: #274  Törölt felhasználó
#275
"A Jobbik progresszív adózása a jelenleginél több sávot jelenthetne, elképzelhetőnek tartjuk a legkiemelkedőbb jövedelmek (évi 10 millió Ft felett) 45-50%-al történő megadóztatását is."

mea culpa
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 18:00
Előzmény: #267  Törölt felhasználó
#274
Racional:

1. Idézet a "programból":

"Társadalmi igazságossága miatt kitartunk a sávos adózás mellett, annak progresszivitását tovább növeljük"

Itt ugyan már % nincs (nem véletlen, egy választási programban legjobb ha csak lózungok vannak, konkrétumok csak számonkérhetőek), de a progresszivitás növelése azt jelenti, hogy nő a felső kulcs.

2. Korábbi Jobbik nyilatkozat:

"A Jobbik progresszív adózása a jelenleginél több sávot jelenthetne, elképzelhetőnek tartjuk a legkiemelkedőbb jövedelmek (évi 10 millió Ft felett) 45-50%-al történő megadóztatását is."
link

Tehát tokos nem írt hülyeséget. Ez nem a "hazug és félretájékoztató bolsi/ballib médiából" való infó, hanem a Jobbik saját nyilatkozataiból. (egyébként a 2. a barikádon olvasható).

"Utána légy szíves kérjél elnézést! (ha korrekt vagy)"

Akkor most lássuk, te megteszed-e:)
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 15:41
Előzmény: #272  Törölt felhasználó
#273
Hihi.
Jogos. Itt a reálszférában mindig beleesek amolyan ukmuk racionális csapdákba.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 15:36
Előzmény: #271  Törölt felhasználó
#272
Ez már a te bajod, ha nem ülsz közel a tűzhöz.
Én már indítom is a konténergyártást, előre levajaztuk a 30% visszanemtéritendőt és tuti a korlátlan 10 éves megrendelés is, 5%-al még esetleg betársulhatsz...
(digitális tábla jeligére a...)
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 14:51
Előzmény: #270  tokos.
#271
Sajnálhatod. Csuda dolgok vannak benne. Alsósávos nyugdíjak emelése, hatósági árak az energiahordozókra stb. stb. Egy nagy kupac ígéret.... A közlekedéspolitikai résznél, ami a kedvencem, mert még tán értek is hozzá, külön megemlékeznek a hazai konténergyártásról... Ami egy oltári baromság.
tokos. 2010. 01. 26. 14:45
Előzmény: #267  Törölt felhasználó
#270
Nem találtam meg a cikket, most nem is fogom keresni, de ha véletlenül meglelem, majd belinkelem.

Persze a felső sávra írták, hogy 50%, de azt is baromságnak tartom. Még akkor is, ha ez 100 milliónál lépne életbe.
tokos. 2010. 01. 26. 14:43
Előzmény: #268  Törölt felhasználó
#269
Kedves bajnaihívő feketevipera,

Mint írtam, nem akartam kritizálni, egy végrehajtó, te is ezt írod, én is ezt írtam. Végrehajtotta azt, amire utasították. Veled ellentétben úgy látom, hogy a környezet az ő szempontjából szerencsés volt, hiszen ha nem állank ki mögötte az elvtársak, tönkre ment volna az ország, és a mögötte álló párt tagjai nem tudták volna lerágni az utolsó fél évben a csontom maradt koncot.

Ha ez a nagyszerűség ismérve, akkor nagyszerű, de értsd már meg kérlek, hogy az elvtársadat a büdös rohadt életben nem fogom visszasírni, legfeljebb, ha egy másik szoci jön utána.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 14:08
Előzmény: #266  tokos.
#268
azt hiszem alábecsülöd egy miniszterelnök munkáját, és a rá nehezedő nyomást (ez esetben különösen nagy mértékben). nem kell ahhoz nagy ötlet, hogy valaki elvegye a 13. havi nyugdíjat, fizetést, adójóváírásokat, gázárkompenzációt, ÁFA-t emeljen. Annak végrehajtása nehéz.

érdemi kritikát nem mondtál bajnairól, hanem csak a szocikról.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 14:03
Előzmény: #257  tokos.
#267
A kollaboránsok jól bevált lejárató módszere:

tokos! Ezt hol olvastad, gondolom a hazug és félretájékoztató bolsi/ballib médiából tájékozódsz és nem a Jobbik programjából:
"Én sosem gondolkodtam különösképpen azon, hogy a Jobbikra szavazzak, de mikor megszellentették, hogy 50%-os szja-ban gondolkodnak, akkor végképp lemondtam róluk."

Itt olvasd el a 16. oldaltól:
link
Utána légy szíves kérjél elnézést! (ha korrekt vagy)
Vagy tedd ki az 50%-os linket!
Mellesleg progresszív sávos adózásról írnak % nélkül, és a III.1.19. alatt 30% alatti együttes osztalékadó mértékről.

tokos. 2010. 01. 26. 13:54
Előzmény: #265  Törölt felhasználó
#266
Minek? Azt állítottad, hogy vissza fogom sírni. Nem fogom. Végrehajtotta az IMF utasításait, a szocik nem az ő nagyszerűségéért szavazták meg a dolgokat (ráadásul szerintem többször szembe is köpték), hanem azért, mert felfogták, hogy a fizetőképesség megtartásához ez szükséges. Ha nem lett volna ilyen kényszer, eszük ágában sem lett volna, mint ahogy amint megszűnik a kényszer, kiállnak mögüle, és Bajna földre csücsül.

Bokrossal gyakorlatilag ugyanez volt a helyzet annak idején.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 13:50
Előzmény: #264  tokos.
#265
talán mondhatnál bajnairól érdemi kritikát is.
tokos. 2010. 01. 26. 13:49
Előzmény: #262  Törölt felhasználó
#264
"a szocik kormányzási problémájával idejét múltnak tűnik foglalkozni"

Persze. A Fideszé viszont mindig aktuális volt, és maradt.

"bajnait vissza fogjátok sírni"

Talán te, én nem hiszem.
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 13:41
Előzmény: #261  tokos.
#263
Hát ja, a rablás a jelek szerint mindenképpen folytatódik....
Törölt felhasználó 2010. 01. 26. 13:41
Előzmény: #261  tokos.
#262
a szocik kormányzási problémájával idejét múltnak tűnik foglalkozni. sajnos most potenciális ellenzékként is hibáznak, folytatják vitya mindent tagadó politikáját. mert az egyéni számla nem lenne hülyeség.

bajnait vissza fogjátok sírni; és nem azért mert nagy eszű, hanem mert végre tudott hajtani szigorú programot nagy ellenszélben. a kormányzáshoz nem atomfizikusnak kell lenni, hanem végig kell verni az inkompetens és tehetetlen közigazgatáson jogszabályokat. és ezúttal a közigazgatás még ellenséges is volt. köszönetet mondhatunk bajnainak, hogy ezt levezényelte, méghozzá kevés (kvázi nulla)színpadias dumával
tokos. 2010. 01. 26. 13:34
Előzmény: #258  Törölt felhasználó
#261
Mint írtam nem szerettemm Gyurcsányt, messze nem tartom zseniálisnak.

De annál, amit letett az asztalra azért jobb volt. És ez egyértelműen a szocik hibája.

És beszélhet nekem akárki akármit, már most látszik, hogy ha maradnak hatalmon amint lesz lehetőségük, tovább folytatják a herdálást.

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek