Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 09:03
#24420
2 000 db 30,2 HUF 30,8 HUF 1 270 db
5 000 db 30,0 HUF 30,9 HUF 4 320 db
9 000 db 29,8 HUF 31,0 HUF 25 000 db
17 000 db 29,5 HUF 31,3 HUF 647 db
5 000 db 29,3 HUF 31,4 HUF 5 370 db
eltünt a nagyobb elado,hát hiába spekulálás
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 08:26
#24419
megkéne tartani a 30-31 et a héten,aztán mehet a 34-39 jövöhétre
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 15:28
#24418
van egy lekötö,meg felkötö is
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 14:46
Előzmény: #24416  Törölt felhasználó
#24417
nordnál ilyen nem is volt
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 14:45
#24416
A Közgyűlés időpontja:2021. március 3.10:00 óraA Közgyűlés helyszíne:AKKO Invest Nyrt. székhelye1124 Budapest, Lejtő út 17/A.FIGYELEM! A jelen meghívó közzétételére a veszélyhelyzet során a személy-és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 9. § (2) bekezdése alapján kerül sor, amelynek értelmében a Társaság a közgyűlés meghívóját és a Ptk. 3:272. § (3) bekezdés b) pontja szerinti iratokat akkor is köteles a honlapján közzétenni, ha a Rendelet hatályba lépése napján a meghívó vagy a Ptk. 3:272. § (3) bekezdés b) pontja szerinti iratok még nem kerültek közzétételre azzal, hogy meghívót a közgyűlést megelőzően legalább 21 nappal, a Ptk. 3:272. § (3) bekezdés b) pontja szerinti iratokat a közgyűlést megelőzően legalább 8 nappal kell közzétenni.A KÖZGYŰLÉS NEM KERÜL MEGTARTÁSRA. KÉRJÜK TISZTELT RÉSZVÉNYESEINKET, HOGY A KÖZGYŰLÉSEN NE JELENJENEK MEG!A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ KÉRDÉSEKBEN A TÁRSASÁG IGAZGATÓTANÁCSA FOG DÖNTENI A RENDELETNEK MEGFELELŐEN.
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 14:43
#24415
Kiderült: gigantikusan sok EU-s pénzt kap Budapest és környéke 2027-ig
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 14:41
#24414
na mi van itt 30 ra dobálják folyton,jövöhéten léphetnénk egy szintet 35-39 közé
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 12:15
Törölt hozzászólás
#24413
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 10. 12:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#24412
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 11:59
Törölt hozzászólás
#24411
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 10. 11:51
Előzmény: #24400  _Macika_
#24410
Nem hisznek neked?
Jön a VV10 nordikára :-))
Ez az álmodók rendje fórum 40-50-80-100 licit ....bel....észet XDDDD
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 11:50
#24409
ez is menni fog mindenn nap 1-2 % ot aztán bedurrantják mint setet.az ment 100 ig ez megy 50 ig,ha lesz hir akármeddig
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 11:47
#24408
rrhajrá ez is megérdemelno már de nem ami két 3 éve vol t hanem hireket végre már gácsi nem mondhatja hogy brexitre vár megvan lépni kell!!!!!!!
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 10. 10:47
Előzmény: törölt hozzászólás
#24407
Rakják a puzzlet rendesen, ez biztos.
Meglátjuk, de rég volt ennyi minden info-morzsa egyszerre. Figyeljünk cikkeket, cégjegyzéket, kgy összefoglalót, mindent. 
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 10:44
Törölt hozzászólás
#24406
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 10. 10:18
Előzmény: törölt hozzászólás
#24405
Hétfőn lesz.
Addig felmehet 35-40 köze 
Reengert kell indokolniuk hétfőn 
Az lesz az érdekes 
Törölt felhasználó 2021. 02. 10. 10:05
Törölt hozzászólás
#24404
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 02. 09. 21:26
Előzmény: #24402  zöldfülescsésze
#24403
Ha sikerül ezen a szinten elszedni a türelmetlen beragadt kicsik tömegétől a papírjaikat és esetleg még hír is jön, akkor egy erős rántással ismét begyorsulhat az emelkedés. Valószínű hogy lesz mégegyszer új Konzum és Opus a piacon, kérdés hogy miből és mikor.
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 02. 09. 21:15
Előzmény: #24401  Kisbot
#24402
Ezt és a Nutexes aranytojást tojó tyúkot is nehezen engedik el a jelenlegi főnökök, pedig azzal járna mindenki a legjobban. Ők is... Mindenesetre kéz a kézben jár együtt az árfolyamuk és lassan a 30 ismét erős és remélhetőleg végleges támasz lesz.
Kisbot
Kisbot 2021. 02. 09. 17:48
Előzmény: #24400  _Macika_
#24401
Vagy Reddit a'la Hungarian

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek