Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
gassly65 2021. 02. 07. 22:42
#24340
balmazoky
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 07. 19:33
Előzmény: #24330  Törölt felhasználó
#24339
Így van, én is ezt írtam sokszor, mindenki tartson annyit, amennyit nem sajnál egy kicsit "eltenni". Bár izegmozog a nord és környéke, talán nemsokára indulhatunk.
Érdeklődés az van látszik. Mnb bírságra is mentünk 10%-15%-ot, konyvvizsgalo váltásra is, szóval érdekes. 
don_king
don_king 2021. 02. 07. 19:31
Előzmény: #24337  Törölt felhasználó
#24338
Igen. Milyen vicces is volt a nagyszabású tojásbiznisz terv ott 😁
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 18:19
Előzmény: #24336  Törölt felhasználó
#24337
5 Ft nal mennyi volt? Nem emlekszem. Mindegy. 5-800. Most 300. 
Itt nincs gond a mennyiseggel, szvsz. 
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 18:11
Előzmény: #24334  Törölt felhasználó
#24336
igen de azt is nézni kell a részvénymennyiséget ,
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 18:09
Előzmény: #24333  _Macika_
#24335
gyurcsi -gyurcsány
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 18:02
Előzmény: #24333  _Macika_
#24334
Azert az opus jol kilott 5 Ft rol nem?
_Macika_
_Macika_ 2021. 02. 07. 18:00
Előzmény: #24331  Törölt felhasználó
#24333
4 gyurcsi grácia
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 17:57
Előzmény: #24331  Törölt felhasználó
#24332
aki a képen van oda adjuk neki a nordot
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 17:55
Előzmény: #24329  _Macika_
#24331
AIDA64 2019. 07. 27. 16:13 Előzmény: #5324  Törölt felhasználó #5325 meglesz a brexit összel vagy tavasszal indulunk
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 17:54
Előzmény: #24328  Heinczi
#24330
ez igy van ugyhogy érdemestartani illetve tartani belöle kinek mennyit,aztán ha jönnek itt is végre a hirek lehet potolni a pakkot
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 07. 17:17
Előzmény: #24326  Törölt felhasználó
#24328
60 millió részvény fele BELTÁV-nál, marad 30 millió.
Én egyedül tudom, hol van a 10%-a.
És még nem láttam a részvénykönyvet. Benne több százezres, és néhány milliós tétel. Ha röffentik a motort, akkor senki ne akarjon komolyabb pakkokat venni, nem lesz miből.
Erre is érdemes gondolni. 
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 16:58
Előzmény: #24326  Törölt felhasználó
#24327
A kozkez lehet, de en a teljes reszvenyszamrol beszeltem, ha mar igy tema lett az aprozas...
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 16:27
Előzmény: #24325  Törölt felhasználó
#24326
inkább 30 millio a közkéz,de abbol is majd 10 millio ,el vaN dugva,
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 16:15
Előzmény: #24323  _Macika_
#24325
Ez igaz, nulla. Jelenleg!
Itt is mindenki valtozast var. Te pl mit varsz, h olvasod es irsz a forumaba?
Most 64 milio a reszvenyek szama. Meg nem veszesen sok...
don_king
don_king 2021. 02. 07. 15:52
Előzmény: #24323  _Macika_
#24324
:)))))))))) 
Majd visszatérünk erre később
_Macika_
_Macika_ 2021. 02. 07. 15:43
#24323
tényleg olcsó a papír, igaz századolás után még optikailag is vonzza a szemet (álá nutex) colopex
klassz dolog ez,  enélkül 2900 volna az  olcsóság 
re többszörözés tízezerig 0 nyereségre 🤴
don_king
don_king 2021. 02. 07. 15:18
Előzmény: törölt hozzászólás
#24322
Nehogy! 😉
Törölt felhasználó 2021. 02. 07. 14:43
Törölt hozzászólás
#24321

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek