Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 05. 22:03
#24280
Feb15 tud menni vki? Kellene valami info 
don_king
don_king 2021. 02. 05. 21:16
#24279
Kezd érdekes lenni. Vajon merre húzzák a ceruzát?
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 16:33
#24278
na 29 es kapott egy pár darabot,ez jo
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 12:07
Előzmény: #24275  Lafotex
#24277
kiv vagyok mi lesz tényleg meghuzzák ,közgyüliralit
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 12:07
Előzmény: #24275  Lafotex
#24276
mutkir gondolkodtam rádobom amim van aztán veszek setet,aztán visszaveszem 30 on,kár hogy nem léptem meg lenne 15ft om plusz setbenitt meg csak 1ft ot vestettem volna,
Lafotex 2021. 02. 05. 11:59
Előzmény: #24274  Törölt felhasználó
#24275
Màr 325k
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 11:56
Előzmény: #24273  Lafotex
#24274
ujra ott van? érdekes,lehet az tényleg venni akar ezen a szinten ,csak nem adták multkor aztán kiállt most ujra probálkozik,
Lafotex 2021. 02. 05. 11:45
#24273
300k vevő 29-en!
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 09:43
Előzmény: #24270  bobi74
#24272
elöször leöntik
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 09:18
Előzmény: #24270  bobi74
#24271
nem tudom lehet,meglátjuk,aztán utána a szeánsz után lehet jönnek valamely hirek én ezt várom ha nem jön nyárig akkor ez az év os lofas lesz itt nordban
bobi74 2021. 02. 05. 09:11
Előzmény: #24269  Törölt felhasználó
#24270
A szeansz előtt biztos meghúzzák.
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 09:09
Előzmény: #24268  Törölt felhasználó
#24269
jövöhéten mehet ez is
Törölt felhasználó 2021. 02. 05. 09:09
#24268
A csökkenő trend során egy doji három egymást követő kereskedő gyertyán fordul elő. A második doji az első és a harmadik alatt hiányzik. A piac a rally jeleit mutatja, mivel a valódi testek fokozatosan egyre kisebbek lettek. A trend a bullish Tri Star csúcspontjával zárul, azonosítva, hogy sok bearish pozíció megfordulhat. Jelentős megfordulási minta.
Törölt felhasználó 2021. 02. 04. 11:11
Előzmény: #24266  Lafotex
#24267
remélem nem is fog,addig mig setet tartom aztán nyerörészböl tudok venni még 30 on,
Lafotex 2021. 02. 04. 10:40
#24266
Megse rezzen a Nord!:-(
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 03. 18:06
Előzmény: #24264  Törölt felhasználó
#24265
Jöjjön aminek jönnie kell
Fel, természetesen 
Törölt felhasználó 2021. 02. 03. 17:57
#24264
set elrepült lassan jöhet ez is.
Törölt felhasználó 2021. 02. 03. 14:23
#24263
na lassan áthozom ide a set bevételt.
Törölt felhasználó 2021. 02. 03. 13:38
#24262
2 400 db 29,2 HUF 29,7 HUF 5 652 db
8 744 db 29,1 HUF 29,8 HUF 62 153 db
15 740 db 29,0 HUF 29,9 HUF 16 905 db
3 000 db 28,8 HUF 30,0 HUF 31 623 db
2 000 db 28,7 HUF 30,2 HUF 30 000 db
7 000 db 28,6 HUF 30,5 HUF 32 000 db
2 000 db 28,2 HUF 30,8 HUF 1 000 db
7 800 db 28,0 HUF 30,9 HUF 50 800 db
6 000 db 27,6 HUF 31,0 HUF 14 000 db
10 000 db 27,5 HUF 31,2 HUF 10 960 db
Törölt felhasználó 2021. 02. 03. 11:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#24261
dehogynem,idö kérdése,set begurul,40% ot aztán lehet ezt is venni mint állat,setböl

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek