Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pf_modi_1_fasz_anyjatbasszameg9 2020. 10. 19. 14:39
Törölt hozzászólás
#23600
MARYENN
MARYENN 2020. 10. 19. 12:41
Előzmény: #23598  jamukha
#23599
Ennyire unalmas az életed, hogy csak velem (az én lejáratásommal) tudsz foglalkozni (ismeretlenül).
jamukha
jamukha 2020. 10. 19. 12:28
Előzmény: #23588  MARYENN
#23598
Ezt kinek a kisújjából xoptad ki?  Csak nem sikerült a szaunában megkörnyékezni infóért valakit, a futurban azt rebesgetik, hogy nem jártál sikerrel.
MARYENN
MARYENN 2020. 10. 19. 12:19
Előzmény: #23586  Sehmet
#23597
Van itt élet (csendélet) , csak a nyulat ki kellett ugrasztani a bokorból. Egyébként nagyon sajnálom, hogy lorepapp nem ír. 
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 12:06
#23596
hajrá mindenkinek a gyökér nem nö örökké a föld közepéig,mint ahogy a fák lomja sem az égig.
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 12:04
#23595
na örülök ,baboskonak is hogy van.de a többieknek is,reméljük mi hamarább a két fideszes csinál már valamit,vagy eladják a busba a diginek végre,persze tölem adhatják másnak is,de lehet eladják a telefon cég részét és lesz itt repülögép gyártás.hadiipar nem lell az az elveim ellen van még akkor is ha oriás üzlet
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 12:01
Előzmény: #23590  Heinczi
#23594
le akalappal aki tartja régota.
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 11:59
Törölt hozzászólás
#23593
Lafotex 2020. 10. 19. 11:57
Előzmény: #23587  Törölt felhasználó
#23592
Vagyok èn is!
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 11:56
Törölt hozzászólás
#23591
Heinczi
Heinczi 2020. 10. 19. 11:56
Előzmény: #23587  Törölt felhasználó
#23590
Ritkán írunk, de figyeljük mi is.
Hígítás volt az elmult pár hónapban, alacsonyabb a beker ár.
A cél változatlan. Elhiszem aki kiszáll, van indoka, de én maradok, és még jó páran. Ebből lehet még story. Hiszem, ha nincs covid, már megtortent volna. 
Kitartás annak aki marad@
N-Force 
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 11:50
Törölt hozzászólás
#23589
MARYENN
MARYENN 2020. 10. 19. 10:50
Előzmény: #23587  Törölt felhasználó
#23588
Én arra a hír nélküli 11 Ft - ra várok. Remélem sikerül valakiknek leadni, és persze lebeszélni 😉 Akkor majd édesség helyett veszem 🍫😄
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 10:40
Előzmény: #23586  Sehmet
#23587
gondolom szar itt minden vagy várják az alját henczi ritkán ir lorepapp meg 40 felett fog jönni vissza,,a többiek eladták már szerintem,én 29-23 között vettem de többbet nem veszek.már igy is beragadtam,ha nem lesz hir max spekára jo,hir nélkül ér 11ft ot.jol elcseszték evvel a viruskamuval a brexit meg szánalmas megy már évek ota.arra várhat gácsi és tarány inkább eladná ezt a fost  A DIGI -NEK.
Sehmet
Sehmet 2020. 10. 19. 10:35
Előzmény: #23585  Törölt felhasználó
#23586
Hogyhogy más nincs ezen a fórumon mostanság, csak mi, ketten?
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 10:15
Előzmény: #23553  Heinczi
#23585
lore most biztos ,ingatja a fejét,de gondolom Ön is rendesen az idén nem lesz ez már 30ft .max jövöre,lehet még az évet 20 alatt zárja ha igy folytatodik,jol kivéreztették gácsiék meg tarányék, evvel a semmittevéssel.ala ja várják a brexitet,vagy tán a sültgalambot?
Törölt felhasználó 2020. 10. 19. 09:43
#23584
na megindult 20 alá ,ez a fos is .fordulásra figyelni mikor lesz ,nyilván lesz valameddig felfelé
Törölt felhasználó 2020. 10. 14. 23:13
Törölt hozzászólás
#23583
Törölt felhasználó 2020. 10. 14. 22:46
Előzmény: #23580  martin36
#23582
igy igaz kb annyira lapos mint ahogy a virus is van
Törölt felhasználó 2020. 10. 14. 20:35
Törölt hozzászólás
#23581

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók