Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 08. 03. 18:20
Előzmény: #23399  Törölt felhasználó
#23400
Valszeg lesz itt is. Ez egy ures tozsdei hely, ami betoltesre var. Szerintem. 
Törölt felhasználó 2020. 08. 03. 18:10
Előzmény: #23398  Törölt felhasználó
#23399
Tippoltam,amugy és itt mindig speka van,bár jo volna már ha más lenne.Végre már itt is történhetne valami tényleges hír.
Törölt felhasználó 2020. 08. 03. 17:48
Előzmény: #23397  Törölt felhasználó
#23398
Miert pont onnan, es miert speka?
Törölt felhasználó 2020. 08. 03. 16:18
Előzmény: #23396  Törölt felhasználó
#23397
26ft-no még 3ft ot ,esik aztán jöhet a speka raly.
Törölt felhasználó 2020. 08. 02. 22:18
Előzmény: #23395  Törölt felhasználó
#23396
Garancsi hova megy?
Törölt felhasználó 2020. 08. 02. 08:48
Előzmény: #23394  Royalfroccs
#23395
Csepel ,megy Garancsihoz.
Royalfroccs
Royalfroccs 2020. 08. 01. 21:23
Előzmény: #23393  Törölt felhasználó
#23394
Dehogy is még a CIGet is beelőzi...  
Törölt felhasználó 2020. 08. 01. 20:43
Előzmény: #23392  Törölt felhasználó
#23393
Megy csepel mellé.
Törölt felhasználó 2020. 08. 01. 20:03
Előzmény: #23390  VlagyimirMutyinxd
#23392
Ekkora f@szveresre en sem. 
Mi lesz ezzel a ceggel?
Törölt felhasználó 2020. 07. 31. 18:00
Előzmény: #23390  VlagyimirMutyinxd
#23391
😀
VlagyimirMutyinxd 2020. 07. 31. 08:48
#23390
Picit megindulhatna mar, nem erre szamitottam amikor 7 fton bevasaroltam.
Törölt felhasználó 2020. 07. 27. 09:24
#23389
Érdekes, mennyire szét van húzva az árfolyam.27-29  ft.🍻
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 17:37
Előzmény: #23387  Törölt felhasználó
#23388
Okes, koszi, ez mar jo!
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 17:12
Előzmény: #23386  Törölt felhasználó
#23387
 🛫
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 16:01
Előzmény: #23385  Törölt felhasználó
#23386
A repcsid lefele megy, nem lehetne forditani rajta?
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 13:10
Előzmény: #23382  VlagyimirMutyinxd
#23385
🛩
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 13:09
Előzmény: #23383  Sharkbait
#23384
🎃
Sharkbait 2020. 07. 24. 12:02
Előzmény: #23382  VlagyimirMutyinxd
#23383
5ft csak ennyit mondok, oda megy vissza a helyére 
VlagyimirMutyinxd 2020. 07. 24. 12:00
#23382
5G, csak ennyit mondok. A sok hitetlen meg lemarad a trendrol.
Törölt felhasználó 2020. 07. 23. 21:04
Előzmény: #23378  Törölt felhasználó
#23381
Nem jon elobb egy repulo. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek