Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
oxylant
oxylant 2020. 04. 29. 16:01
Előzmény: #23179  Muszka1
#23180
Nem tudom ezek a vevőcskék mit szöszmötölnek itt ?
40 fölött tudnak csak beszélgetni a főnökkel.
Muszka1
Muszka1 2020. 04. 29. 15:13
Előzmény: #23175  Muszka1
#23179
Lehet, hogy mégis?
kupec 2020. 04. 29. 10:51
Előzmény: #23177  hibaz
#23178
igen
hibaz 2020. 04. 29. 10:18
#23177
Holnap Közgyűlés+Jelentés....
Törölt felhasználó 2020. 04. 29. 10:08
Előzmény: #23175  Muszka1
#23176
egy turot,megprobálták spekázni,mint az összes részvény speka lett már,itt már nem lehet megbizni egyikbe sem,
Muszka1
Muszka1 2020. 04. 29. 09:31
Előzmény: #23174  Törölt felhasználó
#23175
Valaki bővítget, vagy átlagot javít.
Törölt felhasználó 2020. 04. 28. 15:57
Előzmény: #23173  olimpia
#23174
spejzolás van 40 elött
olimpia 2020. 04. 28. 14:01
#23173
Most akkor mi lesz?
Lafotex 2020. 04. 28. 11:47
#23172
33
Lafotex 2020. 04. 28. 11:17
#23171
34
Törölt felhasználó 2020. 04. 28. 11:10
#23170
spejzolás van 40 elött
oxylant
oxylant 2020. 04. 28. 10:37
Előzmény: #23168  MARYENN
#23169
:)))))))))))))))))
MARYENN
MARYENN 2020. 04. 28. 10:34
Előzmény: #23165  Törölt felhasználó
#23168
Na jó! Én is beülök ide kicsit, és várom loret. 
Törölt felhasználó 2020. 04. 28. 10:30
Előzmény: #23166  don_king
#23167
na lehet beindul lore türelme?
Törölt felhasználó 2020. 04. 28. 10:15
#23165
lore jön vissza 40felett,ezért szeretném látni 40 felett,loret is és nordot is
Lafotex 2020. 04. 28. 10:15
#23164
33.8
Törölt felhasználó 2020. 04. 28. 10:14
#23163
várhato volt 700k az semmi de ralira elég40ig legalább
Lafotex 2020. 04. 28. 10:10
#23162
33.4
Lafotex 2020. 04. 28. 10:09
#23161
Elfogyott!!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek