Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2020. 03. 26. 13:13
Előzmény: #22979  DadanKarambolo
#22980
Meglátjuk,egyenlőre napi 1 M db-ot vesz......
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 10:26
Előzmény: #22978  DadanKarambolo
#22979
Szóval szerintem az van, hogy lehetséges az, hogy tényleg nincs itt semmi látnivaló. Gácsiék már rég eladták volna az egész kuplejárt, felrakták 40-60 közé az árfolyamot, csak vevő nem jött. 
Ugye a NER katonái elég csúnyán beégtek a tőzsdén, lehet több cégbe nem nyúlnak bele. Inkább csak szimplán lopják az adó forintokat.
A repcsi biznisznek most szerintem egy időre reszeltek, szóval ötlet nincs merre tovább.
Amikor ment a gazdaság nem jött vevő, akkor pont most fog? Vélemény?
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 10:20
Előzmény: #22977  hibaz
#22978
22-es vevő pipa. 
hibaz 2020. 03. 26. 10:07
Előzmény: #22975  DadanKarambolo
#22977
Problémát ott látok,hogy ez a részvény borzasztó pici forgalom mellett omlott össze,most pedig nő a forgalom,sok olcsó rv lesz.....ez csak abban az esetben lehet jó,ha a Cég tényleg át fog alakulni.....ha nem,itt döglődés jön....
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 09:56
#22976
Lore hova lett?
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 09:56
Előzmény: #22974  hibaz
#22975
Lehet, bár edig nem volt jellemző itt a tömés, de ez a válság mindenkit meg  tud változtatni. Per pillanat nem sok zöld részvény van, de ez az.
hibaz 2020. 03. 26. 09:49
Előzmény: #22973  DadanKarambolo
#22974
Az is lehet,hogy csak a Cég szórakozik....ki kell termelni valamiből a 100 M ft éves veszteséget,ezen sem lepődnék meg..:))
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 09:47
Előzmény: #22972  hibaz
#22973
Hát, ha az vásárol aki 60 Ft-on tette, akkor most van mit higítani neki, tehát vásárolhat még.
hibaz 2020. 03. 26. 09:44
Előzmény: #22971  DadanKarambolo
#22972
Csak olcsón hajlandó vásárolni....lehet ugyanazok boltolnak,akik 60 ft-nál.....
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 09:40
#22971
Elkezdték kiszolgálni a vevőt. Nagyon gyanús, kiváncsi leszek, hogy lesz e folytatás, mert ha igen akkor lehetséges, valami változás szele. 
Aztán az is lehetséges, hogy valami speka szórakozik.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 26. 09:21
Előzmény: #22969  Lafotex
#22970
Remélem nem, 
Lafotex 2020. 03. 26. 09:13
#22969
327k vevő 22ft-on!Megkapja?
X9Z5 2020. 03. 25. 17:21
Előzmény: #22966  X9Z5
#22968
Azért van realitása, mert Ádámosi és Emőri az Alterában is szövetségesek voltak, az Akko REIT lesz, tehát társasági adómentes cég mint a GSPARK, a Nordba már tevékenységet fognak tenni.
Ha Tarány akarta volna, már rég hozott volna a fellendülés éveiben oda vmit, Tarány Gábor több éve résztulaja a Beltávnak.
hibaz 2020. 03. 25. 17:06
Előzmény: #22966  X9Z5
#22967
+++
X9Z5 2020. 03. 25. 17:00
#22966
Az Akko elnöke, aki mögött nagyon tőkeerős befektetők állnak azt mondta a közgyűlés után h nézegetik a Nordot, talán érdemes lenne megvenni, és más jellegű tevékenységet tenni bele.
Az Akkoban tulaj az OTP Alapkezelő, Ádámosi és Emőri is, akik az Alterában is benne voltak.
Szóval ennek valós realitása van, megveszik a Beltávot amelynél a Nord menedzsmentjogai vannak.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 25. 14:10
Előzmény: #22964  DadanKarambolo
#22965
jól van akkor, már a 20,8-is kiöntve.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 25. 14:00
Előzmény: #22963  DadanKarambolo
#22964
Pfff, ez csúnya volt. Pedig milyen szépen mutatott a könyvben.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 25. 13:50
#22963
jaj jaj, 130k-s vevőt, nagyon szépen kiszolgálták ma. Tömés ez a javából.
Törölt felhasználó 2020. 03. 25. 11:33
Előzmény: #22958  DadanKarambolo
#22962
nem hinném mondjuk esés még jöhet ,de azt a háttérhatalom generálja majd ujra 13mak
atispaintball
atispaintball 2020. 03. 25. 11:32
Előzmény: #22959  quaestor1
#22961
 én 40000

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek