Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 20:11
Előzmény: #22877  X9Z5
#22880
Az Estnek mennyi volt a sajat tokeje?
Lenyegtelen. A behozando vagyon szamit. A tervek, celok. Ezt nem tudhatod.  Nem jol gondolkodsz, szerintem. 
En Taranyra tippelek. Igy egymas kozt alkudozhatnak...
X9Z5 2020. 03. 13. 20:10
Előzmény: #22876  Törölt felhasználó
#22879
Mostanában milyen papírokat vettél, gondolom nemcsak ez van neked. Nekem főleg OTP-m van és Akko, ezeket olcsón vettem.
X9Z5 2020. 03. 13. 20:08
Előzmény: #22876  Törölt felhasználó
#22878
Kapitalizáció smafu, az árfolyam percek alatt össze tud omolni, ennyi részvényt úgysem lehet jó áron eladni, a kapitalizáció semmit se jelent, hiszen minimális tőzsdei forgalommal fel lehet hajtani az árfolyamot a többszörösére, hiszen az árfolyamon múlik a kapitalizáció. Az EPS jelent vmit, de itt nincs részvényenkénti profit.
X9Z5 2020. 03. 13. 20:04
Előzmény: #22874  Heinczi
#22877
A saját tőke 300m, nem fognak tőzsdei árat fizetni érte, annak töredékét, a cég amúgy sem tud nyereséget termelni, ezért kell eladni a Beltávot, és emiatt nincs alkupozíciója Gácsinak, bár úgysem ő dönt hanem a Beltáv összes tulaja. Tarány ha úgy gondolja behozza ide a cégét, lehet h ezt készíti elő, lehet meg akarja venni a Beltávot, ki tudja...
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:58
Előzmény: #22872  X9Z5
#22876
Foleg, ha nincs mibol...Na es a kapitalizació? Az smafu?
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:56
Előzmény: #22870  X9Z5
#22875
Nem a vagyon miatt vennek meg...Honnan veszed ezeket a szamokat? Ugy beszelsz, mintha ismerned a viszonyokat, mintha tenyezo lennel. Nem tudnk mi losz@rt sem, elmondanam...
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 13. 19:54
Előzmény: #22872  X9Z5
#22874
Ááá egy ilyen ajánlatot kiröhögnek Gácsiék.
1 év átlagár OTC-n, most vevőnek kedvez. Hagyjàk a korona miatt kicsit még hullámozni, és az átlagát 3x forint lehet nekik.
Nekünk mindegy, mert kilő az ár rögtön bármire.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:54
Előzmény: #22869  X9Z5
#22873
Barmelyik jo, 100 folotti arat jelent...Nem csak az ido az ertek, hanem a forgalomkepes kozkez, ami mostanaban eleg jo. Nehez ezt elerni, evek is lejetnek...
X9Z5 2020. 03. 13. 19:51
#22872
Én megadnék a Beltávért kb 200m-t, nem többet!
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:50
Előzmény: #22868  Heinczi
#22871
Persze, h nem mindegy a ceg erteke. Csak azert nezt vegig, mert tudja, h ez csak egy szam, ami ideiglenes es tudja a jovot.
X9Z5 2020. 03. 13. 19:49
Előzmény: #22868  Heinczi
#22870
Egyben 30m db Nord részvényért otc-n nem fog kapni 20Ft-nál többet, mivel a cég vagyona gyakorlatilag semmi, egy tőkeerős befektető kiröhögi és azt mondja h 20Ft maximum részvényenként, vagy még ennyi sem. Akko, Plotinus történetét tanulmányozzátok.
X9Z5 2020. 03. 13. 19:45
Előzmény: #22861  Törölt felhasználó
#22869
Sokat de olyan végtelen alkupozíciót mégsem ér a tőzsdei jelenlét, ez Standard kategóriás ami jobb mint egy Xtend, amibe nem tudom hány hónap bekerülni, Standardba talán egy év.
A Beltáv tulajai alkudoznak, de nagyon sokat nem kérhetnek érte, a Nord üzlete semmit sem ér, évi alig 50m árbevétel? Ádámosi és Emőri sokkal erősebb alkupozícióban vannak mögöttük az Akko Investtel. Őszinte leszek, én kivárnám h jó sok veszteség érje a Nordot és minél olcsóbban adják el a Beltávot, persze ez nem biztos h összejön, hiszen Tarány megelőzi őket és ő Beltáv tulaj, szóval az Akko a Nutexet szerzi meg ahogy a topicban vki üzente. A Nord inkább Tarányé lesz, jobban örülnék Ádámosinak.
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 13. 19:42
Előzmény: #22861  Törölt felhasználó
#22868
Biztos félre van téve valakinek.
Gácsinak a beltáv részesedése még 40-s árfolyamon is több, mint 1,2 milliárd ft.
Magyaran ha nagyon tisztán akarnánk fogalmazni, minden egyéb vagyonától eltekintve még éppen hogy a mostani ár mellett is milliárdos. Pláne 40-50 között.
Milliárdost nem sokat ismerek, de akit igen, az büszke rá. És, mint a filmekben ezek az emberek ezt a megnevezést, márminthogy milliárdos, semmiképp nem akarják veszni hagyni.
Gácsi vajon az elmúlt 2 hétben egy sor mellett végig nézte hogy elpárolog 600 millája kb? Nehezen hiszem.
Ha mégis, csak azért lehet nyugodt, mert tudja, hogy ki lesz tömve rendesen. Vagy régóta utalnak neki nyugdíjat.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:42
Előzmény: #22866  Törölt felhasználó
#22867
Na jo, lepek, sziasztok.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:41
Előzmény: #22863  X9Z5
#22866
Mert nem akarjak, h elszalljon az ar. Mindig is ezt ereztem. Minden emelkedest megtortek.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:40
Előzmény: #22863  X9Z5
#22865
Ha Taranynak hatalmas lehetoseg, akkor elni is fog vele! En is tokeemelesre szamitok. Barmikor johet.
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:38
Előzmény: #22859  X9Z5
#22864
Mar miert kozoltek volna? Majd pont neked, nekem mondjak el...Fraszt. Ki kell ulni! Persze adja vegye, aki akarja...
X9Z5 2020. 03. 13. 19:37
Előzmény: #22858  Törölt felhasználó
#22863
Ezek nem titkolnak semmit, mért érné meg nekik, Taránynak hatalmas lehetőség lenne ez, hírnév a cégnek új megrendelések, új üzleti kapcsolatok, ezek szerint nincs semmi, ez fog folytatódni sajnos úgy néz ki még egy rövid ideig, semmi kommunikáció, majd aztán tőkeemelés ha szükséges. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:36
Előzmény: #22860  X9Z5
#22862
Neked sem mondanak semmit, hiaba jarsz be hozzajuk...Zero info...
Törölt felhasználó 2020. 03. 13. 19:35
Előzmény: #22859  X9Z5
#22861
A ceg sokat er! Tudja ezt Gacsi. Valaki atveszi! Ilyen egyszeru. Valamire varunk. Talan ram is, h bedobjam. Hat nem! Vagy ML re? Taranyra? Dobatnad velem...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek