Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 12. 17:58
#22800
https://index.hu/kulfold/2020/03/12/kina_bejelentette_hogy_naluk_veget_ert_a_jarvany/
Talán még sem jön el a világvége. :-))
Lehet zsákolni diszkont áron.
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 17:28
Előzmény: #22786  DadanKarambolo
#22799
Valakik meg begyujtik...
A varosban nyoma sincs a paniknak...
Erdekes ez a penzvilag...
Tovabbi szebb estet mindenkinek!
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:59
Előzmény: #22797  Heinczi
#22798
 .
Amugy, komoly pakkok cserelnek gazdat....
Nagyon kiv  vagyok, mit hoz a jovo?...
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 12. 16:52
Előzmény: #22795  Törölt felhasználó
#22797
Eladta valószínű komoly bukóval, most meg minél alacsonyabbra akarja látni, hogy vegyen hátha visszaszerzi az elveszett pénzt.
No comment 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:50
Előzmény: #22792  X9Z5
#22796
Te is megered a penzed...
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:47
Előzmény: #22792  X9Z5
#22795
Eddig azt mondtad, jofekek es lehet veluk sorozni is. Mi valrozott? A kurzus?
Vagy ez a bajod, v vissza akarod venni. 
Jol mondom?
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:42
Előzmény: #22787  X9Z5
#22794
Ne hergeld az embereket. Most nyugalom kell. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:41
Előzmény: #22784  X9Z5
#22793
Jelenleg ez igy van. Futur is e 
gy kalap sz volt, aztan egy pill alatt megvalrozott minden. Itt is igy lesz. Olcsobban akarsz venni. 
X9Z5 2020. 03. 12. 16:40
#22792
Indítványozni kéne h elkülönítettbe tegyék, Gácsit is különítsék el a bírósági tárgyaláson elkülönített rács mögé.
don_king
don_king 2020. 03. 12. 16:38
Előzmény: #22787  X9Z5
#22791
:)
X9Z5 2020. 03. 12. 16:37
Előzmény: #22788  Törölt felhasználó
#22790
Nem, unom és kész, mutyizás amit művelnek, a tőzsde a transzpa működésről szól, nyilvános átlátható üzlet, a Nord ezeket az elveket sérti.
X9Z5 2020. 03. 12. 16:36
Előzmény: #22785  Törölt felhasználó
#22789
Unalmas már nagyon, a befektetők nem türelmesek a végtelenségig, ez a cég egy pénznyelő, brexit során sem kommunikáltak, minek vannak egyáltalán a tőzsdén, elkülönített kategóriában a helyük, mint a Csepel, anno az Est Media is ilyenben volt, napi 4 kereskedés aukcióban.
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:34
Előzmény: #22783  X9Z5
#22788
Mondom, hangulatot keltesz. Olcsobban szeretned latni, ennyi. 
X9Z5 2020. 03. 12. 16:33
#22787
Miről beszélünk uraim, ezt a következő közgyűlésen ismét add elő, tojással oda kéne menni legalább 10 embernek és rájuk dobni, miről beszéljünk uraim????
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 12. 16:33
#22786
Napot Kedves Fórum és Részvényestársak,
látom ma elgurult pár befektető gyógyszere, nem értem most itt a világvége, vagy mi a fax van?
Me egésznap kertészkedtem, süt a nap, zöldül a fű, hajtanak a fák, macskák kergetik egymást, mintha semmi sem változott volna, az természetben az élet nem állt meg.  
A tőzsdén meg közben örült pénzeket eszetlenül dobanak az emberek az ablakon kifelé.  XXXXXDDDDDD
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:32
Előzmény: #22782  X9Z5
#22785
Ez a jelen. En a jovo miatt vettem. Ez a ceg itt van, kereskednek vele. Tokeletes reszvenystruktura. Csak at kell venni, vagy feltolteni. Hangulatot keltesz. 
X9Z5 2020. 03. 12. 16:31
Előzmény: #22782  X9Z5
#22784
Egy standard kategóriás cég, sokkal jobban kéne kommunikálnia, Futuraqua 1000-szer jobb, miről beszélünk uraim???????
X9Z5 2020. 03. 12. 16:30
Előzmény: #22780  Törölt felhasználó
#22783
Fostelekom, hát erről beszélünk uraim!
X9Z5 2020. 03. 12. 16:28
Előzmény: #22781  Törölt felhasználó
#22782
Semmire nincs garancia, EPS sincs, P/E nem számítható negatív eps-nél. Jönnek a smallcap cégek a BÉT-re, kinek kell ez a fos? Gácsi már évek óta nem csinál semmit, kommunikáció egy nagy 0!
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:04
Előzmény: #22773  X9Z5
#22781
Amugy, ez is mozog, lathatjuk. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek