Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:03
Előzmény: #22772  X9Z5
#22780
Ez keptelenseg, nem hiszem. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:02
Előzmény: #22773  X9Z5
#22779
Ezzel nem kereskedem, tartom. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:00
Előzmény: #22776  Törölt felhasználó
#22778
Sok sikert neked is!
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 16:00
Előzmény: #22775  X9Z5
#22777
Ez hulyeseg. Csakis szep szoval.
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 15:47
#22776
  Vettem ebbol is egy kicsit, robot egybol lekototte. Meggyozott! :)
X9Z5 2020. 03. 12. 15:08
#22775
A Nordhoz menjünk fel aztán tüntessünk, menjünk a Dohány utcai központba, verjük a balhét, csináljuk a fesztivált, helyezzünk rájuk nyomást h csináljanak végre már vmit! Menjünk minél többen!
X9Z5 2020. 03. 12. 14:59
Előzmény: #22772  X9Z5
#22774
Ezt írták róla a Nutex topicban, már régen új üzletágakat kellett volna behozni ide, Gácsit valószínűleg csak irányítják, évek óta megy ez a semmittevés, amiből elege van már mindenkinek.
X9Z5 2020. 03. 12. 14:55
Előzmény: #22751  Törölt felhasználó
#22773
Te nem ismered ezeket, ezek szarnak az egészre, ha van eszed nem ezzel a papírral kereskedsz, tartod amid van de nem foglakozol vele, OTP-ben van a legnagyobb kitörési erő ha megszűnik a vírus.
X9Z5 2020. 03. 12. 14:43
Előzmény: #22770  Törölt felhasználó
#22772
A Nord egy tőzsdén hagyott cég amit leszar a tulaja, nem szivatja a kisebbségi részvényeseket, de semmi stratégia lényegében, szarnak mindenre, arra is tesznek h veszteséges, egy felelőtlen társaság.
hibaz 2020. 03. 12. 14:09
Előzmény: #22770  Törölt felhasználó
#22771
http://keptarhely.eu/view.php?file=20200312v00raoqfu.jpeg
KGY-ig beállunk a 20-23 ft sávba ???
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 13:29
Előzmény: #22769  Sehmet
#22770
Nyilvan erinti, de  o a szektorunkrol, cegunkrol beszelt. Reszleteiben kellene latni. 
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 12. 13:15
Előzmény: #22767  Heinczi
#22769
Persze, a '68-ban kezdődő olajválság és a '08-as gazdasági világválság sem érintette kis hazánkat. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 12:41
Előzmény: #22767  Heinczi
#22768
Koszi, jo az iras. Jo lenne ezt a vezetestol is hallani. 
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 12. 12:37
Előzmény: #22763  Törölt felhasználó
#22767
Nordot meg a vele kapcsolatos kilátásokat ez a vírus nem érinti. Egy pánik van most, mindenki keresi a tuti biztonságot. Valaki aranyban, valaki kp-ban, valaki babkonzervben.
Ha állast kellene foglalnom, szerintem is érdemes komolyan venni a vírust, emberek hallnak meg, az sosem jó. 
Másrészről meg nem a középkorban vagyunk! Hosszú hónapokig meg évekig eltartó járványról -beszélni a molekuláris biológia meg a fúziós erőművek korában...hát, azért minimum túlzás.
Vártak már sokan válságot, a piacok is remegtek már egy kis shortra. Túlzónak érzem a reakciót.
Turizmus meg vendéglatas bekapja a pélót, de ez Nordra irreleváns.
Szvsz
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 12:34
Előzmény: #22762  Heinczi
#22766
Az elozot nem neked irtam...
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 12. 12:33
#22765

"A határidős részvényindexek állása alapján további masszív esés várható a világ tőzsdéin: a Dow Jones mostani állás szerint 800 pontos, vagyis közel 3,7 százalékos mínuszban nyithat, hasonló esés körvonalazódik az S&P 500-ban és a Nasdaqban is, a német DAX több mint 500 pontos mínuszban, vagyis 4,9 százalékos eséssel nyithat, de nagy a csapkodás, a határidős jegyzések jóval lejjebb is álltak már. Az esésnek több oka is van: egyrészt a tőkepiaci hangulatot alaposan rontotta, hogy a WHO világjárványnak minősítette a koronavírus terjedését, másrészt a piaci szereplők nagy része nem tartja megfelelőnek az amerikai kormány eddigi intézkedéseit a koronavírus kezelésére, és a globális gazdaság további lassulása várható az Egyesült Államok által péntektől bevezetésre kerülő utazási tilalom miatt az USA és Európa között."
https://net.cib.hu/ebroker/hirportal/tozsde_vallalatok/index?id=P419027
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 12:26
Előzmény: #22763  Törölt felhasználó
#22764
3 honap es itt a vakcina? Jo lenne. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 12. 12:10
Előzmény: #22762  Heinczi
#22763
Udv mindenkinek!
Nehez idok ezek. Az embert idonkent alazatra,  tisztelette neveli a tozsde. 
Mit tudunk tenni? En kivarom a veget, akarhogy is lesz. Mintha gyogyulgatnank. A kozkez folyamatos atalakulasban. Remelhetoleg erosodik. 
A vezetes eloallhatna mar valami strategiaval. Mennyiben erint minket ez az egesz? 
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 12. 10:18
Előzmény: #22761  hibaz
#22762
Oké, látjuk  mi is, köszönjük.
hibaz 2020. 03. 12. 10:11
Előzmény: #22757  Törölt felhasználó
#22761
23,05

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek