Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 03. 10:14
#22560
Hú, 20 db.-bal meghúzták! Itt komolyabb esés sem kizárt, azonban nem vagyok ismerős a Nordban, mert még korábban volt a mostani előtt, de azzal befürödtem. 
oxylant
oxylant 2020. 03. 03. 10:13
Előzmény: #22558  tomi140
#22559
Az egész béten hiánycikk a befektetés élénkítés, hiányoznak már évek óta az adózási kedvezmények, stb....
Jaaaaaa spekuláció, hát nem szép dolog....
tomi140
tomi140 2020. 03. 03. 09:55
#22558
"Morál" úr tevékenykedik, tegnapi zárásban is tette, 20-50db-os felkötések hogy szebben fessen. rally elnapolva. nem lenne szükség kozmetikára ha rally lenne készülőben. :) noha bíztató a tegnapi vétel...
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 02. 19:56
Előzmény: #22555  hibaz
#22557
1-3 miliő darabokat se látnánk ennyiből 
Irreleváns 
Törölt felhasználó 2020. 03. 02. 19:06
Törölt hozzászólás
#22556
hibaz 2020. 03. 02. 18:57
Előzmény: #22554  TjoS
#22555
Tehát: A nov 20-21-i játékban nem vett részt a Beltáv......
Akkor most már nagyon pici lehet a valós közkéz......
Heinczi
Heinczi 2020. 03. 02. 15:37
#22553
Micsoda izgalmak. 
Jó vételek.
HAjrá Nord! N-Force
Lafotex 2020. 03. 02. 15:28
Előzmény: #22551  oxylant
#22552
Szia!Hajrà!! :-)
oxylant
oxylant 2020. 03. 02. 15:24
Előzmény: #22549  Lantixx
#22551
Szia!
Csak így tovább!!
)))))))
Törölt felhasználó 2020. 03. 02. 15:23
Előzmény: #22545  DadanKarambolo
#22550
En csak itt nezem. Megy a kuzdelem, mint mindig. Kozeledunk a kozgyuleshez. Reszemrol tartas!
Lantixx 2020. 03. 02. 15:23
Előzmény: #22548  Lafotex
#22549
Mindenáron!
Lafotex 2020. 03. 02. 15:21
#22548
44.5
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 02. 15:06
Előzmény: #22546  asztika
#22547
Köszi, majd 100.000db vételen 40-ig. A 46-ot elég látványosan bedugózták.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 02. 15:01
#22545
Valki egy 10 könyvet. Pls.
Törölt felhasználó 2020. 03. 02. 14:53
Előzmény: #22543  DadanKarambolo
#22544
Nem tudom, ki vette, de jol tette. Meglatja, meglatjuk. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 02. 14:48
Előzmény: #22542  Törölt felhasználó
#22543
Én mondjuk az ilyen vételeket tartom jelzés értékűnek. Ilyet csak úgy nem csinál egyszerű befektető, mert minek is a pánik kellős közepén, egy üres cégbe. Arra tudok gondolni, hogy az ilyenek tudnak valamit.
Törölt felhasználó 2020. 03. 02. 14:43
Előzmény: #22540  DadanKarambolo
#22542
Nincs jelentosege. Nemsokara itt a tavasz. Minden virus kipusztul. Lesz ido a kutatasra. Minden mas lesz. 
Uj strategia! Elore nezzunk!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 02. 14:34
Előzmény: #22540  DadanKarambolo
#22541
Meg is vették neki, most örülhet, mint majom a farkamnak.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek