Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 02. 06. 18:20
Előzmény: #22179  Heinczi
#22180
Igen, ezt gondolom en is.
Tartas, kitartas, turelem!
Szep estet mindenkinek!
Heinczi
Heinczi 2020. 02. 06. 17:48
Előzmény: #22178  Törölt felhasználó
#22179
Jó az.
50 körül stabilan beálltunk. Szvsz ezt tartani kell most Gácsiéknak. Beltáv részesedés így kb. 1,5 milliárd Ft.
Ez félre van már rakva valakinek. Szvsz 
Törölt felhasználó 2020. 02. 06. 17:06
Előzmény: #22177  Törölt felhasználó
#22178
Z=48/417 db
Törölt felhasználó 2020. 02. 06. 16:59
Előzmény: #22174  hibaz
#22177
Semmi jelentosege, egy remegovel kevesebb, de az is lehet, h nem igaz...
hibaz 2020. 02. 06. 16:58
Előzmény: #22175  don_king
#22176
Remélem,hogy az előbbi öntőmester is így jár....
hibaz 2020. 02. 06. 16:44
Előzmény: #22172  Törölt felhasználó
#22174
Szép öntés volt.....47,2
deszcsakafi
deszcsakafi 2020. 02. 06. 10:57
Előzmény: #22172  Törölt felhasználó
#22173
nyilván...
Törölt felhasználó 2020. 02. 04. 18:21
Előzmény: #22171  deszcsakafi
#22172
Igen, szaz fole!
Turelem!
deszcsakafi
deszcsakafi 2020. 02. 04. 17:02
#22171
lassan ez is a helyére kerül.. persze ma is felkötik 40 darabbal.. :)
Törölt felhasználó 2020. 02. 04. 11:15
Előzmény: #22169  kupec
#22170
Jogos, csak masodik lettem... :) sebaj, a lenyeg a semmin van. Remelem, sokan varjuk mar! 
kupec 2020. 02. 04. 07:54
Előzmény: #22167  Törölt felhasználó
#22169
Akarod mondani: másodikként.😉
Én lejjebb már nyilvánítottam véleményt!
Törölt felhasználó 2020. 02. 04. 00:46
Előzmény: #22165  kupec
#22168
Idonkent lepunk egyet... Fel.
Szvsz. 
Törölt felhasználó 2020. 02. 04. 00:44
Előzmény: #22166  Törölt felhasználó
#22167
Igy hat elsokent, semmit se varok. 
Törölt felhasználó 2020. 02. 04. 00:42
Előzmény: #22164  Törölt felhasználó
#22166
Legjobb, ha a semmit se varunk, esetleg megis a semmit... majd, ha mar mindenki semmit var ,  johet a valami, mi csak addig lesz jo, mig nem tudjuk, mi az a valami...
kupec 2020. 02. 04. 00:15
Előzmény: #22163  Heinczi
#22165
Én egyelőre oldalazást az emelkedő trendben.
Törölt felhasználó 2020. 02. 03. 23:32
Előzmény: #22163  Heinczi
#22164
Brexit !!!
Heinczi
Heinczi 2020. 02. 03. 17:49
#22163
Elég ártalmatlan nap volt ez.
Pihenjünk, pihen az ár is. 50 szokásos
Ki mit vár a hétre? Én infót
hibaz 2020. 02. 03. 17:12
Előzmény: #22153  Törölt felhasználó
#22162
Z: 49,95 ft  Jön a vételi ajánlat ?? :)))
gyurka64 2020. 02. 01. 06:58
Előzmény: #22160  Törölt felhasználó
#22161
:))

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek