Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 01. 31. 23:01
Előzmény: #22158  gyurka64
#22160
Ment a pont!
Törölt felhasználó 2020. 01. 31. 23:00
Előzmény: #22158  gyurka64
#22159
Gyurka!
Ismet bedobtad magad!
Koszonjuk!
:))
gyurka64 2020. 01. 31. 19:37
#22158
Szerintem a koronavírus az oka,hogy itt döglődik ez a hipperszupperpapper. Pont azok a fószerek kerültek tepsibe,akik éppen vásárolni akartak belüle:))
Törölt felhasználó 2020. 01. 31. 14:50
Előzmény: #22156  Heinczi
#22157
Rejtelyes a papir mozgasa, annyi szent. Utolag talan kiderul...  viszont nyugis is. A vezetok sem bunozok, ez is megnyugtat. Ennek nagy hangsulyt adok, ezert sem ugralok, vagyok itt. 
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 31. 14:38
Előzmény: #22155  Törölt felhasználó
#22156
Talán annyit magyarázna, hogy miért tartják ennyire szorosan az árfolyamot, nem engedik el.
Nem tudom, lehet
Törölt felhasználó 2020. 01. 31. 14:33
Előzmény: #22145  Heinczi
#22155
Jo lenne, illene...
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 31. 14:33
Előzmény: #22152  hibaz
#22154
Hát ez azért elég hardcore
De bevesszük a listára :-)
Törölt felhasználó 2020. 01. 31. 14:28
Előzmény: #22152  hibaz
#22153
Errol tenyleg  nem. :)
Meglepne...
hibaz 2020. 01. 31. 14:21
Előzmény: #22151  Heinczi
#22152
Szerintem arról sem volt még eszmecsere,hogy mi van, ha a Beltáv tesz vételi ajánlatot a részvényekre.....
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 31. 12:31
Előzmény: #22150  hibaz
#22151
Én is így látom.
Az a novemberi nagy mozgás, az nagyon gyanús. Azóta pattanásig feszül az ár, 50-en várja a kirobbanását. 
Izgalmas 
hibaz 2020. 01. 31. 11:56
Előzmény: #22149  Heinczi
#22150
November 18 óta teljesen lecsökkent a kilengések amplitúdója,belesimulunk az 50 ft-ba....valami történni fog.....
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 31. 10:53
Előzmény: #22148  CaviaR
#22149
Ez kétségtelen, mi sem a brexittől várjuk a megváltást.
De: ez az egyetlen dolog, amit a menedzsment kinyilatkoztatott, mint fontos mérföldkő. Ha a reputációt meg akarják tartani, akkor erre reagálni kellene. 
CaviaR
CaviaR 2020. 01. 31. 10:49
Előzmény: #22145  Heinczi
#22148
a brexit még annyira megfoghatatlan, a jan 31 pedig csak egy hasra ütött dátum olyannyira, hogy dec31-ig vszeg semmi érdemleges nem fog történni. Ez alapján mondhatják azt, hogy a mai még nem az, amire vártak. Tipikusan terelő kamuduma, hogy akkor nyilatkozzanak amikor nekik jól esik..
TjoS 2020. 01. 31. 09:59
Előzmény: #22145  Heinczi
#22147
csacsa19712 2020. 01. 31. 08:27
Törölt hozzászólás
#22146
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 31. 08:26
#22145
Na eljött a nap, brexit.
Kíváncsian várom Gácsi úrék kinyilatkoztatását, ha már “ezt” várták.
Nyilván egy dolog számít, ha továbbra is megbízhatóak akarnak maradni, akkor erre reagálni kell belátható időn belül.
Vélemény?
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 30. 11:14
Előzmény: #22143  asztika
#22144
Így van
Mindig veszik is a papirt, jelentős korrekciók nincsenek, szépen oldalazunk, néha emelkedünk, ez jó előjáték a kitöréshez 
asztika 2020. 01. 30. 10:51
Előzmény: #22142  asztika
#22143
teszik a papírokat a trezorba
asztika 2020. 01. 30. 10:51
Előzmény: #22141  Lafotex
#22142
pont akartam irni
Lafotex 2020. 01. 30. 10:50
#22141
50.7!Veszegetik òvatosan!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek