Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 11:14
Törölt hozzászólás
#21180
martin36
martin36 2019. 11. 27. 11:13
Előzmény: #21177  Heinczi
#21179
Ah,vannak nalam sokan sokkal nagyobb pakkokkal.
Az enyem kb kozepes.lehet,v talan meg az sem.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 11:10
Előzmény: #21176  martin36
#21178
állj be 54-re még ha szerencséd lesz apránként megkapod, de 2 körül már 58-59 lesz
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 27. 11:08
Előzmény: #21176  martin36
#21177
Nagyban játszunk, nagyban játszunk?
Helyes :-)
martin36
martin36 2019. 11. 27. 11:05
Előzmény: #21175  martin36
#21176
Ki akartam kapni a 100 k -t 54-rol,hat nem megelozott vki?-:)
martin36
martin36 2019. 11. 27. 10:25
Előzmény: #21174  Törölt felhasználó
#21175
En is igy gondolom.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 10:24
Előzmény: #21173  Törölt felhasználó
#21174
nutex ma kiakad, utána ezt is újra megcincálják.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 10:23
Előzmény: #21172  Törölt felhasználó
#21173
100k eladó 56-ig. simán akár felső limitre is tehető. alig van eladó.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 10:22
Előzmény: #21168  martin36
#21172
56-58 meglehet ma
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 27. 10:22
Előzmény: #21170  Muszka1
#21171
100 fölött meg nyitnak egy brühühü topicot.
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 27. 10:20
Előzmény: #21167  stefi82
#21170
A hitetlenek adják. 
r 53,5
stefi82 2019. 11. 27. 10:19
Előzmény: #21168  martin36
#21169
Köszi!
martin36
martin36 2019. 11. 27. 10:18
Előzmény: #21165  stefi82
#21168
Nutex farvizen settenkedunk + tul sok volt a korrekcio.
Szvsz ennyi.
stefi82 2019. 11. 27. 10:17
Előzmény: #21165  stefi82
#21167
R54,8
martin36
martin36 2019. 11. 27. 10:17
Előzmény: #21163  Muszka1
#21166
Soha rosszabb sunnyogast
r 54,8
stefi82 2019. 11. 27. 10:16
#21165
Sziasztok mi törpént itt??? :)
BMWF11 2019. 11. 27. 10:16
#21164
hahaha
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 27. 10:10
Előzmény: #21162  martin36
#21163
Settenkedünk! :)
martin36
martin36 2019. 11. 27. 09:21
Előzmény: #21161  Törölt felhasználó
#21162
Koszi,bar akkora penge nem voltam.
61-62 kozott csak 30k-t tudtam eladni,azt vettem most vissza.
A nagyja megmaradt.
Törölt felhasználó 2019. 11. 27. 03:10
Előzmény: #21160  Kisbot
#21161
Martin ismet jol forgatta ( a) Nordot (Nord kisasszonyt). El kell ismerni. Grat neki. 
Martin egy jo Nordforgato. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek