Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 11:40
Előzmény: #21073  JM Keynes
#21080
A valosag az, h egyre gyengebben erolkodsz es egyszer eltunsz majd. A papirok zome eros kezekben, mi nem teged igazol. Lassan tolhatod a bicajod. 
oxylant
oxylant 2019. 11. 22. 11:38
Előzmény: #21078  deszcsakafi
#21079
Az utolsó szálig minden meg van nekem...
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 11. 22. 11:37
Előzmény: #21077  oxylant
#21078
ezt úgy kell érteni, hogy már neked nincs sok eladó?
oxylant
oxylant 2019. 11. 22. 11:34
Előzmény: #21075  BigProfit
#21077
Nincs már sok eladó, tegnap bef.....ták a társaságot....
Figyelni, s szükség esetén v...i....
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 10:10
Törölt hozzászólás
#21076
BigProfit
BigProfit 2019. 11. 22. 09:38
Előzmény: #21073  JM Keynes
#21075
Várom,vevő vagyok 48-ért sokra,de nem fogom annyiért megkapni.Ha meg igen akkor még nagyobbra hízik a pakkom.A valóság nálam a 3 számjegyű árfolyam,csak idő kérdése...
Nemtomicsináljak 2019. 11. 22. 09:36
Előzmény: #21071  JM Keynes
#21074
Hú baszki, jól elvagy tévelyedve😄
Nyiss egy lufi topikot, aztán ott szórakoztasd magad!!
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 22. 09:35
Előzmény: #21072  Filip
#21073
Big profitnak is írtam hogy megkapja 48on. Meg is fogja kapni SZVSZ.
Lehet itt illuzióban élni. és a kis fórumosokat szivatni, de valóság nem a 60.
Filip
Filip 2019. 11. 22. 09:31
Előzmény: #21071  JM Keynes
#21072
jezus mekkora egy idiota vagy. mit riogatod a nepet? h lenne also limit es 30? :))))amikor hosszu honapok ota 40 alá képtelen volt menni? menj már innen koszi
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 22. 09:28
Előzmény: #21070  hibaz
#21071
Lehet engem szidni, stb. De tegnap sem zárt plusszba, ahogy mondtam.. És ma is kinézős egy alsó limit.. 20-30 közé várom. még dec 2 előtt. SZVSZ
hibaz 2019. 11. 22. 09:06
Előzmény: #21069  Filip
#21070
51,2---52,8
Filip
Filip 2019. 11. 22. 09:04
#21069
na mi a real? ma vajon mi lesz? :)
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 22:49
Előzmény: #21067  Törölt felhasználó
#21068
Meretuk. 
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 22:48
Előzmény: #21052  kupec
#21067
Azert a tegnapi, mai napban lehetnek netto vetelek is. Meretuknek megtippelese mar izles, vilagnezet kerdese. 
Filip
Filip 2019. 11. 21. 22:34
#21066
20 % os eakéta utan egy 8%os korrekcio! felolem ez mehet felváltva! teljesen jó! ;) rá is veszek 
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 22:07
Előzmény: #21063  Törölt felhasználó
#21065
Meg tudom erteni a remegoket is. En is az voltam. Valahogy, valamiert valtozom. Szinte mar csak az igazam erdekel...
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 22:04
Előzmény: #21054  X9Z5
#21064
Udv! :)
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 22:03
Előzmény: #21062  Kisbot
#21063
Bizony lehetnek, ezert is van itt. Szinte tudtam, h erkezni fognak. 
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 21. 21:36
Előzmény: #21061  Törölt felhasználó
#21062

Hát igen....  Csak azért lehetnek itt olyan rutintalanok akik az ilyen irreális megnyilvánulások miatt meggondolás nélkül dobják a papírt, főleg amikor lejtmenetben az árfolyam.
És még valami!Ha valaki ide jön észt osztani, legalább az alapvető tőzsdei fogalmakkal legyen már tisztába.
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 20:54
Előzmény: #21053  Kisbot
#21061
:))))
Vices a pali...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek