Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lizabell
lizabell 2019. 11. 21. 12:43
#20960
50,6
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 21. 12:35
#20959
Ne paráztassuk itt a jó népet.
Én 39,8 átlagárral vagyok itt, és eszem ágában sincs eladni.
Ne hasonlítgassunk most nutexhez szerintem. Érdemes azért fejben tartani, hogy Norddal kapcsolatban nulla hír jött ki! Egy másik cég farvizén mentünk majdnem 50%-ot, és még bőven lehet benne.
Ez a beltáv  részesedés jövőbeni értékét komolyan megnyomta most! Gácsiék akárkivel leülnek tárgyalni, feketén fehéren tudják mutatni, hogy ezzel a céggel alsó hangon duplázni lehet vagyont az üzletrész megvásárlását követően. Ez zseniális.
Nutex kellett indikátornak, azt sem tartom kizártnak, hogy erre vártak Gácsiék. 
Stratégia nem változik, ülünk a hírig. Ha lemegy 40 körülre megint, akkor veszünk, mert mostmár látjuk mit tud a piac itt. Ha meg megyünk feljebb, ülünk tovább.
Nemtomicsináljak 2019. 11. 21. 12:33
Előzmény: #20954  martin36
#20958
Úgy legyen kolléga 😉
 mondjuk est meg set vigasztal 😉
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 21. 12:33
Előzmény: #20956  martin36
#20957
meglátjuk kinek lesz igaza..
martin36
martin36 2019. 11. 21. 12:32
Előzmény: #20955  JM Keynes
#20956

Ott elek,ahol barmi megtortenhet,akar indokoltan,akar indokolatlanul.
Aki viszont ezen csodalkozik,nem igazan jart meg tozsde kozeleben:-)
Amugy meg most sem tortent nagy esemeny,egy speki kiszallt nagy pakkal egyszerre nordbol os nutexbol,egyuttal kiutott nem keves stoppot.
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 21. 12:30
Előzmény: #20954  martin36
#20955
Te hol élsz kedves barátom:?  Nincs itt semmi. Aki tegnap felrántotta, már rég reggel dobta. ez most limittel fog esni a héten. és még szerencse hogy van limit..
martin36
martin36 2019. 11. 21. 12:29
Előzmény: #20952  Nemtomicsináljak
#20954

Emiatt ne bankodj,szerintem a tozsdezok 90 %-a igy jar allandoan.
Lehet nap vegen meg epp ennek fogsz orulni,amikor a nutex 55 lesz,ez meg 68..:-)
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 21. 12:29
#20953
Mondtam hogy negatív limit ma. Lőre elment aludni.. :D
Nemtomicsináljak 2019. 11. 21. 12:27
Előzmény: #20947  martin36
#20952
Bezzeg ezt meg tartom nutexet meg eladtam korán, a fene essen bele mindig ez van😄
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 12:27
Előzmény: #20947  martin36
#20951
mondjuk nutexet is bezúzta vélhetően ugyanaz az a kör
martin36
martin36 2019. 11. 21. 12:27
Előzmény: #20949  Törölt felhasználó
#20950

Vagy csak vki ervenyesitette a kozhelyt:ami nem tud fel menni,az  majd fog le.
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 12:26
Előzmény: #20947  martin36
#20949
vagy csak kirázás és mindjárt indul fel
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 12:25
Előzmény: #20946  Törölt felhasználó
#20948
200k borítás. 
martin36
martin36 2019. 11. 21. 12:25
Előzmény: #20946  Törölt felhasználó
#20947

Ugy tunik ennek resszeltek sajnos,meg ket napig sem tartott a rally.
Kar,jo lett volna mindenkinek.
Törölt felhasználó 2019. 11. 21. 12:23
Előzmény: #20945  benevez
#20946
54
benevez 2019. 11. 21. 12:17
Előzmény: #20939  martin36
#20945
És még mennyien vagyunk feljebbről is...nekem 64 és 74-es csomagom van, 70-es átlaggal...
Ha eddig kibírtam, 85-ig megvárom, hogy kis szépségtapasz legyen rajta a végén.
martin36
martin36 2019. 11. 21. 12:10
Előzmény: #20942  Kvasztics_Fedor
#20944

Ez mind igaz,de szerintem az atlagbefekteto nem szamol amikor vesz.
Egyszeruen vesz,mert az most a hype,aztan annyi.
Ha nem igy lenne,estet sem vettek volna 24 milliardos kapitalizacional,full tok uresen,nulla bevetellel,egy 4 oras alkalmazottal.
Nemtomicsináljak 2019. 11. 21. 12:06
Előzmény: #20939  martin36
#20943
Félő hogy itt ragad 60 körül ,aztán a lassú lecsorgás.
Nutex az valóban elképesztő, ma is limitre megy valószínű.
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2019. 11. 21. 12:06
Előzmény: #20939  martin36
#20942
Itt 3.6 milliárd a kap, ott még most is csak 2
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2019. 11. 21. 12:05
Előzmény: #20939  martin36
#20941
Tegnap kb 300m volt a forgalom?
Annyival a nutex ment 2x20 százalékot

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek