Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bitKain
bitKain 2019. 11. 20. 15:05
Előzmény: #20818  don_king
#20820
Bocs, azt hittem, hogy van valami alapja a rallynak.
Nem tudtam, hogy csak a szokásos kasza.
Elnézést, jó rulettezést!
kenyeres2
kenyeres2 2019. 11. 20. 15:03
Előzmény: #20816  pénzlesö
#20819
Legjobb 5 eladási ajánlat
16.50056,1
43.25056
10.00055,6
88.70055
2.00054,1
MennyiségÁr
5.00057
2.40057,5
31.42557,6
10.00057,8
118.20058
don_king
don_king 2019. 11. 20. 15:03
Előzmény: #20817  bitKain
#20818
:))
bitKain
bitKain 2019. 11. 20. 15:03
#20817
A BÉT-en nincs hír.
.
Megnéztem a féléves jelentést, ha már ott voltam.
https://bet.hu/site/newkib/hu/2019.09./Feleves_Jelentes_128306141
Ez a cég egy kalap szar.
Veszteség minden féléves jelentésben. Csökken a saját tőke ...
Ezek az álmoskönyv szerint nem jelentenek jót.
pénzlesö 2019. 11. 20. 15:02
Előzmény: #20815  BigProfit
#20816
1 könyvet  kerek  kösz
BigProfit
BigProfit 2019. 11. 20. 14:45
Előzmény: #20813  kimi99
#20815
Igyekszem:) A Set-et inkább hagyjuk..... rendes zakó nálam egyelőre.De ez ittt a Nord,remélem elindul,amire vártam dec-január óta
VlagyimirMutyinxd 2019. 11. 20. 14:43
#20814
Nem tanács, csak vélemény, de szerintem azért mindenki érzi, hogy mi a kamu öntés és mi a pánik között a különbség :)
kimi99
kimi99 2019. 11. 20. 14:40
Előzmény: #20810  BigProfit
#20813
Emlékszem, te legalabb kulturáltan osztottal a set ben 
Itt meg nezem vegyek e?
Csak jo arcoknak orom szurkolni!
kenyeres2
kenyeres2 2019. 11. 20. 14:35
Előzmény: #20811  kenyeres2
#20812
Utolsó kötésár54
Utolsó kötés50.000
Kötés ideje14:33:52
kenyeres2
kenyeres2 2019. 11. 20. 14:34
Előzmény: #20807  bankos
#20811
Nagyon okos, és 54-en támaszt.De limit lesz a vége!
BigProfit
BigProfit 2019. 11. 20. 14:33
Előzmény: #20804  kimi99
#20810
Üdv.:))
hibaz 2019. 11. 20. 14:32
Előzmény: #20808  VlagyimirMutyinxd
#20809
Vigyázz,van kb. 5 fórumozó,akik fejenként 1 M db-al dobálóznak....amíg itt vannak,nem lesz őrült rali !!
VlagyimirMutyinxd 2019. 11. 20. 14:29
#20808
Ez még ma + holnap felső limbó lesz, pénteken fog beállni majd új csúcs köré szvsz.
bankos
bankos 2019. 11. 20. 14:25
Előzmény: #20804  kimi99
#20807
amikor megfuttatnak mindent, akkor ki is öntik szépen miután felgyülnek a vevők.  Passssst auf srácok!!!!
VlagyimirMutyinxd 2019. 11. 20. 14:25
#20806
Első öntike meg is volt, valaki kiszállt! Egészéségre, nekünk meg hajrá tovább!! :)
Nemtomicsináljak 2019. 11. 20. 14:24
Előzmény: #20803  rbbj11
#20805
Basszus őrült egy nap!!!
Minden kicsit megtalálnak 😆
kimi99
kimi99 2019. 11. 20. 14:22
Előzmény: #20793  Roka-koma
#20804
Igen, megérdemli es még sok jo arc!
Udv lore remelem szépre ébredsz!
rbbj11
rbbj11 2019. 11. 20. 14:19
Előzmény: #20802  hibaz
#20803
futur is megy limitre, mär megy az aukcio 113-on
hibaz 2019. 11. 20. 14:17
Előzmény: #20799  Nemtomicsináljak
#20802
Várd még meg a zárást !! Sokan fognak itt még borítani....
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 20. 14:15
Előzmény: #20796  Mogyi78
#20801
Ha ezt tudtam volna, kérek az ebéd mellé két Guinnesst  is!  :))

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek