Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Donqatto
Donqatto 2019. 11. 18. 15:14
Előzmény: #20656  Törölt felhasználó
#20660
Ne ültessetek már be még több szerencsétlent...még hír sincs, hogy jönne valaha ide valaki
hibaz 2019. 11. 18. 15:13
Előzmény: #20655  Donqatto
#20659
Mi van akkor,ha egyszerűen csak ki akarják söpörni a spekulatív befektetőket dec 2-ig ???
Idén Karácsonykor lesz 100 ft alatti papír a Béten ??? :)))
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 15:13
Előzmény: #20655  Donqatto
#20658
ez most itt a last deposit :)
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 18. 15:11
Előzmény: törölt hozzászólás
#20657
Hehe
Még akár Gloster is 
Bármi lehet, bárki jöhet 
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 15:06
Előzmény: #20655  Donqatto
#20656
és már csak ez maradt mint üres cég. Mehet akár nutexxel párhuzamosan ez is új athra. 
Donqatto
Donqatto 2019. 11. 18. 15:04
#20655
Tiszta vicc, hogyazért húzzák meg mert elfogyott a NUTEX...
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 15:03
Előzmény: #20651  Kvasztics_Fedor
#20654
az nem, de 47-49. 50 már erős lenne, ahhoz sokszor fordult innen
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2019. 11. 18. 15:03
#20653
50 felett fincsi lesz :)
hibaz 2019. 11. 18. 15:01
Előzmény: #20650  kenyeres2
#20652
46 ft-on 50k vevő jelölt...
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2019. 11. 18. 15:01
#20651
Felső limit? :)
kenyeres2
kenyeres2 2019. 11. 18. 14:56
Előzmény: #20649  hibaz
#20650
Mocorog!
hibaz 2019. 11. 18. 14:53
Előzmény: #20645  Heinczi
#20649
Itt vagyunk a nyár végén letört támaszunknál.....45-46
_Macika_
_Macika_ 2019. 11. 18. 14:47
#20648
bakternews!
)))))))))
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 14:45
Előzmény: #20645  Heinczi
#20647
47 ma meglehet
don_king
don_king 2019. 11. 18. 14:30
Előzmény: #20645  Heinczi
#20646
Egyetértek :)
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 18. 14:29
#20645
Nutex jó nekünk, kiváló indikátor, hogy mi lesz itt, amikor megindulunk.
Tarány miatt szerintem itt lényegesen komolyabb hír lesz, nem olyan bullshit, mint nutinál.
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 14:07
Előzmény: #20642  Törölt felhasználó
#20644
Nem semmi, a Nutex már beelőzött.
Nem kellene hagyni.:((
martin36
martin36 2019. 11. 18. 13:59
Előzmény: #20642  Törölt felhasználó
#20643
Sok sikert!
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 13:38
Előzmény: #20640  martin36
#20642
Jo lesz ez, hidd el. Szep napot!
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 13:37
Előzmény: #20633  Heinczi
#20641
Regota varnak ok is, keressenek!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek