Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
martin36
martin36 2019. 11. 18. 13:36
Előzmény: #20639  Törölt felhasználó
#20640
Hat...te tudod,hany evig vagy turelmes egy papirhoz.
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 13:35
Előzmény: #20634  martin36
#20639
Kiveve, amikor millios darabszamok forogtak. Nem igaz, h a tulajokat nem erdekli. Ez csak a latszat. Tisztaban vannak a Nord ertekevel! Tutelem. 
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 13:29
Előzmény: #20628  Heinczi
#20638
Csendben epulunk. Koszi. 
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 13:27
Előzmény: #20634  martin36
#20637
Nem lesz ket ev es repulunk, meglatod!
Hajra Nord!
quaestor1 2019. 11. 18. 12:55
#20636
Nutex lassan előzni fog
rtkb_new 2019. 11. 18. 12:30
Törölt hozzászólás
#20635
martin36
martin36 2019. 11. 18. 11:50
Előzmény: #20627  Törölt felhasználó
#20634
Azert nem erted,mert az fel sem merul benned h egesz egyszeruen rossz lora tettel.
Ez a papir az erdektelenseg,es a kereskedhetetlenseg csimborazzoja.
Ket teljes eve all,se story,se tevekenyseg nincs benne,meg a sajat tulajdonusokat sem erdekli.
Latvanyosan erdektelen,amit idoben mar eves naptarral lehet merni.
Mikozben meg a nutex szeru hasznalt wc papirban is tobb story van.
Es meg mindig nem erted....
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 18. 10:26
Előzmény: #20632  hibaz
#20633
Teljesen mindegy nekünk szvsz
Pénz legyen 
Nutexeseknek is drukkolok szedjék meg magukat 
hibaz 2019. 11. 18. 10:12
Előzmény: #20630  Heinczi
#20632
Nem kell ide pénz sem. A Digi kibocsájt 100 M db új részvényt,ezzel többségi tulajdonos lesz az új cégben,a Beltáv pedig profitál az árfolyam emelkedéséből.Én így csinálnám....:)
Törölt felhasználó 2019. 11. 18. 10:11
Törölt hozzászólás
#20631
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 18. 10:08
Előzmény: #20629  hibaz
#20630
Nekem végülis teljesen mindegy :)
hibaz 2019. 11. 18. 10:08
Előzmény: #20628  Heinczi
#20629
Digi fog utalni rá ??? :))
Heinczi
Heinczi 2019. 11. 18. 10:06
#20628
-közbe a beltáv nyitott egy új pénzforgalmi számlát.
Reméljük a Nord részesedés ellenértéket kívánják ide :))
Törölt felhasználó 2019. 11. 16. 02:31
Előzmény: #20626  kupec
#20627
Ertem, csak azt nem, h valojaban mire, kire, meddig varunk, es ez a bizonytalansag a piacan is erzekelheto. Brexitre hivatkozni jo megoldas, de mi lehet az idohuzasuk valodi oka? Annyira nem mondanak semmit, h az mar szinte serto. 
kupec 2019. 11. 15. 23:25
Előzmény: #20625  Törölt felhasználó
#20626
Brexit január 31-ig elnapolva, egyelőre. Bár ha a decemberi brit parlamenti választásokon valamelyik párt nem szerez annyi mandátumot, hogy egyedül dönthessen a Brexitet érintő kérdésekben, akkor szvsz folytatódik a Brexit-saga. Ki tudja meddig...
Törölt felhasználó 2019. 11. 15. 17:30
Előzmény: #20623  Wisy
#20625
Azert bosszant, h elsokbol az utolsok lettunk. No de mindegy, nincs mit tenni, Brexit van. 
Jofele, finom arabikat javasolnek a vezezetesnek. Nem szeretnek telen a medvekkel aludni. 
Szep estet mindenkinek!
hibaz 2019. 11. 15. 16:58
Előzmény: #20623  Wisy
#20624
Csak a kettő N betűs papír van 100 ft alatt.....:))
Wisy 2019. 11. 15. 16:55
#20623
Nutex is elkelt. Vajh melyik az utolsó gazdátlan részvény a BÉT-en??? 
Törölt felhasználó 2019. 11. 13. 14:59
Előzmény: #20620  oxylant
#20622
Igen, huncut ez a papir. Engem a csatornan kivul is erdekel. 
Gyerunk Nord, szedd ossze magad, eleg volt a viccbol!
resone
resone 2019. 11. 13. 13:02
#20621
hamarosan visszatérünk az emelkedő trendcsatornába.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek