Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:40
Előzmény: #19138  Larry71
#19140
Azert te is nagy harcos vagy! :)
Pl az Est komoly lecke volt...
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:39
Előzmény: #19138  Larry71
#19139
Mar ment is a plusz! :)
Larry71
Larry71 2019. 08. 15. 12:39
#19138
Figyelek én is! :-)
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:38
Előzmény: #19136  Törölt felhasználó
#19137
Gyorsan jon a minusz, van egy kovetom, ennek orulok.
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:33
Előzmény: #19128  AIDA64
#19136
Marmint mi a szegyen? A tozsden speka speka hatan van. 
A szegyen az, h egy standard kategorias tozsdei ceg vezetese igy hallgat, semmibe veve ezzel befektetoit!
No de, ennek is oka van es hiszem, h aki turelmes az jol fog jarni, veluk egyutt! Addig is, a papirok elvetele megy, szvsz.
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:18
Előzmény: #19134  Törölt felhasználó
#19135

Jo ez a papir, "jo" a vezetes is, nem bunozok, nem kell felni.Kitartas emberek!
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:16
Előzmény: #19130  tommy.b.goodie
#19134
Tozsden vagyunk, ez barmel,yik papirban benne van. DE, ezt modszeresen veszik, az a megfigyelesem, meggyoziodesem. Tevedhetek persze, benne van,megis, nagyon erosen hiszem es meg is tettem a tetem, nem csak beszelek.
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:13
Előzmény: #19129  Heinczi
#19133
Igy van. Nyugalom.
Törölt felhasználó 2019. 08. 15. 12:12
Előzmény: #19128  AIDA64
#19132
Menjenek Isten hirevel.
csöcsvihar
csöcsvihar 2019. 08. 15. 09:41
Előzmény: #19128  AIDA64
#19131
Holott semmi nincs mögötte. 
tommy.b.goodie 2019. 08. 15. 09:38
Előzmény: #19129  Heinczi
#19130
a kitartas rendben is lenne ha kozben 48-50 rol nem kuldenek vissza a semmibe.
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 15. 09:33
Előzmény: #19128  AIDA64
#19129
Eljön a mi időnk is.
Mi is mentünk 40-ről 50-re...
Lesz itt nagy durranás, csak tartsunk ki
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 15. 09:09
#19128
mennek nutexbe,sajna,vaze az nagyobbat megy mint ez ,szégyen
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 14. 19:44
Előzmény: #19125  Eszkavator
#19127
tudom mi van ott leirtam egy honapja .ott is lesz egy kis rali.meg is lett,azért mert nem vagyok benne azért még amit irok többségében bejött
Törölt felhasználó 2019. 08. 14. 18:14
Előzmény: #19125  Eszkavator
#19126
Hajra Nutex, hajra Nord!
N and N. 
Eszkavator
Eszkavator 2019. 08. 14. 17:48
Előzmény: #19124  AIDA64
#19125
Fehér Farkas értené. Szemmel alig látható kapitalizáció, egy nagyobb speka megveszi az egészet és oda rakja az árfolyamot ahová akarja. Mi kicsik meg majd sztorit vízionálunk mögé. Hajrá Nord, hajrá Nutex.
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 14. 17:42
Előzmény: #19123  Törölt felhasználó
#19124
ja meg csorgás megen ,a fenébe,a nutexet meg nem is értem,
Törölt felhasználó 2019. 08. 14. 16:50
Előzmény: #19114  AIDA64
#19123
Altatas van.
Törölt felhasználó 2019. 08. 14. 16:42
Előzmény: #19121  Törölt felhasználó
#19122
Ugy latom cikcakkozik.
Hajra befektetok!
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 08. 14. 15:35
Előzmény: #19120  X9Z5
#19121
Mikor? Le tudod szervezni? Van publikus mail cimed?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek