Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 12:53
Előzmény: #18857  jofej
#18860
Èn nem règóta!🌝
resone
resone 2019. 08. 07. 12:35
Előzmény: #18857  jofej
#18859
sietünk valahova? Ezt nem tudtam. :D
resone
resone 2019. 08. 07. 12:34
Előzmény: #18855  Qwertzuio
#18858
a szisztematikus vásárlásokból akár kikövetkeztethető egy új befektető érkezése. És ugye furcsa mód 40-50ft-on tanyázik egy pár ft-os részvény és ráadásul stabilan. Célár nincs. Ha nagyon veszik akkor veszek, ha jön hír eladok, ha nem jön akkor is.
jofej 2019. 08. 07. 12:33
Előzmény: #18856  Larry71
#18857
Mióta is várjuk az új tulajdonost?
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 12:31
Előzmény: #18855  Qwertzuio
#18856
Egy új tulajdonost vàrok. Kilète hatàrozza meg a cèlàramat.
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 08. 07. 12:19
Előzmény: #18847  Larry71
#18855
Mit vársz ide és  milyen célár? Larry,Colop? többiek?
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 08. 07. 08:51
Előzmény: #18853  AIDA64
#18854
gyurcsicolopaida ez most mi? :)
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 08:35
#18853
joreggelt de megyek is remélem ennél lejebb nem megy már a honapban ,nem bánnám,de már megyek is ,
gilmour
gilmour 2019. 08. 07. 08:03
Előzmény: #18851  Larry71
#18852
Köszi, viszont!
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 06:50
#18851
Szèp napot mindenkinek!
tommy.b.goodie 2019. 08. 06. 17:14
Előzmény: #18849  hibaz
#18850
hálásan elfogadom
hibaz 2019. 08. 06. 17:11
Előzmény: #18848  Törölt felhasználó
#18849
z 49,9 ft.
Törölt felhasználó 2019. 08. 06. 14:13
Előzmény: #18847  Larry71
#18848
;)
Larry71
Larry71 2019. 08. 06. 12:29
Előzmény: #18845  Csaba40
#18847
Valaki,valakik memg megveszik!😁🍺
Csaba40 2019. 08. 06. 12:28
#18846
Legjobb 5 vételi ajánlat
Mennyiség Ár
5.000 49,4
5.000 49,2
8.268 49,05
6.000 49
7.000 48,8
Legjobb 5 eladási ajánlat
Mennyiség Ár
19.588 51
2.000 51,5
2.600 51,6
27.259 51,7
46.600 51,8

Csaba40 2019. 08. 06. 12:28
#18845
Valaki,valakik 50 en dobják ki a papírokat.
Törölt felhasználó 2019. 08. 06. 12:22
Előzmény: #18842  Heinczi
#18844
Igen, biztato ket heten vagyunk tul...
buxmester
buxmester 2019. 08. 06. 12:18
Előzmény: #18840  Törölt felhasználó
#18843
Még gyenge.Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
5.00049,4
5.00049,2
8.26849,05
6.00049
7.00048,8
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
19.08851
2.00051,5
2.60051,6
27.25951,7
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 06. 12:13
Előzmény: #18841  Heinczi
#18842
Elmúlt  2 hét nagyon pozitív. Ezt kellene továbbvinni 
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 06. 12:12
Előzmény: #18833  Törölt felhasználó
#18841
Érdeklődés van, ez már nyilvánvaló.
Rallyra kész a Nord. De muszáj lesz lassan infókat csepegtetni, mert a nagy többségnél fogy a türelem. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek