Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Zsimo
Zsimo 2019. 07. 19. 13:06
Előzmény: #17659  Törölt felhasználó
#17660
Te rakétába minek pilóta? Vagy a pilóta tallérra gonoltál? 
60 ig sima 
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:05
Előzmény: #17655  Zsimo
#17659
Nord raketa mozdulatlanul tekint az eg fele. Fua ez a csend. Ilyeszto. 
Valamit hallok. Talan a pilota leptei. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 13:01
Előzmény: #17656  shadowd77
#17658
Igen, a spekak kerulik. Beke van eszakon. Szeretek itt lenni. 
Meddig tart ez a nyugalom?
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 12:58
Előzmény: #17643  deszcsakafi
#17657
Azert figyeled minden szavat, igaz- e?
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 19. 12:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#17656
Jo lehet szerintem a csati. A tobbi kicsi kifulladasa miatt felfele varnam. Nincsenek nagy vetelek benne, a spekak kitaraztak belole , ugyhogy ez a masik indokom a fel-re.
Zsimo
Zsimo 2019. 07. 19. 12:51
Előzmény: törölt hozzászólás
#17655
Fel kör
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 12:50
Előzmény: #17647  shadowd77
#17654
Mindig is erte vagytam. Ne legyen semmim. 
Fura egy vilag. Boldogok a nincstelenek. A semmi es a penz egyutt jar. Ki erti ezt? 
Hajra Magyarorszag!
Hajra BET!
Hajra Mi!
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 12:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#17653
Nem ertek hozza. Amugy, jol nez ki, tetszik. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 12:36
Előzmény: #17645  deszcsakafi
#17652
Jon. Kerulhet. Nema csend. Csak madarak szallnak. Fecskek es keselyuk. Ami tapinthato az semmi.
 
gilmour
gilmour 2019. 07. 19. 12:28
Előzmény: #17630  Törölt felhasználó
#17651
És ráadásul folyton viszket is neki...
GoldGym 2019. 07. 19. 11:59
Törölt hozzászólás
#17650
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 07. 19. 11:01
Előzmény: #17648  AIDA64
#17649
én is neked! igyál sok vizet, telefonájjá sokat, opust ne vegyél, mert az be fog szakadni. ;)
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 10:57
Előzmény: #17643  deszcsakafi
#17648
igen gyönyörüséges deszcsakafi.szép nyarat kivánok magának.
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 19. 10:53
Előzmény: #17645  deszcsakafi
#17647
De logikailag se nehez osszerakni, hogy ebben is indul a buli hamarosan. Az inflalodas nyomja fel magatol az eszkozarakat. Ha az Est semmi mar 100 huf,  akkor ez nyugalmi allapotban 50-60. A tulszaladas meg 70-75. Es ez csak a semmi arazasa. 
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 19. 10:49
Előzmény: #17645  deszcsakafi
#17646
Azt nem tudom, higy lesz-e hozza barmi hir , vagy csak elkapjak... Nagy a kuss, tehat meg az is lehet lesz valami.
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 07. 19. 10:48
Előzmény: #17644  shadowd77
#17645
funda?
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 19. 10:40
Előzmény: #17643  deszcsakafi
#17644
Ha megindul, Fibo szintek szerint 70-75 ig elraketazhat. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 07. 19. 10:18
Előzmény: #17635  AIDA64
#17643
magaddal szeretsz-e nagyon beszélgetni?
Törölt felhasználó 2019. 07. 19. 10:03
Előzmény: #17640  AIDA64
#17642
Vili, de ezt nem a vesztesege miatt vennem, az jelentektelen, szvsz. 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 19. 09:15
#17641
41ft ny

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek