Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Barackmag
Barackmag 2019. 06. 24. 13:56
Előzmény: #16659  Törölt felhasználó
#16660

40.5 :(
Ez a rv megszívatott keményen, nem tudom mikor olvadok ki belőle. Illetve az árfolyamot tudom, csak a szükséges időt nem... :/
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 12:07
Előzmény: #16658  Hopszi72
#16659
40,70: R
Hopszi72 2019. 06. 24. 12:02
Előzmény: #16657  Törölt felhasználó
#16658
Akkor arany középút az 500 :-)
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 11:08
Előzmény: #16656  Hopszi72
#16657
Csak szerényen.:)
Hopszi72 2019. 06. 24. 11:01
Előzmény: #16655  Törölt felhasználó
#16656
50? 50? vagy 500? 599? :-)
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 10:53
Előzmény: #16654  Hopszi72
#16655
Az nem lenne meghúzás.
A meghúzás 5-tel kezdődő árfolyamot jelentene SZVSZ.
Hopszi72 2019. 06. 24. 10:24
Előzmény: #16653  Törölt felhasználó
#16654

43? :-)
remélem több :-)
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 10:23
Előzmény: #16652  Törölt felhasználó
#16653
Az mennyit jelent árfolyamban?
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 10:21
#16652
Július végéig ,lesz egy kisebb meghúzás, aztán nyári szünet.
X9Z5 2019. 06. 24. 09:47
Előzmény: #16649  Törölt felhasználó
#16651
Nekem van papírom, de a cég nem mehet így tovább, évi 100m veszteség... 
BigProfit
BigProfit 2019. 06. 24. 08:30
Előzmény: #16649  Törölt felhasználó
#16650
Van belőlük nem kevés....
Törölt felhasználó 2019. 06. 23. 16:32
Előzmény: #16648  X9Z5
#16649
En ugy latom hogy papir nelkul vasarlasi szandekkal, “megfelelo lelkulettel es gerinccel..” magam is hasonlokat irnek..
X9Z5 2019. 06. 23. 15:30
Előzmény: #16643  Heinczi
#16648
Igazi hírnek az is elég lenne ha a Nord végre szüneteltetné a működését mert csak veszteséget termel, már ez a hír jelzésértékű lenne, évi 100m-ba kerül a cég működése, totál értelmetlen, abból kéne élni h saját részvényeket bocsát ki és eladja, semmi szükség a jelenlegi tevékenység folytatására, nem tudom szándékosan v mért veszteségesek, ti ezt h látjátok? 
Törölt felhasználó 2019. 06. 22. 21:35
Előzmény: #16646  Törölt felhasználó
#16647
Johetne mert jott egy jo deal. :)
Törölt felhasználó 2019. 06. 22. 18:48
Előzmény: #16644  hibaz
#16646
Jöhet a raly.
oxylant
oxylant 2019. 06. 22. 14:16
Előzmény: #16644  hibaz
#16645
Talán fotoriporter képzésen veszel részt, vagy a MUOSZ- nál v. alkalmazva??
hibaz 2019. 06. 22. 13:57
Előzmény: #16641  DadanKarambolo
#16644
Szerintem a Mészáros--Opus--Nord vonal nem létezik.Akkor már inkább 4ig lehetne a kérő,ott van felpumpált árfolyam,és most már rv szám is.A Nord profilja is inkább a 4ig vonal felé mutathatna.
Mészáros szerintem kettőt hátra fog lépni a tőzsdei világban,erre mutat a 4ig-ban történt csökkentés is(bár ezek csak úgy dobálóznak egymás között az rv csomagokkal).
A Beltáv 55 ft-on emelt tőkét,ez a Ner számára nagyon pici pénz 1,7 Mrd ft talán,de pénz nélkül is óriási ralit tudnának összehozni 2 apró újságcikkel is: 1. Érdeklődik a 4ig a Nord iránt. 2. Nem adja fel az állami mobilcég ötletét a kormány....stb. 
Heinczi
Heinczi 2019. 06. 21. 18:20
Előzmény: #16641  DadanKarambolo
#16643
Lehet. 
Most izgi a t-Systems meg az 5G.
Digi is gondolkozik, fejleszt, csinálja a dolgát.
Szerintem Nord majd valahogy befér.
De tev módosítás is simán lehet. 
Tisztára megéri a beltav részesedés, az új tulaj simán számolhat vele, hogy azonnal kilő az árfolyam egy komolyabb hírre. Kár kihagyni. Nincs annyi BÉT cég, hogy sokat lehessen még halászni. Ez itt van és eladásra kész. 
Heinczi
Heinczi 2019. 06. 21. 18:18
Előzmény: #16623  ner18
#16642
Megtarjuk a szintet amíg visszajön 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 06. 21. 17:56
Előzmény: #16623  ner18
#16641
Ó, szegény Lore, én szeretem olvasni, várjuk vissza. 
Nekem amúgy a következő forgtaókönyv van a fejemben. Opus fúzió lezárása után lesznek felszabaduló munkaerők akik el fognak tudni kezdeni a Nord bekebelezésével, továbbá fúzió után megugrasztják az Opi árfolyamot és nyilván egy magasabb árfolyamú részvénnyel szeretnék kifizteni a Gácsiékat, nem 400ft-os árral, ezért is vártunk idáig.  Lehet tök hülyeség, nektek véleményetek?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek