Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:50
Előzmény: #16378  martin36
#16380
söt futur is 107 volt,mol otp nyomda zwack ezek csak
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:49
Előzmény: #16378  martin36
#16379
opusnál is
martin36
martin36 2019. 06. 18. 15:49
Előzmény: #16377  AIDA64
#16378
Szerintem mar regesreg az van.
Opus es futur,valamint az otp mol kivetelevel az osszes papirban beragadas van mar nem keves ideje.
Nyugodtanmondhatjuk akar mar az eves viszonylatot is.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:47
Előzmény: #16376  martin36
#16377
nemsokára mindenhol beragadások lesznek ,lehet összel lehet jövöre hamarosan az biztos
martin36
martin36 2019. 06. 18. 15:44
Előzmény: #16373  AIDA64
#16376
Ezen mar csak az alavasarlas segitene,de akkor meg felvetodik a kerdes:ha egyszer feheren feketen kiderul,h az ember nagyon rossz helyre fektette be a.penzet,okos gondolat a rossz befektetest meg tovabb boviteni,fokozni a bajt?
Kb olyan ez,mint ha a guillotin ala az elejen veletlenul rosszul fekszel be,es az levagja az egyik karodat,amikor meg eszreveszed,gyorsan inkabb csak feszkelodsz,h a masikat is levagja.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:43
#16375
ugy nézem egy hete elég rosszul áll az emberiség szénája már aki szokott hireket olvasni az tudja
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:42
#16374
Végigsöpör Magyarországon a Facebook tisztítótüze - Kitálaltak a letiltott felhasználók
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#16373
szerintem is
meguntam63 2019. 06. 18. 15:37
Törölt hozzászólás
#16372
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:37
Előzmény: #16370  martin36
#16371
páran vagyunk igy
martin36
martin36 2019. 06. 18. 15:36
Előzmény: #16369  aszti
#16370
Sajnos en is.
Immar majd 30% bukoban a csodapapirral.
aszti
aszti 2019. 06. 18. 15:34
Előzmény: #16368  AIDA64
#16369
vagyok én is
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:34
Előzmény: #16366  AIDA64
#16368
majd jövöre jo lesz ,mert idén már megvolt az évi egy rali
Lafotex 2019. 06. 18. 15:33
Előzmény: #16362  AIDA64
#16367
Èn sem adtam el!
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:32
Előzmény: #16365  PTRN
#16366
ez nem leduma sajnos,ezek tények
PTRN 2019. 06. 18. 15:29
Előzmény: #16362  AIDA64
#16365
de amúgy ne lepődj meg, ha tényleg csak te maradsz, mert folyamatosan a ledumát tolod
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:28
Előzmény: #16363  PTRN
#16364
hát az nem sok hanem sokk
PTRN 2019. 06. 18. 15:27
Előzmény: #16362  AIDA64
#16363
hárman akkor
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 18. 15:26
Előzmény: #16361  Törölt felhasználó
#16362
ketten maradtunk mindenki eladta.
Törölt felhasználó 2019. 06. 18. 11:48
Előzmény: #16358  AIDA64
#16361
Sok nap limit. 
Gacsi inkabb var?
Nem hiszem. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek