Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:45
Előzmény: #16278  martin36
#16280
Nem erdemes. Manipulalas. Bennfentes mutyi. Mindig ez van. Magukra is adnak. 
MNB???
Adja aki nem birja. Az nem en leszek. 
Vetel a papir. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:40
Előzmény: #16275  PTRN
#16279
En is ezt gondolom. Csavarjak az embereket, a papirt. Fordulat elott allunk.  Szvsz. Mutassunk be nekik. Sunyi banda. Nagyon is jo a papir!
Tehetnek egy szivesseget. Ezen is keresni  fogok, nem keveset. Ez van. 
martin36
martin36 2019. 06. 17. 14:40
Előzmény: #16275  PTRN
#16278

Lehet vitatni amit en mondok,de aztan erdemes ranezni a tickerre.
Epp most szortak tobb mint 100 k-t 40-re,de biztos azert,hogy a par vevonek aki ott all,legyen mibol gyujtogetni.
Egyhuzamban 25%-ot estunk eddig,ez sem mond semmit?
Mindekozben az osszes elado ott maradt a konyvben is,meg csak nem is azok untak meg a remenytelenseget,a vevovarast.
Megegyszer mondom,lehet itt almodozni,meg hattal ulni a tosdenek,de azert erdemes neha neha ra is pillanatani az arfolyamra.
Az szavak nelkul is elmond mindent.
oxylant
oxylant 2019. 06. 17. 14:40
Előzmény: #16275  PTRN
#16277
Ki tudja...
Larry71
Larry71 2019. 06. 17. 14:37
Előzmény: #16275  PTRN
#16276
Szerintem is!
PTRN 2019. 06. 17. 14:29
Előzmény: #16268  martin36
#16275

most nézd meg, ott van vételen 12.350 db, 40,6 Ft-on. ok, nem az a hűű de nagy mennyiség, de miért adna ki valaki félmilliót, ha illikvid szar-fos-húgy-takony a részvény?? és a mai nap, sajnos, egy trancakció se született úgy, hogy belevettek az eladói oldalba, hanem mind öntés volt. szóval ezért írom, hogy valaki(k) beálltak gyűjtögetnek. ez ment egész múlt héten és ma is. megha tényleg nem lesz semmi 20 év múlva sem, mert akkor is itt tartunk majd 40 környékén, akkor miért jó, ha benne áll a pénzük?
viszonylag nagyobb mennyiségekkel állnak be, ami kecsegtető mindenkinek, aki dobni akarja, mert jóformán egyben tud eladni. szóval durranás lesz. de mindegy, ezt csak én gondolom.
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:12
Előzmény: #16272  PTRN
#16274
Nincs valodi tetel szvsz. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:11
Előzmény: #16271  Törölt felhasználó
#16273
Tartani emberek! De doljetek be a manipulaloknak!
PTRN 2019. 06. 17. 14:11
Előzmény: #16271  Törölt felhasználó
#16272
üres, vagy miért?
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:09
Előzmény: #16269  PTRN
#16271
Azt nezheted....
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 14:09
Előzmény: #16268  martin36
#16270
Dehogynem! Szvsz. 
PTRN 2019. 06. 17. 14:05
Előzmény: #16268  martin36
#16269
hát jó, így lehet nézni.
könyvet tud vki adni, rápillantanék az eladói oldalra. köszi
martin36
martin36 2019. 06. 17. 13:47
Előzmény: #16267  PTRN
#16268

ezerrel...napi 2-3 millios osszforgalomnal....jo hogy fejre nem allnak a bazi nagy begyujtes kozepette.
Ha az almodoasbol kilep az ember,akkor ket pillanat alatt eszreveheti,hogy az egvilagon itt nem tortenik semmi.
Ledobtak az eves lokalis csucsrol,es ott is maradt,ahova dobtak.
Impulzus hijan vevo sincs,a papir a tipikus illikvid,erdektelen reszveny kepet mutatja.
Semmifele gyujtogetes nincs itt ezerrel.
PTRN 2019. 06. 17. 13:19
Előzmény: #16266  Törölt felhasználó
#16267
de amúgymeg megy a gyűjtögetés ezerrel
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 12:02
Előzmény: #16265  Törölt felhasználó
#16266
Mentek a pluszok, nemsokara a szamlankra is, szvsz. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 11:57
Előzmény: #16264  PTRN
#16265
Tudom, nem is nektek irtam, csak mert latom, probalkoznak meg lefele eroltetni, csavarni meg a papiron, de mar egyre nehezebben, ovatosabban. Sunyi banda. 
Gacsi, nyilatkozz a tervekrol!
PTRN 2019. 06. 17. 11:49
Előzmény: #16262  Törölt felhasználó
#16264

biztos, hogy nem dobunk semmit :)
Larry71
Larry71 2019. 06. 17. 11:47
Előzmény: #16262  Törölt felhasználó
#16263
Nem is azért vettem,hogy dobjam! :-)
Törölt felhasználó 2019. 06. 17. 11:45
Előzmény: #16261  Heinczi
#16262
Tartani, kitartani, nem eldobalni!  Nem hinni a dobatoknak! Jo a szektor. BET ceg vagyunk. Jo ceg vagyunk. Turelem. 
Heinczi
Heinczi 2019. 06. 17. 11:33
#16261
4IG is vásárolgatni akar. 
Most már csak megvesz minket valaki :D

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek