Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:45
Előzmény: #16196  AIDA64
#16200
Fura ez a magazodas, en nem tudom visszafele, bocsi. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:44
Előzmény: #16195  Törölt felhasználó
#16199
és ha övék akkor miért nem raktak ki amikor kértem?
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:44
Előzmény: #16190  X9Z5
#16198
Szvsz is, en meg a nyarra rippelem...
Szerinted uj tevekenyseg lesz?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:43
Előzmény: #16195  Törölt felhasználó
#16197
fogalmam nincs
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:42
Előzmény: #16193  Törölt felhasználó
#16196
nem Önre gondoltam
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:42
Előzmény: #16191  AIDA64
#16195
Az lehet, de kie is a portfolio?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:42
Előzmény: #16188  Törölt felhasználó
#16194
és amugy ez a rendszer nekem teljesen megfelel,pont az van ami kell mo nak
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:40
Előzmény: #16187  AIDA64
#16193
En tok nyugodt vagyok. 
Amiota nem kavezom. 
Mondjuk, hianyzik. 
Lehet, h visszamegyek ra. 
Tisztaara drog. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:40
Előzmény: #16190  X9Z5
#16192
ezt most honnan jött?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:39
Előzmény: #16188  Törölt felhasználó
#16191
ezek tények itt aztán nincs szidás egyik bevallotta másik nem és csinálja
X9Z5 2019. 06. 13. 17:39
Előzmény: #16179  AIDA64
#16190
Valószínű h őszig lesz egy bejelentés, új befektető jön. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:38
Előzmény: #16186  Törölt felhasználó
#16189
nem pihire ,hanem végleg.örülnének páran ,hát tegyék meg,
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:38
Előzmény: #16186  Törölt felhasználó
#16188
Nem csipik, ha szidjak a renccert. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:37
Előzmény: #16185  Törölt felhasználó
#16187
mindenki ideges miért ,vegyenek be xanaxot
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:36
Előzmény: #16184  AIDA64
#16186
Pihire kerulsz. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 13. 17:35
Előzmény: #16181  AIDA64
#16185
Egy lejarato. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:35
Előzmény: #16182  Larry71
#16184
mondjuk nem tudom miröl beszél
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:34
Előzmény: #16182  Larry71
#16183
szeretem a buktát
Larry71
Larry71 2019. 06. 13. 17:32
Előzmény: #16178  AIDA64
#16182
Ha behozod ide a politicset akkor bukta lesz ugye tudod?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 13. 17:32
#16181
adminisztrátor ma, 16:06 #3066 Moderációs esemény történt "AIDA65" felhasználóval szemben.
Moderáció:
Kitiltás a teljes fórumból
A moderátor indoklása:
troll

hát ez meg ki volt?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek