Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2019. 06. 12. 17:40
Előzmény: #16075  AIDA64
#16080
Szuper !!!:D   Könnyen lehet,hogy most itt 42 ft-nál lesz árbeállítás,márciusban 37 ft-nál,majd április végén 40 ft-nál volt....
Heinczi
Heinczi 2019. 06. 12. 17:30
Előzmény: #16072  AIDA64
#16079
Nem kell jövő évig várni. Hír lesz, gyakorlatilag bármelyik nap jöhet. Nem fogják ezt sokáig tologatni. Most van rá kereslet, sokan figyelnek.
Még pár hónapot is necces várniuk, el fog tűnni az érdeklődés. 
Többségi részen megy a vita, milyen áron, valószínűleg OTC. Milliárdos tétel a beltáv részesedés, ez a vevőnek és az eladónak is komoly fejtörés. Szerintem így, és valószínű több szcenario is van, több vevő. Tulaj meg éhes, próbálja legjobbat kialkudni. 
De sokáig nem fogják húzni. Szvsz
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 17:27
Előzmény: #16073  AIDA64
#16078
En is, kenyelmes. Be sem jelentkezek, nem igazan erdekel. 
Varunk, mozi van. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 17:25
Előzmény: #16072  AIDA64
#16077
Szvsz a brexit felejtos. Az csak arra jo, h mondjanak valami terelot es kicsit hutsek a spekulacior. Kamu, kamu, kamu. Valamiert nem szeretnek, h jelentosen emelkedjen az ar, ez az erzesem. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 17:21
Előzmény: #16072  AIDA64
#16076
Tuti igaz, elotte ue volt a szitu. Le kellett menni a harmadikrol a foldszintre konyvet nezni, mert targyalasban voltak. Valamiben benne vannak, de titkoljak es nem adhat ki semmi infot Gacsi, ezt meg is mondta. 
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 16:59
#16075
Mol 9 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 9 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 16:58
#16074
42.2ft
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 16:58
Előzmény: #16070  Törölt felhasználó
#16073
én csak portfoliost csak
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 16:57
Előzmény: #16069  Törölt felhasználó
#16072
ezt irtam én is ,jövöre legkésöbb brexit miatt,de lehet nem is érdekes a brexit,amugy ha igaz volt brother 1 ,tárgyalásokrol szolo storija akkor akár most is jöhet hir.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 16:55
Előzmény: #16066  Larry71
#16071
szerintem is csak az a kérdés kik? itt lehet valami nerközeli,ott nem tudom de az se kizárt ott is
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 16:18
Előzmény: #16068  marek91
#16070
Nem figyelem csak a kesleltetettet. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 16:17
Előzmény: #16064  AIDA64
#16069
Miert gondolod, h csak jovore?
Azert, mert jelenleg lapit a vezetes, a kapcsolattartojuk mufurc, arat meg probaljak fekezni, szoban es irasban, meg tettben is, szvsz? Jelenleg nulla a kommunikacio.
Egy pici hir es robbanunk.  
marek91 2019. 06. 12. 15:50
#16068
Valaki tudna egy könyvet küldeni?
X9Z5 2019. 06. 12. 15:33
Előzmény: #16063  Larry71
#16067
Est helyett inkább Futur, a Watereum mögött hatalmas vízkincs áll. 
Larry71
Larry71 2019. 06. 12. 15:30
Előzmény: #16064  AIDA64
#16066
Szerintem még idén lesz új tulaj mindkettőben.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 15:12
Előzmény: #16063  Larry71
#16065
lehet még akko is talán
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 15:12
Előzmény: #16063  Larry71
#16064
szerintem mindkettöben még megvan a lehetöség,de valszeg várni kell irtam vajna után estben talán összel,nord meg lehet jövöre,de speka rali lesz idén
Larry71
Larry71 2019. 06. 12. 15:07
Előzmény: #16061  AIDA64
#16063
Csak a nord meg az est marad. Szvsz.
Larry71
Larry71 2019. 06. 12. 15:06
Előzmény: #16059  Bumm5
#16062
Azért ezt nem gondolom!
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 15:06
#16061
oposba hohetetlen hirek kek mégsem megy semmire örület,hát emberek ha nordba lesz valami az nagyot durran és a többi? hirekre adásoklasssan 4ig is kipukkad?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek