Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 15:03
Előzmény: #16059  Bumm5
#16060
mondjuk ezt nem tudom hogy elhiggyem-egy biztos vajnával elment a hajo hullámlovaglásra jo volt talán most is még jo
Bumm5
Bumm5 2019. 06. 12. 14:59
Előzmény: #16058  AIDA64
#16059
fogy a türelem sokan most jöttek rá, hogy B.CS. és forumba beépített emberei Vaculak Last stb milyen csúnyán átbaszták őket
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 14:57
#16058
mi ez az örültek háza estben?
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:46
Előzmény: #16054  Törölt felhasználó
#16055
Leptem, jo agyalast es mindem jot mindenkinek. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:44
Előzmény: #16050  Törölt felhasználó
#16054
Szvsz is. 
Amit utalok, az egyben szimpatikus is. Ha majd egy utolso auto megvetelet is jelemtgetik nagy boszen es a nep oromeben tombol, akkor kellene adni...
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:39
Előzmény: #16048  AIDA64
#16053
Nem tudom. Az emberek nyaralnak, kerdes, az uzlet var e?
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:37
Előzmény: #16049  AIDA64
#16052
Ennyi pont eleg a vetelhez, meg a nyerohoz. Egyszeruen kell gondolkodni, mereszet almodni, figyelni, objektiven elni. A tenyeket tenylent latni, nem ugy , ahogy szeretnenk. A helyzet mindenhol folyamatosan valtozik, szvsz itt pozotiv iranyba. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:33
Előzmény: #16046  PTRN
#16051
Az 50 nagyon kozel van, realis, meg tobb is. Szvsz probaljak huteni, de egyre tobb embert erdekelna papir. Ellentetes hatasok. Nagyon bizakodo vagyok, mint mar irtam. En ide telekomot varok, de van aki tevekenysegmodositast. Mindkettot realisnak erzem. A kapotelizacio szerintem nincs tulhuzva, jelenleg ca 2,5 mrd. Amemmyiben Gacsi bevallana, h esetleg elado a ceg, 10mrd is siman lehetne. Jo reszvenyszerkezetu a ceg, stabil,  “ures”, nincs adosag, idealis egy valtozasra es egy nagy spekulaciora. Ezt kar lenne veszni jhagyni mind a vezetes, mind a befektetok reszerol. Benne van egy oriasi es megismetelhetetlen lehetoseg a mai magyarorszagi kormyezetben. Ha ezt Gacsi most kihagyja, akkor egy barom, es folytatjatka varakozo eletmodjat fogyatkozo evei soran. O sem lesz fiatalabb, az eddigi szerencsetllemkdeseiket tanacsos abbahagyni, megpedig, azonnal. 
Neki csak annyit uzennek, h jo diak voltam, megtanultwm mindent, nincs mar mas nekem, mint VARAKOZAS, el nem adni es pont
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:19
#16050
48as átlag 45 re lejött,addig szépen én is pucolgatom,apránként,érdekes az hogy itt nem igérgetnek lásd est,szerintem itt egyszercsak lesz egy hír.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 12:14
Előzmény: #16047  Törölt felhasználó
#16049
én mikor beléptem azért vettem mert még nem vettem ilyet,és egy éve nem volt semmi speka,de kiderült pár dolog,hajrá vajna papa
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 12:12
Előzmény: #16046  PTRN
#16048
juli közepéig sok mindentörténik utána szünet szept közepéig
Törölt felhasználó 2019. 06. 12. 12:06
Előzmény: #16045  AIDA64
#16047
Igen, mostanaban ontogetnek itt is, de azert csokkenoen. Vagy kifogytak a spekak, vagy a manipulalo kevesbe pazarol, vagy mindketto. Itt kussooas van, mar mar bujkalas a vezetes reszerol, meg iszonyat bena, nehezenattekintheto, nyomtatott konyvet mutogatnak, szajhuzas kozepette a reszvenyesek fele, mikozben targyasok zajlanak. En hiszek Brothermek. Egybevag azzal amit mitapasztaltunk. Szerintem Gacsi piszkosul sumyit. Esttel nem erdemes hasonlotgatni, tok mas. Vannak itt is erdekes mevek a konyvben, szerintem biztato, meglatjuk. 
PTRN 2019. 06. 12. 11:59
Előzmény: #16042  Larry71
#16046
jó helyen vagy, és én sokkal hamarabbra várok durranást, mint augusztus, akár mág most június vége felé is újabb 50-es támadás
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 11:34
#16045
egyszerre öntenek estben nordban
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 11:15
Előzmény: #16042  Larry71
#16044
lehet est jobb lesz mint ez de az is lehet az kifutotta magát és sajna vajna nincs ,és a b terv az semmi.ha 20ft lenne akkor igen de 100ft
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 12. 11:10
Előzmény: #16042  Larry71
#16043
egyelöre felfelé lassan
Larry71
Larry71 2019. 06. 12. 10:32
#16042
Megvettem a pakkomat. Szerintetek nyáron fog valami történni. Esztim is van és azt hiszem ott nem nagyon lesz őszig semmi.
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 18:25
Előzmény: #16039  Törölt felhasználó
#16041
Mikozben. 
A nyar erdekes lesz szamunkra, szvsz. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek