Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 18:05
Előzmény: #16037  hibaz
#16040
Biztato. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 18:05
Előzmény: #16035  AIDA64
#16039
Alszunk, mi kozben szep lassan epulunk. Jo ez igy. Alvas helyett mozi is jo. 
hibaz 2019. 06. 11. 17:30
Előzmény: #16036  Törölt felhasználó
#16038
Te vetted ki ma 46 ft-ig ??? :DD
hibaz 2019. 06. 11. 17:29
Előzmény: #16035  AIDA64
#16037
Sokan eladhatták......az alakzat épül szépen tovább,most indulhatott az emelkedés 3-ik hulláma...aug. vége lehet érdekes majd....de fogy az idő,az látszik a charton.
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 17:28
Előzmény: #16034  AIDA64
#16036
45FT.  Az átlagom már,köszönöm a nyulaknak.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 11. 17:25
Előzmény: #16034  AIDA64
#16035
emberek alszanak,? alszunk!!!!!!!!! hofi pofi
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 11. 17:24
#16034
43.7
Heinczi
Heinczi 2019. 06. 11. 15:12
Előzmény: #16015  Larry71
#16033
Isten hozta!
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:31
Előzmény: #16027  Törölt felhasználó
#16032
Pedzegettek. 
Elnezest. :)
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:29
Előzmény: #16029  martin36
#16031
Bocsi, trehanyul irok. Az ujsagok pedzegettek. De mit is?  Ahh, nem is erdekes. Lepjunk tovabb. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:27
Előzmény: #16023  AIDA64
#16030
A varakozos? 
Igen, par napos. 
Jegeles. 
A tobbi meg csak pletyi, igaz, lehet, van alapja. 
Ide egy nagy telekom kellene. Pl Telenor. A cseh az cimbi szerintem. Allitolag koztes szereplo...
 Kerdes, ide tart e?
Gacsi ebbe az iranyba menjen!
Bar, vannak akik szerint itt tevekenysegmodositas lesz. 
martin36
martin36 2019. 06. 11. 14:25
Előzmény: #16027  Törölt felhasználó
#16029

Mit pedzegettem tavaly?
Hogy iden vki be fog masolni egy cikket,ami elotte mar 2 honappal megjelent?
Neha komolyan nem ertem mit irsz.
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:18
Előzmény: #16024  AIDA64
#16028
Fajni fog.
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:18
Előzmény: #16025  martin36
#16027
Mintha tavaly is pedzegettel volna, mindegy...
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:15
Előzmény: #16021  AIDA64
#16026
:))
Mar megint?
Legkozelebb a valsagot fogja. 
Aztan meg a valsag veget. 
Bizzunk bemne, h ilyen hulye nem lesz. A jelenlegi magyarorszagi helyzetet ki kell es ki is fogjak hasznalni. A logika ezt diktalja. 
martin36
martin36 2019. 06. 11. 14:14
Előzmény: #16023  AIDA64
#16025
Aprilis eleji cikk volt.
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 11. 14:14
#16024
Elszállt a hazai háztartások tőzsdei részvényállománya - Itt az új rekord
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 11. 14:13
Előzmény: #16022  Törölt felhasználó
#16023
pár napos cikk volt nem? vagy miröl maradtam le?
Törölt felhasználó 2019. 06. 11. 14:09
Előzmény: #16018  martin36
#16022
Azert ket honap alatt tortemhetnek dolgok...
A realgazdasagban is, de foleg a tozsden. 
En nyugodtan varakozok itt. 
Meglatjuk. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek