Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:24
Előzmény: #14399  ner18
#14400
ketten voltak már innen ha igaz
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:23
Előzmény: #14398  AIDA64
#14399
Nem igazán szeretik mostanában valamiért ha könyvet mennek be nézni 😀
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:21
Előzmény: #14395  ner18
#14398
kicsit átverés gyanus.túl szép dolgok ezek,lehet be kéne mennem könyvet nézni
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:14
Előzmény: #14396  kimi99
#14397
nm 😊
kimi99
kimi99 2019. 05. 20. 14:13
Előzmény: #14394  ner18
#14396
Koszi
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:12
Előzmény: #14391  AIDA64
#14395
Küldtem önnek is e-mailt az imént
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:11
Előzmény: #14393  kimi99
#14394
kimi99
kimi99 2019. 05. 20. 14:10
Előzmény: #14392  ner18
#14393
Ez sajna igy van 
Azert is felnek a sok nagy pénzes az ilyenektol!!
Mi az emailed ha kérhetem?
Ha mar az éjszakában is jol forogtal es ízlésünk hasonlo 😊
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:08
Előzmény: #14388  AIDA64
#14392
Igen ott kb 20 millióval limitet lehet tenni, de ezekben az a baj hogy ha komolyabb mennyiséget van kb kiontod a könyvet 
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:07
Előzmény: #14383  Bumm5
#14391
ö árpádvezér reinkarnácioja
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:07
Előzmény: #14387  Bumm5
#14390
nem tudom valaki megnézte a könyvet és gondolom neveket felirta legoglizta és kész
ner18
ner18 2019. 05. 20. 14:06
Előzmény: #14383  Bumm5
#14389
😉
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:06
Előzmény: #14385  Törölt felhasználó
#14388
csepelnek is kicsi nem véletlen a megspekázták,500 röl
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 20. 14:06
Előzmény: #14386  AIDA64
#14387
Gondolom azért nem csak egy van neki:D
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:05
Előzmény: #14383  Bumm5
#14386
habonynak van egy rokona ,de hogy hogy hivják nem tudom,
Törölt felhasználó 2019. 05. 20. 14:04
Előzmény: #14381  kimpaa
#14385
Mert a kispapírok között is kicsinek számít a 9,6 millió részvényével---->>> könnyű mozgatni komolytalan hírekre is,és a SET vezetősége régóta operál ezzel a fegyverrel.Sokszor olyanokat tesznek közé amit nem is engednék.Kicsit lehetne a BÉT-nek szigorúbb szabályozása a közzétételekre,mert egyesek kihasználják a félrevezetésre,a hype fenntartására,mesterségesen felpumpálva az árfolyamot.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:04
Előzmény: #14382  AIDA64
#14384
elmondhatnám
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 20. 14:04
#14383
Azt csiripelték a madarak, hogy a könyvben van egy Habony Imre nevezetű ember pár 100K-val ő valami rokona lehet a mi Árpádunknak?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 20. 14:03
Előzmény: #14381  kimpaa
#14382
elmondaná hogy egy két ember sokat vett set est stb,igy kisebb volt a közkéz ,azért is emelkedett ekkorákat,hozzáteszem 4ig nél is volt egy kettö,és láthatjuk ezekböl már kiszálltak  ,lehet mind háromban megvolt a csucs
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 20. 13:55
Előzmény: #14377  Törölt felhasználó
#14381
mindenesetre a Set-ben ilyen hírekre is volt 5-10% emelkedés, tényleg abnormális ez így

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek