Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 11. 13:29
Előzmény: #13292  X9Z5
#13300
Hogy miert adott el a Beltav? Kerdezd Gacsit. Van ra tippem, h a folos sajat zsebben landolt. 
A sajat toke meg nem
csokken veszelyes szintre, a jegyzett ala. Erre mindig figyelnek. A ceg ures. Ez ma senkit nem erdekel. Vagyos igen. Elony. Nincs hulladek. Az uresek felertekelodnek. Jelenleg 3 mrd. 
Ezt a papirt okosam, modszeresen veszik. Eladtad, felsz az emelkedestol, attol, h elveszted a papirt. Richtered van, azt felfele tolod. Ez igy “normalis”, de latjuk mi motival. 
Hiaba ismered a ceget regrol, ha mar nincs fantaziad az elore tekinteshez. A figyelmedet a jelenre fokuszald. Jokor kell figyelni. Idozites. 
Ures ceg, BET ceg, Magyarorszag, NER. Lehetoseg. 
Neked van kozod a Randomhoz azon kivul, h ott kotsz?
Hajra Nord!
X9Z5 2019. 05. 11. 13:24
Előzmény: #13296  gyurka64
#13299
Adj egy e-mail címet, privátba max, ezzel a papírral szellemi nyomorékok foglalkoznak. A papír le fog törni, már csak későn ébredő balekok veszik, hisz mire lehet számítani, újabb 100m-s veszteségre.
Az előző idióta baromnak üzenem, az 5.kerületben lakom, te nyilván egy putriban, te sorvadt testű parazita.
X9Z5 2019. 05. 11. 13:21
Előzmény: #13295  BigProfit
#13298
Neked fáj te szánalmas állat, sosem laktam panelban, idióta gyökér vagy, kiöregedett vén trotyk, kapuzárási pánik miatt akarsz nyerni egy kicsit a Nordon mert sivár unalmas életed van, biztos sok veszteség ért az életben, talán gyereked sincs, genetikai hulladék lehetsz. 
X9Z5 2019. 05. 11. 13:19
Előzmény: #13294  AIDA64
#13297
Azt hiszed úgy gondolom neked kell bizonyítanom, elég sok dolgom van, inkább vágom a füvet mint neked bizonyítsak, a számlatörténetem a bizonyíték. 
gyurka64 2019. 05. 11. 13:15
Előzmény: #13290  X9Z5
#13296
Feltennél egy általad készített   BUX-index  vagy ,Richter,ANY elemzést melyeket vételre javasolsz? Állítólag,amiket veszel azt előtte alaposan kielemzed .  Megköszönném,ha kitérnél elemzésedben mind a fundamentális,mind a TA megközelítésekre.Köszönöm. 
BigProfit
BigProfit 2019. 05. 11. 12:56
Előzmény: #13292  X9Z5
#13295
Fáj az igazság kicsi rigó😁 Ismerem a fajtádat,nem írok véleményt inkább,mert egy ilyen miatt már kitiltottak egyszer. Vergődj tovább kérlek,abba ne hagyd,én már immunis vagyok panelproli jellemekrr😂😂 Szép napot,menj tippmixelj egyet😁
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 12:36
Előzmény: #13292  X9Z5
#13294
az a baj hogy bizonyiték nincs ,ugyhogy szoszátyárok kiméljék a portfoliot és az emberiséget.
Estevan
Estevan 2019. 05. 11. 10:52
Előzmény: #13290  X9Z5
#13293
Nincs jobb dolgod így szombaton? Tök szép idő van kint.
X9Z5 2019. 05. 11. 10:50
Előzmény: #13288  BigProfit
#13292
Nem ismersz, én ritkán adok el, csak veszek de amit veszek azt örökre, nem azért h eladjam, össze-vissza ne hazudgálj rólam!!!!!! 
X9Z5 2019. 05. 11. 10:48
Előzmény: #13288  BigProfit
#13291
Nem ismersz, en
X9Z5 2019. 05. 11. 10:47
Előzmény: #13281  buxmester
#13290
A Beltávnak mért csökkent a részvényállománya, ha kiderül h a Beltáv nyereséges, akkor egyértelmű h érdekellentét van, sok kisbefektető be van itt palizva. 
Hidd el jobban ismerem a céget mint bárki más, többször voltam már a központban, Gacsival is beszéltem már aki amúgy szívesen beszél, elég közvetlen, de semmi mondanivalója nincs. 
Ne ebben a papírban keressetek izgalmat, vegyetek Richtert hosszú távra, rövid távon pedig BUX határidős 10-szeres tőkeáttétellel kiváló buli, BUX1912 nagyon olcsón köthető,.1 kontraktus 75Ft.
X9Z5 2019. 05. 11. 10:41
Előzmény: #13288  BigProfit
#13289
Én abba a papírba veszek bele amiben realitás is van, ezért fektettem 2017 őszén 4iG-ba és megérte, igaz? 
Tudod én az az ember vagyok aki 10 éve nem ad el magyar bluechip részvényeket, pedig már 6-700% nyerőm van, de még további 10 évig tartom!! 
Jól tudod tehát h az a befektető vagyok aki akkor vesz amikor már történelmi mélyponton van a papír, 10 éve részletesen elemzem a piacokat, szóval nagyon benézted te lüke majom, magadból indulsz ki, gyenge szellemi képességű, magadat sértegeted! 
BigProfit
BigProfit 2019. 05. 11. 10:07
Előzmény: #13282  X9Z5
#13288
Hát jót nevetek az írásodon😁 Ugyanezeket olvastam 16 nyarán,mikor beszálltam az Opimusba egy felső kategóriás autó árával. Azért,mert te nem mersz nagyot álmodni,engedd meg nekünk,hogy mi megtegyük. Tudod te az a kategória vagy,aki akkor vesz bele egy papírba,mikor már Mari néni is vásárol. 3-4 % nyerő után kiszállsz, mert az már valami. Utána visszaszállsz még feljebb,ahonnan visszaesik 10 %-ot, mínuszba vagy. Utána teleokádod az adott papír topicját,minden szarnak elmondva a céget a vezetést stb.  Menj vissza és dokgozz 200 nettóért a munkahelyeden!
Törölt felhasználó 2019. 05. 11. 09:46
Előzmény: #13285  olimpia
#13287
Úgy látom ezt nem értette.Nembaj elmúlik.
Törölt felhasználó 2019. 05. 11. 09:45
Előzmény: #13282  X9Z5
#13286
Nyomdával,egyetértek,amúgy meg ,ne keresse a bajt és normális írást kérek.
olimpia 2019. 05. 11. 09:43
Előzmény: #13283  Gogoma
#13285
Ne haragudj de mindenkinek van véleménye Ő el monta azt hogy mit gondol,nem kell úgy cselekedni.
Tanácsot adhat bárki de nem fontos meg fogadni.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 09:42
Előzmény: #13281  buxmester
#13284
jo volna de én abban nem hiszek max ha hir lenne
Gogoma
Gogoma 2019. 05. 11. 09:23
Előzmény: #13282  X9Z5
#13283
Tartsd meg magadnak a véleményed, senki sem kérdezte!
Főleg a tanácsadást , hogy ki mibe fektessen!
Köszi!!!!!
X9Z5 2019. 05. 11. 09:00
Előzmény: #13281  buxmester
#13282
Kezdjük már azzal h racionális befektető nem foglalkozik ezzel a céggel, maximum tudja h létezik, ez a cég az a kategória h abból él h vasárnap zárva tart. 
A bevétele alacsonyabb mint egy falusi kiskocsmának, szégyen h ezen a szinten áll a nagy múltú Beltáv, amely belvárosi szolgáltató volt, a techelemzés mellett mindig ajánlati könyv alapján kereskedtem vele, a 20-as könyv sokat segít, akinek van az realizáljon, nagyon gyorsan adja el amíg még 50 közelében jár az árfolyam. 
A Beltáv mint főrészvényes 50,03%-al ennyit ér, ennyit tudott elérni közel 20 év alatt h egy 39m Ft árbevételű 100m-s veszteséget termelő céget irányít, ez szégyen, kudarc, egy tervét nem tudta eddig megvalósítani, ritka versenyképtelen vállalat! 
Dobjátok el míg 45 felett jár, fektessetek normális cégekbe, mint a Richter, ANY, Kulcs-Soft, ezek kiváló vallalatok. 
buxmester
buxmester 2019. 05. 11. 08:51
Előzmény: #13280  AIDA64
#13281
Mit szólnátok ha 2 hónap múlva 100 ft.-t felett járna az árfolyam?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek