Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:56
Előzmény: #11438  Törölt felhasználó
#11440
egyszerre találtuk meg
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 22:54
Előzmény: #11435  AIDA64
#11438
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 22:48
Előzmény: #11436  deszcsakafi
#11437
Öö,erre azért nem vagyok büszke,már elnézést kértem azóta. :)
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 08. 22:46
Előzmény: #11433  Törölt felhasználó
#11436
szép papír, jó papír. :)) https://youtu.be/AYNlM9apZDk?t=10
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:45
Előzmény: #11433  Törölt felhasználó
#11435
azt keresem valaki .rakta ide ,egy pár hete
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 22:41
Előzmény: #11432  AIDA64
#11433
Ebben a linkben csak a bukaresti bevezetés szerepel.Az interjút amit bemásolt az honnan van?
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:33
Előzmény: #11430  Törölt felhasználó
#11432
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:30
Előzmény: #11430  Törölt felhasználó
#11431
Hogy látják, a BÉT mennyire lenne partner ebben?
R. S.: Úgy gondoljuk, hogy egy esetleges kettős tőzsdei bevezetés esetén kézenfekvő lenne a Budapesti Értéktőzsdét választani. Saját tapasztalatunk még nincs, de amit hallunk, olvasunk róla, az alapján nagyon pozitív a megítélésünk a BÉT-ről.
G. A.: Közép-európai befektetési szolgáltatóként mi nagyon örülnénk, ha lenne egy olyan új szereplő a BÉT-en, mint a Digi. Ráadásul a telekom szektorból jelenne meg egy új szereplő, így színesebb lenne az iparági paletta. A Digi egy jól ismert cég, biztos vagyok benne, hogy a befektetői érdeklődés jelentős lenne lakossági és intézményi oldalon is Magyarországon.
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 22:30
Előzmény: #11429  AIDA64
#11430
Értem,azt nem tudom,hogy a romániai tőzsdére nem vitték e be a magyar leány Digit is,mert akkor nem lenne értelme ide is jönniük.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:27
Előzmény: #11428  Törölt felhasználó
#11429
engem sem, jo romániában ,de ide is jöhet a magyar tözsdére is,irták is ,hogy akarnak.még egy éve
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 22:22
Előzmény: #11415  AIDA64
#11428
A Digit azért nem tartom valószínűnek,mert már tőzsdére ment,csak éppen Romániában.A mondanivalója 2.részével egyetértek,egy spekára simán jó lehet,elég ha sokan elkezdenek hinni abban,hogy egy telekommunikációs cég lesz belőle,vagy csak pár nagyobb speka rátalál,lásd:futuraqua.Skalpra jó lehet,de engem továbbra sem vonz ez a papír(sem).
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 22:17
Előzmény: #11424  Törölt felhasználó
#11427
jöhet
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 21:35
Előzmény: #11425  Törölt felhasználó
#11426
Leptem, szep ESTet mindenkinek!
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 21:34
Előzmény: #11423  Heinczi
#11425
Szia!
Igen! Egyszeruen, logikusan kell gondolkodni es mereszen almodni, mint mi! :)
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 21:32
Előzmény: #11416  AIDA64
#11424
Ez mar akkor a hanyadik mobil ceg amivel osszehozzuk? Matav telenor vodafon vagy lenne egy uj?
Viccet flre, szvsz valamelyik bejon ide...
Heinczi
Heinczi 2019. 04. 08. 21:31
Előzmény: #11413  Törölt felhasználó
#11423
Üdv.
Én is így látom. Nagyon jól fog menni. 
Mindenkinek viszket a keze a Nord-ra!!! Megoldás? Venni KELL!
Telekom szektor pletykák régóta vannak, ár nonsense, iszonyat olcsó. 
Elmúlt 2 év eseményei után ki van éhezve mindenki egy újabb rally-ra. Sokan akarják már venni 1000 számra, csak várnak...mondjuk mire is? Hír? BÉT-en a Fundamentumok bizonyos részvényeknél már évek óta nem számítanak. 
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 21:25
Előzmény: #11415  AIDA64
#11422
Törölt felhasználó 2019. 04. 08. 21:22
Előzmény: #11415  AIDA64
#11421
Figyu, nalam tobbet er a semmi, a potencialis orias.
40 ert mit kapsz ma?
Tojast, wc papirt?
https://youtu.be/cVikZ8Oe_XA?list=RDgji1tem7ITU&t=72

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek