Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 16:57
#10820
42
ALIBABA1 2019. 03. 21. 16:55
Törölt hozzászólás
#10819
Tomek71
Tomek71 2019. 03. 21. 16:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#10818
Na akkor ennek fuss neki mégegyszer te szerencsecsomag...
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 16:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#10817
Melyebben kell a zsebedbe nyulni. Elfelejtheted a negyven alatti szintet. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 16:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#10816
Ez egy harmadik mese volt, ami rolad szolt. 
Milyen taszito az, ha egy pitianer sznob a nagykepusege kontoseben diszeleg....
ALIBABA1 2019. 03. 21. 16:09
Törölt hozzászólás
#10815
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:57
Előzmény: #10812  Törölt felhasználó
#10814
elhiszem ,jo én sem bánnám,
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:56
Előzmény: #10811  Törölt felhasználó
#10813
itt valami ügyvédi iroda is tulaj ha jol tudom
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 14:47
Előzmény: #10809  AIDA64
#10812
En sokkal tobbre spekazok, komolyan. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 14:46
Előzmény: #10808  kenyeres2
#10811
Ebbol egy tollvonas es kiemelkedoen likvid lesz. 
30 milla kozkez. Elvileg. Meg tokeemelest is elbir boven.  Nagy forgalmu,  nagy papirt lehet belole csinalni, azonnali tobbseggel. 
Lehetoseg!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:46
Előzmény: #10808  kenyeres2
#10810
Autókat gyárt majd egymásnak a Toyota és a Suzuki
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:45
Előzmény: #10808  kenyeres2
#10809
néztem amugy nord nehezen indul de aztán ,csuhaj nyáron 70volt .simán mehet addig ,lehet kicsit lejebb vagy feljebb is
kenyeres2
kenyeres2 2019. 03. 21. 14:41
Előzmény: #10803  AIDA64
#10808
NORDTELEKOM 14:19 43 5.0 13.2%  26millió
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:41
Előzmény: #10806  AIDA64
#10807
itt 25 millio ,de holnap
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:40
Előzmény: #10802  kenyeres2
#10806
215 millio
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 14:40
Előzmény: #10792  AIDA64
#10805
Kerdes amugy mindig van. Pl miert szulettunk, meddig elunk? 
Megis, szamolunk a holnappal. 
Remeny = elet. 
Aki ezt elvenne... na inkabb be sem fejezem.
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:39
Előzmény: #10802  kenyeres2
#10804
naná mert veszi az akinek 5% a van mert 10% ot akar
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:39
Előzmény: #10799  kenyeres2
#10803
30 millioval ezt nem lehet,ide kell 100 misi plusz a többiek,csepelt kpc kot örmester azt lehet 30 misivel söt
kenyeres2
kenyeres2 2019. 03. 21. 14:39
Előzmény: #10801  AIDA64
#10802
A futurban nagyobb a forgalom!!!!!!!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 14:37
Előzmény: #10799  kenyeres2
#10801
mit futurt?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek