Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 27. 11:26
Előzmény: #10039  deszcsakafi
#10040
a teljesség igénye nélkül
#9849 Csaba40 2019.JAN.22 13:23 "Most nem tudok belőle venni???????????????????????????????????????????????
Megint limites napok felfele,kíváncsi leszek hol törik vissza!!!!"
#9994 Csaba40 2019.JAN.23 15:09 "Elég stabilan áll 40 en ,erő gyűjtés van!"
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 27. 11:16
Előzmény: #10038  Csaba40
#10039
szerintem lassan válts nevet, elég sok mindent mondtál már a széljárásnak megfelelően, de te tudod. Én hiszek neked természetesen..
Csaba40 2019. 01. 27. 11:13
#10038
Ebből a papírból sok van kint fullra vásárolták,nem is fog ez felmenni soha!!! 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 01. 25. 19:52
Előzmény: #10018  Metwolf
#10037
Telenord, persze meg bilibe lóg mindenkinek a keze. Telenord, nem az a cég akit sarokba lehet szorítani, aztán egy marék frissen nyomtatott Opus részvénnyel kifizetni, azért keményen kéne milliárdokat pengetni. Aki azt elhitte, hogy valaha is Telenort vagy Telekomot fogonak venni az egy idióta. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 25. 11:03
Előzmény: törölt hozzászólás
#10036
a nihilben bemondtad azt is 33 körül hogy "továbbra sincs hír, 48-ig kikapják nagy forgalommal szépen" ? szélkakas...
Kisbot
Kisbot 2019. 01. 25. 10:52
Előzmény: #10034  BigProfit
#10035
Szívesen. Még valamit az elhatározásról:
Három hónappal ezelőtt kijelentettem amikor az Ether 220 USD volt:
Ha az Ether 100 USD lesz beszállok a Cryptoba. 
'100 lett, beszáltam kétszeres tőkeáttétellel . Nem előbb, nem később, ahogy elhatároztam.
Sikerült dupláznom három hét alatt elég rendes összeget. Ott hyper módon ment, itt várni kell... ennyi a különbség.
És még valami: 100 USD alatt megint beszállok, már közel jár az árfolyam.Ha nem megy száz alá nem szállok be... Itt meg nem adok el Nordot az általam felvázolt szint alatt. Mindennek eljön az ideje ahogy ott, úgy itt is.  
BigProfit
BigProfit 2019. 01. 25. 10:29
Előzmény: #10033  Kisbot
#10034
Köszönöm a gondolatokat👍
Kisbot
Kisbot 2019. 01. 25. 10:07
Előzmény: #10021  Törölt felhasználó
#10033
Teljesen egyetértek a gondolataiddal!
Én is tavaly beszálltam elég méretes pakkal.
Egy dologhoz következetesen ragaszkodom, mégpedig hogy 1 db-ot sem adok el bukóban.
Sőt, a take profit nálam három számjegyű és nem 1-el kezdődik. Tök mindegy éppen merre vándorol most az árfolyam. Előbb utóbb ide fog szagolni a NER, ennek már van azért némi előjele. 
Minél olcsóbb a papír annál kívánatosabb lesz  a nagyfiúknak. Megfogadtam, engem nem fognak kirázni.
Warren Buffet szerint a tőzsde olyan játszótér, ahol a pénz a türelmetlenek zsebéből a türelmesek zsebébe vándorol. Tartom magam ehhez a gondolathoz...
 
meguntam63 2019. 01. 25. 09:54
Törölt hozzászólás
#10032
meguntam63 2019. 01. 25. 09:53
Törölt hozzászólás
#10031
flow1900 2019. 01. 25. 09:52
Törölt hozzászólás
#10030
BigProfit
BigProfit 2019. 01. 25. 09:45
Előzmény: #10023  Csaba40
#10029
Miért kell ezt???Azért mert te nem hiszel benne vagy remeg a kezed,engedd már meg,hogy másképpen lássuk a helyzetet.Sokan személyes sértésnek veszitek,ha valaki másképpen gondolkodik.Köszönöm
Lantixx 2019. 01. 25. 09:44
Előzmény: #10027  BigProfit
#10028
Magadat járatod le ha válaszolsz ennek a szerencsétlennek! :)
Minden topikban ezt csinálja, komoly tag lehet ....:) 
BigProfit
BigProfit 2019. 01. 25. 09:40
Előzmény: #10024  R00
#10027
Hát de rohadt sokat bukhattál:)) Abba ne hagyd ezt a kabarét.Kérlek!!
Kisbot
Kisbot 2019. 01. 25. 09:32
Előzmény: #10025  Kisbot
#10026
elküldi a hozzászólásomat a gép szöveg nélkül...a fene se érti, már nem az első
Kisbot
Kisbot 2019. 01. 25. 09:30
Előzmény: #10016  BigProfit
#10025

R00 2019. 01. 25. 09:29
#10024
36! Palimadarak!
Csaba40 2019. 01. 25. 09:22
#10023
Ebből a papírból ne vegyetek. Kíváncsi lennék a cég mit csinálna,milyen mozgások lennének! 
BigProfit
BigProfit 2019. 01. 25. 08:19
Előzmény: #10021  Törölt felhasználó
#10022
Szerintem egyről beszélünk,lehet én fogalmaztam rosszul. Osztom a véleményed👍
Törölt felhasználó 2019. 01. 25. 07:39
Előzmény: #10020  BigProfit
#10021

Ez valami betegség, hogy folyamatosan a nagyjátékosokra hivatkozunk, itt valami lesz, felporszívózták, kirázták a kicsiket. Aztán a közkéz marad ugyanannyi.
Sokan meglepődnének, hogy egy egy spekuláns milyen tőkével rendelkezik, röhögve tud 2-3 napi szárnyalást is produkálni. Persze a kispapíroknál.
Az egyik bróker ismerősömnek csak a játszóspakkja 1 milliós.....euróban. És ő még csak az alja a nagyoknak. Gondolom néha benéz a kisbüfik közé, megkeresni a nyaralásra valót.
Az egyik barátom a budacashnél dolgozott, az volt a feladata, hogy befektetőket keressen.Bosszankodott, hogy a marinéniknek alig van pénzük, bezzeg a főnöke olyan körökben forog, hogy nem egy befektető 5-6 száz milliót rakott be 1 telefonbeszélgetés után.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek