Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Urfisz 2019. 01. 15. 11:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#9740
Egy darabig biztos nem. De én is figyelem! 
1; Ezen a szinten azért gyűjtik
2; Ha nem kerül elkülönítettbe, akkor nekem nagy kérdés lesz, hogy miért nem?
Gerju 2019. 01. 15. 10:53
Előzmény: #9734  inexus
#9739
Tőke+4ig(infos cég) +opus(ép ipari cég) +nordtelekom=negyedig zsir új telkos cég és nem kerül 2milliárd euroba
Roka-koma
Roka-koma 2019. 01. 15. 06:23
Előzmény: #9734  inexus
#9738
A netfone a vodafoneon keresztül szolgáltat.
Gerju 2019. 01. 15. 06:15
Előzmény: #9734  inexus
#9737
A Netfone sem önálló nem rendelkezik saját hálózattal se frekvenciával ő csak egy virtuális szolgáltató! 
X9Z5 2019. 01. 14. 12:33
Törölt hozzászólás
#9736
AIDA64 2019. 01. 14. 12:03
Törölt hozzászólás
#9735
inexus 2019. 01. 14. 11:42
#9734
Beszélgettünk már a negyedik mobilszolgáltatróról.  Már a Netrisk oldalán is megtalálhatóak a negyedik, azaz a magyar mobilszolgáltató a Netfone Telecom szolgáltatásának csomagjai.  Kíváncsi lennék a Nordtelekom  mikor lesz majd valóban önálló mobil távközlési szolgáltató ?
https://www.telenet.hu/mobiltelefon-csomagok.html#/
Matthew112 2019. 01. 09. 19:25
Előzmény: #9732  Gerju
#9733
En sajnos meg kezdo vagyok ezen a teren meg van mittanulnom. Bar ebben is erintett vagyok egy kisebb pakkal. 
Hatha lesz itt valami mert tavaj evvegen volt kb 3 het amikor elegge zsakoltak a napi 100-150k-t
Gerju 2019. 01. 09. 19:16
Előzmény: #9731  Matthew112
#9732
Én csak egyfajta bejelentésre tudok gondolni, ami egy organikusan fejlödő céggé tenné ezt az vállalatot és hatalmas tökét vonzanak be! 
Matthew112 2019. 01. 09. 18:39
#9731
Szia
Milyenbejelentesre gondolsz?
Matthew112 2019. 01. 09. 18:39
#9730
Szia
Milyenbejelentesre gondolsz?
JM Keynes
JM Keynes 2019. 01. 09. 09:52
#9729
Szvsz nemsokára megugrik rendesen. Most érdemes beszállni, és 60 körül kiszállni.
Nem gondolom hogy lassan felpörög. Szimplán csak lesz egy bejelentés és onnan limit. SZVSZ.
Aspiri 2019. 01. 02. 15:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#9728
Kezd felpörögni a papír.Akár a fórum)))))))
Brother1 2018. 12. 25. 13:17
Törölt hozzászólás
#9727
Brother1 2018. 12. 25. 13:16
Törölt hozzászólás
#9726
Gerju 2018. 12. 25. 11:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#9725
Köszönöm a tanácsot! Békés Karácsonyi Ünnepek kívánok minden forumtársnak! 
Brother1 2018. 12. 25. 00:14
Törölt hozzászólás
#9724
Brother1 2018. 12. 25. 00:12
Törölt hozzászólás
#9723
Gerju 2018. 12. 24. 12:46
Előzmény: törölt hozzászólás
#9722
Most bebizonyosodott amit gondoltam, hogy te is látod a kitörési pontokat a papírba és minél olcsóbban akarsz vásárolni! Remélem ez nem fog összejönni és innen már felfelé lesz az irány! 
Brother1 2018. 12. 23. 12:14
Törölt hozzászólás
#9721

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek