Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
phavran77
phavran77 2018. 10. 16. 14:46
Előzmény: #9379  phavran77
#9380
phavran77
phavran77 2018. 10. 16. 14:38
Előzmény: #9378  MARYENN
#9379
 Ez már várható volt 10 napja esik lehet hozzák ide az EST-böl a nyereséget. 
MARYENN
MARYENN 2018. 10. 16. 14:30
#9378
5 000 db 31,0 HUF 32,0 HUF 13 890 db
1 750 db 30,0 HUF 32,5 HUF 6 200 db
6 000 db 29,8 HUF 32,6 HUF 19 250 db
7 400 db 29,5 HUF 32,8 HUF 13 800 db
6 000 db 28,4 HUF 32,9 HUF 7 649 db
13 000 db 28,2 HUF 33,0 HUF 22 630 db
3 000 db 28,0 HUF 33,9 HUF 8 000 db
5 120 db 27,6 HUF 34,0 HUF 6 200 db
30 000 db 27,5 HUF 34,6 HUF 1 000 db
7 200 db 27,3 HUF 34,8 HUF 38 000 db
41 000 db 27,2 HUF 34,9 HUF 2 700 db
14 500 db 27,1 HUF 35,0 HUF 11 812 db
220 280 db 27,0 HUF 35,2 HUF 500 db
2 000 db 26,6 HUF 35,3 HUF 1 090 db
2 000 db 26,2 HUF 35,4 HUF 1 092 db
13 700 db 26,0 HUF 35,9 HUF 2 000 db
4 000 db 25,0 HUF 36,0 HUF 143 265 db
3 400 db 24,7 HUF 36,4 HUF 2 194 db
5 000 db 24,6 HUF 36,5 HUF 4 200 db
10 000 db 24,5 HUF 36,7 HUF 6 000 db
phavran77
phavran77 2018. 10. 16. 14:27
Előzmény: törölt hozzászólás
#9377
Talán megindultunk
Brother1 2018. 10. 12. 10:28
Törölt hozzászólás
#9376
phavran77
phavran77 2018. 10. 12. 10:27
Előzmény: #9374  secutor
#9375
 Mi folyik itt ezt szépen lenyomták  jó szintek a belépőre 
secutor 2018. 10. 10. 20:30
Előzmény: #9301  deszcsakafi
#9374
;-)
Csaba40 2018. 10. 03. 16:40
#9373

35 ft os papír????? Tiszta szégyen ,ilyen tevékenységet folytató cégnek ennyi a részvényárfolyama!!!! 
Cs. A. Cs. Könyvvizsgáló és Informatikai Szolgáltató Kft. (személyében felelős könyvvizsgáló: Kendra Ágnes)
Tevékenység:A Társaság jogelődjét a Keystone Internet Services Kft. (korábbi nevén Nextra) alapította 2005. december 13.án. A Társaságot a 2006. június 22.-én a Beltáv vásárolta meg és a Társaság nevét Nordtelekom-ra változtatta. Nordtelekom távközlési tevékenységet és ehhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységeket végez. A távközlési tevékenységen belül főtevékenysége az internetszolgáltatás és a távközlési szolgáltatások teljes spektrumát nyújtja: bérletvonal, ADSL, IPTV, vezetékes telefon (VOIP), ezeken túl szerver elhelyezéssel, tárhely biztosítással, domain név bejegyzéssel is foglalkozik.
Részvénytulajdonosok:BELTÁV Kft. – 50,89%
madzsup 2018. 10. 02. 16:59
Előzmény: törölt hozzászólás
#9372
Azt nem tudom, hogy ki az a Gácsi, de valószínű, hogy ide talán érkezik valaki.
Pucolják ki a céget. Télen volt a nagy beszéd.
Csaba40 2018. 10. 02. 16:52
#9371
Decemberig 20 forint lesz , onnan majd erőt gyűjt addig lassú égetés van itt!!!!! 
Brother1 2018. 10. 02. 16:45
Törölt hozzászólás
#9370
Brother1 2018. 10. 02. 16:44
Törölt hozzászólás
#9369
Brother1 2018. 10. 02. 16:41
Törölt hozzászólás
#9368
Brother1 2018. 10. 02. 16:41
Törölt hozzászólás
#9367
martin36
martin36 2018. 10. 02. 15:44
Előzmény: #9365  deszcsakafi
#9366
Vki nyilvan be van ragadva nagy pakkokkal,es igy probalt egy kis kamuforgalmat generalni.
deszcsakafi
deszcsakafi 2018. 10. 02. 15:18
#9365
nahát a múltkor mentek a csodakötések 37 körül is. Most lenne eladó úgy 150k 37-ig. Miért nem kell neki? Vicc :))
madzsup 2018. 09. 30. 20:16
Előzmény: #9355  Törölt felhasználó
#9364
Azt hallottam Pesten, ide jön egy személy ........ 
Miért is tennének törvénybe ütközőt?
kupec 2018. 09. 29. 10:57
Előzmény: #9360  Törölt felhasználó
#9363
Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell valljuk, hogy az ML cégek/papírok esetén is elég sok a pénzügyi trükk. Szvsz mindaddig, amíg ezek törvényesek (vagy legalábbis annak tűnnek, mert komoly vizsgálat úgy sem indul), kreatív könyvelésnek is hívatjuk. Alapos olvasó, úgyis mögé lát.
zsoltee77
zsoltee77 2018. 09. 29. 09:51
Előzmény: #9355  Törölt felhasználó
#9362
Ügyesek. Én se panaszkodom. :D
madzsup 2018. 09. 29. 09:48
Előzmény: #9360  Törölt felhasználó
#9361
Mit várt?OV regnálása alatt mind a NAV mind az MNB csak papíron létezik. Itt lehetne vizsgálni valójuk.Télen még azt olvastam, hogy ide jön a Vodafone.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek