Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 10:21
Előzmény: #4379  thomasss
#4380
Az biztos! Hűlnie kell az indiknek. Plafont kivertük.
thomasss
thomasss 2018. 01. 09. 10:19
Előzmény: #4377  Lastdeposit
#4379
.. kicsit sikítós lett technikai szemmel nézve a papert... !!
wilan23
wilan23 2018. 01. 09. 10:18
Előzmény: #4362  almafa111
#4378
Szeretnéd mi!?ez még csak most indul!
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 10:17
Előzmény: #4375  Törölt felhasználó
#4377
Persze, meg a többi. 😁
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 09. 10:16
Előzmény: #4371  Törölt felhasználó
#4376
meglepne.
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 10:13
Előzmény: #4370  Törölt felhasználó
#4375
Niincs nagy pletyka csak ez: Komoly bizalmi tőkét halmozott fel a NordTelekom az angliai sztorival, amelynek részleteit a közelgő gyorsjelentés közreadásakor ismerhetjük meg...írta a Világgazdaság ma reggel
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 10:07
Előzmény: #4357  tomi140
#4374
Inkább 26 lesz az. 
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 10:05
Előzmény: #4372  Metwolf
#4373
Köszi! 
Metwolf
Metwolf 2018. 01. 09. 10:03
Előzmény: #4366  almafa111
#4372
Aki 30 felett tudta adni vagy a körül, az ügyes volt.
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 10:03
Előzmény: #4368  HoStrucc
#4371
tegnap 22,9 és 23,1 között maradt egy rés, azt betölti még?
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 10:02
Előzmény: #4369  martin36
#4370
Oksa. De már egy Bróker cég is figyeli az csak jelent valamit? Vagy semmit?Tegnap kaptam délutáni zúzásban. Féltem, hogy ma inkább esni fog. Eleddig egész jó. Van valami pletyka?
martin36
martin36 2018. 01. 09. 09:55
Előzmény: #4364  Törölt felhasználó
#4369
Azert egy egy mondatos, kerdojellel feltett felteetelezest nem igazan neveznek elemzesnek.
Inkabb hajaz egy bors vagy blikk alcimre.
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 09. 09:54
Előzmény: #4367  Sigmund
#4368
Jó lesz ez még  :)
Sigmund
Sigmund 2018. 01. 09. 09:52
Előzmény: #4366  almafa111
#4367
Az előbb vki vett 29-en 150k-t, real 29,5. Lehet itt bármi ma, lehet megvolt a csúcs lehet most jön...
almafa111 2018. 01. 09. 09:51
Előzmény: #4364  Törölt felhasználó
#4366
Metwolfnak általában jók a megérzései. 
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 09. 09:50
Előzmény: #4360  Metwolf
#4365
Bejott a felszuras. Kérdés vissza tud e menni 
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 09:50
Előzmény: #4362  almafa111
#4364
https://elemzes.randomcapital.hu/hirlevel/hirlevel_template.html
randomnal +++os a Nord. Nincsen ennek vége most kezdődik még
treff
treff 2018. 01. 09. 09:47
Előzmény: #4357  tomi140
#4363
azért a 25-t erős túlzásnak tartom
almafa111 2018. 01. 09. 09:47
Előzmény: #4357  tomi140
#4362
Ennek lőttek. :)
sly36
sly36 2018. 01. 09. 09:44
Előzmény: #4360  Metwolf
#4361
Túl nagy a pörgés a fórumban...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek