Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Dodo34
Dodo34 2017. 09. 22. 15:42
Előzmény: #2538  Metwolf
#2540
jah...és mit ad Isten mindig pont kerek szám az öntés....nem is átlátszó
lukskypoker
lukskypoker 2017. 09. 22. 15:39
Előzmény: #2537  kimpaa
#2539
Nos lehet, ámbár, hogy egy klasszikust idézzek: "Pornó, de first class!"
Metwolf
Metwolf 2017. 09. 22. 15:38
Előzmény: #2537  kimpaa
#2538
900k öntés, nem gyenge.
kimpaa
kimpaa 2017. 09. 22. 15:31
Előzmény: #2534  evazeller
#2537
szerintem ez akkor is tömés ami itt megy most, de te tudod :)
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 13:28
Előzmény: #2517  Törölt felhasználó
#2536
Holnap az nem baj, de hétfőn a csillagos ég!
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 13:25
Előzmény: #2529  Popeye67
#2535
Elég biztosnak látszik, 20-25 között alig van néhány db eladó
evazeller
evazeller 2017. 09. 22. 13:17
Előzmény: #2519  kimpaa
#2534
16-17 vétel, 18 eladás megvolt, még egy kis kör sikerült:)
Tomm01 2017. 09. 22. 12:58
Előzmény: #1  roland75
#2533
18 18 18
feel
feel 2017. 09. 22. 12:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#2532
durvan limitre tettek
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 12:34
Törölt hozzászólás
#2531
tsibie 2017. 09. 22. 12:18
#2530
reggel biztos voltam a 18as felfüggibe,aztán nem most reménykedhetünk ismét,de sztem meglesz!Ámen!
Popeye67 2017. 09. 22. 12:17
Előzmény: #2528  bluetooth
#2529
Lehet hogy jövő héten már 20 alatt nem lehet venni. :)
bluetooth
bluetooth 2017. 09. 22. 12:11
Előzmény: #2527  bluetooth
#2528
Kikapták a 17-t..
bluetooth
bluetooth 2017. 09. 22. 10:40
#2527
Mai nyerőszámunk : 16 Ft.
denever74 2017. 09. 22. 10:15
Előzmény: #2522  Popeye67
#2526
köszi
Popeye67 2017. 09. 22. 10:14
Előzmény: #2522  Popeye67
#2525
Ami azt jelenti hogy a BELTÁV vehet részvényt 5 000 000 db-ot 16 Ft-os árfolyamon, más már csak a tőzsdei kereskedésben, ha még kap ilyen áron. Szerintem ha BELTÁV ad érte zártkörűen 16 Ft-ot, akkor valószínűleg nagy reményekkel néz a jövőbe ! :)
signal2
signal2 2017. 09. 22. 10:11
Előzmény: #2522  Popeye67
#2524
hígítás 16 Ft-on, zárt körben -> 16 Ft ér a lejegyző zártkörű társaság szerint.
marq 2017. 09. 22. 10:11
Előzmény: #2519  kimpaa
#2523
Szerintem megy ez fel még, mert akkor ki jegyezne 16 Ft-on papírt, ha annyiért vehet is.
Popeye67 2017. 09. 22. 10:09
Előzmény: #2521  denever74
#2522
denever74 2017. 09. 22. 09:59
#2521
Miért ugrót így fel

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek