Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
cupi76 2017. 08. 24. 10:30
Előzmény: #2218  Törölt felhasználó
#2220
Modja már meg valaki, hogy mi volt a hétfőtől tartó emelkedés oka, mert nem találok semmit
zsoltee77
zsoltee77 2017. 08. 24. 10:09
Előzmény: törölt hozzászólás
#2219
Kimaradtál? Ebből is?
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 10:08
Előzmény: #2215  Törölt felhasználó
#2218
15 ft vagyis 1500 1500-ért vegyél te
sly36
sly36 2017. 08. 24. 10:08
Előzmény: #2216  Törölt felhasználó
#2217
Pause van. Pár hónapig. :D
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 09:55
Előzmény: #2215  Törölt felhasználó
#2216
Korrekciózik állítólag :))
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 09:43
#2215
tele van eladoval,minek?
BuxVelem
BuxVelem 2017. 08. 24. 09:40
#2214
Néhányan állandóan keseregnek, ők lehetnek azok akiknek soha semmi sem sikerül. Nekik ajánlom, hogy nézegessék az ajánlati könyveket és a grafikonokat, figyeljék az árfolyamok mozgásait, keressenek összefüggések... egyszóval: tanuljanak. Egyszer nekik is sikerül majd valamit összehozni.
sly36
sly36 2017. 08. 24. 09:36
Előzmény: #2212  Kvasztics_Fedor
#2213
Ne mondd, hogy másra számítottál..
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2017. 08. 24. 09:34
#2212
Mikor lesz ez 40 Ft? Megakadt picit a lendület
Szlobi91
Szlobi91 2017. 08. 24. 09:26
Előzmény: törölt hozzászólás
#2211
Miért vagy ilyen negatív? :D Reggel amúgy 16 is volt, 30 az ilyen borulások után szerintem is lehetetlen,de nem értem, hogy valakinek miért jó, ha másnak rossz :/
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 09:22
Törölt hozzászólás
#2210
Szlobi91
Szlobi91 2017. 08. 24. 09:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#2209
Én tegnap vettem 15ért és bent is hagytam 16-ra. Reggel nyitóra meg is vették 16-ra. Kis pénz, de legalább kerestem valamit. Remélem nem bukik sokat senki, sok sikert mindenkinek aki bent van :) 30 szerintem esélytelen, de ha nem remegnek be, akkor még mehet ez a vonat felfelé.
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 09:00
Törölt hozzászólás
#2208
Szlobi91
Szlobi91 2017. 08. 24. 08:55
Előzmény: #2206  Jantner007
#2207
18-ért én is láttam bent, már az összes ki is jött, 17ért még vannak bent.
Jantner007
Jantner007 2017. 08. 24. 08:53
Előzmény: #2201  sztranya
#2206
Persze 30Ft. Meg ne adjuk el mert majd jó lesz. Ilyen nagy szövegek mentek az általad felsorolt papírok bedőlése előtt is. Ezt a papírt 1 ember bedönti 20 millával. Tegnap a 14 forinton álló 1,4 millás ajánlat nem ment át 15-re vajon miért? Én nem mertem tartani, bár a kiszállóm még korán 17-re állítottam így ma jó eséllyel be is jött volna. Ma 8.40-kor fél percre speka meg villant 1,2Mdb-ot ajánlatba 18 ftért majd kiveszi. Ha venni szeretne miért nem hagyja bent? Jó kiszállót mindenkinek aki még tartja.Saját megérzéseitekben bízzatok ne mások írásaiban. A fórumokat olvasva a legtapasztaltabbak is már tévedtek. Az angliai sztorit meg ne vegyétek alapul 2014-ben is már cikkeztek róla, ha be is jött, egyik napról a másikra nem fog pluszba fordulni az eredmény. Arról ne is beszéljünk,hogy a Roamingot egy-két hónapja megvariálták ezért a növekedése nem annyira egyértelmű.
Törölt felhasználó 2017. 08. 23. 20:55
Törölt hozzászólás
#2205
sztranya
sztranya 2017. 08. 23. 19:51
Előzmény: #2203  Krumenaker
#2204
ja aztán rájöttem én is, mert csak az elmúlt 5 évet néztem. :) mea culpa.
Krumenaker 2017. 08. 23. 19:31
Előzmény: #2201  sztranya
#2203
Opimusban 1800 Ft, Konzumban 225.000 Ft a történelmi csúcs... De a többinél is (amelyek régebben tőzsdén vannak már) csillagászati magasságokban a csúcsok... Szóval ez a példád nem volt jó.
hali
hali 2017. 08. 23. 17:55
Előzmény: #2197  almafa111
#2202
Nem tudom megmondani.
sztranya
sztranya 2017. 08. 23. 17:52
Előzmény: #2198  Törölt felhasználó
#2201
ahogy nézem az összes kispapír elmenetelt a történelmi csúcsig, vagy legalább a közelébe, szóval, ha a 36-ot nézem, akár még a 30 is meglehet. sztem ha nem lesz sávszél (ami miatt beparáznak sokan), akkor a 20-at simán átviszi. jövő héten limites napok nélkül is átviheti a 30-at. csak higgadtnak kell maradni, és nem fosni... idén májustól, ha valaki benne volt egy két körben más papíroknál (OPIMUS,KONZUM,CSEPEL,NUTEX,CIG,APPENINN,OTT1,stb.), akkor már átélt egy-két borítást és látta, hogy, ha az ember nem pattog, akkor a bukó realizálása helyett hasznot tehet zsebre... :)))) jó lesz ez is!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek