Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Sipiii 2013. 06. 11. 08:50
Előzmény: #258  exmnbs1
#260
így-így partvonal
exmnbs1 2013. 06. 11. 08:49
Előzmény: #255  exmnbs1
#259
ehhez jött a 750K-s tétel
kb 50m-t sikerült kivasalni a kicsiktől az aukción
2 napi biomeg forg mostanában
exmnbs1 2013. 06. 11. 08:38
Előzmény: #256  Sipiii
#258
a magadfajtának, akinek nincs annyi agya hogy észre vegye
exmnbs1 2013. 06. 11. 08:37
Előzmény: #256  Sipiii
#257
1 1 1 000 db 24 HUF
1 1 3 000 db 23 HUF
1 1 2 000 db 22 HUF
2 2 11 000 db 20 HUF
3 3 10 450 db 19 HUF
Eladás Cég Aj.
19 HUF 58 792 db 2 5
20 HUF 10 000 db 1 1
22 HUF 17 200 db 1 2
23 HUF 13 000 db 2 2
25 HUF 1 124 db 1 1

Napi min: 0 HUF Napi max: 0 HUF
Nyitó: 0 HUF Előző záró: 23 HUF
Indikatív ár: 19 HUF
Sipiii 2013. 06. 11. 08:34
Előzmény: #255  exmnbs1
#256
de biztos nem tőled érkezett...te csak partvonalról nézelődsz és magyarázol mint egy házi sárkány
exmnbs1 2013. 06. 11. 08:23
Előzmény: #195  gzsolty
#255
arról nem beszélve hogy hirtelen érkezett egymás után 10db 100K-s tétel zsinórban
valaki besegített kozmetikázni
evazeller 2013. 06. 11. 00:40
Törölt hozzászólás
#254
Törölt felhasználó 2013. 06. 11. 00:32
Előzmény: #248  Törölt felhasználó
#253
Igaz ez aukció volt, bocsánat, rosszul fogalmaztam:) Nekem az a bajom, hogy sajnos az aukció a minimális áron történt 16Ft-on, és ennek ellenére sem sikerült az összes mennyiséget értékesíteniük, tehát egyértelműen lefelé várom a részvény árat, hiszen aki akart vett 16-on, még nem is volt elég vevő ott, így miért adna többet a piacon bárki is. Így örülök ha egyáltalán 19-en elmegy, igazából ennyire is számítottam, ezért jegyeztem, gyors skalp, igaz ultra rizikós dehát nem maradok ki semmilyen hülyeségből:) Tehát jobban örültem volna ha 18-19Ft-on történik az aukció, akkor nem lenne ennyire egyértelmű a dolog, hogy mindegy mennyiért(legalacsonyabb ár azaz 16), csak adjanak el minél többet.. Neked is sok sikert a továbbiakban!
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:28
Előzmény: #248  Törölt felhasználó
#252
most a tarttatási duma aztán pedig röhögsz a beragadtakon mint a genyaban anno
vagy a ....mann ikrekről hadoválsz, akik jönnek majd venni,
Törölt felhasználó 2013. 06. 11. 00:27
Előzmény: #249  exmnbs1
#251
Holnap igen, ha 5 napon át nincs kereskedés vagy kötés, akkor szűnik meg a limit, ha jól emlékszem a szabályra, de 1nap alatt még nem fog eltörlődni, így holnapra 19 az alsó limit.
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:24
Előzmény: #248  Törölt felhasználó
#250
undorító ez az agymosás amivel tarttatni akarod
akkor és ott adja el, ahol úri kedve tartja
ő lesz az első eladó szokás szerint és???
hogy vevő lesz-e rá az sokkal érdekesebb kérdés
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:21
Előzmény: #245  Törölt felhasználó
#249
ma nem volt kereskedés
ilyenkor is 20% a limit?
Törölt felhasználó 2013. 06. 11. 00:19
Előzmény: #245  Törölt felhasználó
#248
Szia,gratulálok!:) Te akkor ügyesebb vagy,mint a másik!viszont már bocsánat,hogy megmondom őszintén: de sajnos Te is tévedsz,mivel nem is részvényjegyzésről van szó itt,ezesetben! Hanem nyilvános aukcióról! A kettő nem ugyanaz!erről beszélek itt,van 1-2 forintozó itt is,másik fórumban is,és még azt sem tudják,hogy ez aukció volt,és nem pedig részvényjegyzés.
ez nyilvános aukció volt!szóval szvsz.ha nagyon akarod add el 19-en,bár azt nem értem,ha 23-on zárt,miért kell alsó limitre beállni eladással,nem jobb lenne 2-3 forinttal föntebb eladni??? na ez a durva,ez a forintozók mélypontja:)
szóval nem bántani akarlak,de sajnos úgy veszem észre,az a pár forintozó,aki ide és a másik fórumba ír,hogy is mondjam finoman,pénzügyi,és gazdasági ismeretek híján tényleg csak 1-2 forintozgatásra képes,előre is gratulálok hozzá,add el nyugodtan.
aki egy nyilvános aukciót nem tud megkülönböztetni egy jegyzéstől,az tényleg jobb is,ha kiszáll még 20 Ft környékén,szóval sok sikert,csak biztatni tudlak!:))
1. forintozó gyávaságból kimaradt a kedvezményes árból. 2. forintozó kevés tudással rendelkezik. 3. forintozó irigykedik és csak fórumozik egész nap (lásd másik tőzsdei honlap fóruma).
kb. ilyen tömören össze lehet foglalni az itteni pár fórumozó mentalitását,cselekvéseit:)

sok sikert tényleg,jó kiszállót! add el gyorsan!
evazeller 2013. 06. 11. 00:19
Törölt hozzászólás
#247
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:16
Előzmény: #244  Törölt felhasználó
#246
ftozók és a Mari nénik
meg az aki azt hiszi eltudja drágábban passzolni
Törölt felhasználó 2013. 06. 11. 00:10
Előzmény: #240  Törölt felhasználó
#245
Ne haragudj, de én igenis jegyeztem, életem első részvény jegyzése, eddig mindig csak a piacon vettem kereskedésben. Így izgatottan várom a holnap reggelt, s igaz is én 19-re beálltam egyelőre eladásra. S igen a Xetra rendszert én nem várom, a limitek miatt, de a forintozás maradni fog, mert phy phyli is nagyon ritkán mozog limittel, de 1-1 Ft-ot pár hetente meglehet csinálni.
Törölt felhasználó 2013. 06. 11. 00:08
Előzmény: #241  exmnbs1
#244
"nem mert az aukción részt venni??? hülye lett volna"
ez hívják röviden és tömören gyávaságnak és butaságnak, akár naivságnak,stb..)
akkor ezek szerint az is volt,hisz a piaci árfolyam 23,jegyzés meg 16-on volt...látod ilyenek a forintozók,ezek a fórumok forintozói,ezek csak 50 ezer ft-os ki-beugrálók.és annyira buták,hogy azt hiszik ők adják a kisrészvények nagy forgalmát.:))
miért szerinted ki tolt be ide kp-ban 180 millió Ft-ot??
pár forintozó?:) na én mentem,jókat lehet derülni a fórumos naivságokon:)) jó éjt,már lefáradtam az itteni okosságokon:)
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:06
Előzmény: #240  Törölt felhasználó
#243
"A 16 Ft az alja ez egyértelmű!"
aha, aki annyit akart adni az vett az aukción,
akinek nem ért annyit, annak utána sem fog
nehogy a 16 mint maximum fungáljon
exmnbs1 2013. 06. 11. 00:02
Előzmény: #240  Törölt felhasználó
#242
milyen szép forgatókönyv, a bennfentes tulajok nem akartak duplázni, triplázni helyette a kisbüfiknek osztogatták sz-é h-é a mannát))))
hihető???
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:59
Előzmény: #240  Törölt felhasználó
#241
BB ingyen nyomod vagy felbéreltek???
nem mert az aukción részt venni??? hülye lett volna

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek