Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:57
Előzmény: törölt hozzászólás
#240
na pont az ilyen mitugrász,50-100 ezer ft-okal játszadozó spekikre gondoltam.:-)

1. El is találtam, hogy ezek vagy irigykednek, vagy gyávák voltak és nem mertek részt venni az aukción
két tőzsdei fórum topikjaiban ez aközös,van kb. 3-4-5 forintozó,eva,feri,stb. és azok írogatnak így.
a lényeg: aki nem mert most az aukción részvényt venni,azok kárognak összeomlásról,árfolyambedőlésről,stb.
pedig egyszerűen csak az ilyen emberek gyávák,pitiánerek,irigykedők,és ezért írnak negatívumokat,mert annyi eszük van,hogy azt hiszik,hogy 1-2 naiv beírásuk a perdöntő:)

evának is megsúgom,várd nyugodtan a csökkenést,de az ellenkezője is könnyen összejöhet,azaz egy gyors duplázás,triplázás.
majd meglátjuk bármi lehet!

A 16 Ft az alja ez egyértelmű!

kisebb realizálások után 20 Ft környékén megnyugszik,és emelkedőbe vált.na üdv.
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#239
a phy-t 40-nél jegyezték 25-ön
aztán mire kijött első nap lett 26 és utána zuhé volt egészen 6 HUF-ig......
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:48
Előzmény: törölt hozzászólás
#238
én meg azt gondolom
mint ahogy régebben is beesett mai áron nézve
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:47
Előzmény: #234  Törölt felhasználó
#237
)))))
a számok cseppet sem zavarjanak
",sok külföldi.legalább több belföldi,magyar száll be a tőzsdére"

eddig hol voltak??? minek jönnének???
ha jönnek pont egy ilyen splitelni kényszerült pennystockba jönnek majd)))))))
evazeller 2013. 06. 10. 23:44
Törölt hozzászólás
#236
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:44
Előzmény: #233  Törölt felhasználó
#235
miféle fordulat??
az efajta "aukció" miatt újabb csalódott beültetett réteg lép le majd???
lásd E-Star kötvény

"a Xetrát alakítani kell,bele kell szólni aktívan a dolgokba"

majd pont a te dolgod lesz a Xetra implementálása))))
amúgy hogy képzeleg ezt???? majd ha veszel valamit csak x idő múlva adhatják el a többiek?)))))))
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:42
Előzmény: #232  exmnbs1
#234
nem baj,sőt jobb is,hogy sokan elhúztak innen,sok külföldi.legalább több belföldi,magyar száll be a tőzsdére,és kevesebb a külföldi,mnyp-s téma is jó így,én emiatt nem aggódom,forgalom meg nőni fog,ami el is indult,csak inkább beföldi,magyarok fogják a forgalom nagyrészét adni. menyp-rendszer meg legfeljebb a nevében magyar,tetteiben aligha.:) síratni nem síratom,és sokan örülnek,hogy az ilyenek nem fektetnek már be ide.:)
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:38
Előzmény: #231  exmnbs1
#233
tudod,változnak az idők,és könnyen lehet év végéig legkésőbb fordulat lesz itt is és egyre többen fognak közép-hosszabb távra tervezni,ezt Te sem tudhatod előre,én sem.a lényeg a Xetrát alakítani kell,bele kell szólni aktívan a dolgokba,na üdv.pá
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:38
Előzmény: #230  Törölt felhasználó
#232
ne kamuzz
a bétről elhúztak a külföldiek, meg a mnyp alapok, meg egy csomó egyéb befektető, a forgalom a töredéke a pár évvel ezelőttinek
az efajta tolvajrvben pedig sosem voltak
gondolom nem a Rockefeller család és nem is Warren Buffet jegyzett
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:35
Előzmény: #229  Törölt felhasználó
#231
ne kamuzz, BB
más fejlettebb piacokon sincs úgy, rövidülnek a befektetési idők a vedd meg és nézz rá majd egyszer ideje lejárt
anno a phy jegyzőknek 1 napja volt hogy a jegyzési ár felett eladják a papírt, annál a helyzet sokkal rosszabb most
sokkal illikvidebb a tőzsde és sok a tolvajrv, nagy a konkurencia )))))
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:35
Előzmény: #228  exmnbs1
#230
forintozók zömét?
ne viccelj,pár millió ft-os forgalmú részvényeknék talán,1-2 részvénynél domninálhatnak,de legtöbbnél nem.
nem a fórumozó 3-4-5 forintozó speki irányítja itt a nagy dolgokat,aki ezt elhiszi,az nagyon buta és naiv.
na én léptem is,lesz még itt sok meglepetés!

várjuk izgatottan a 36-38 Ft-os szintet a közeljövőben
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:31
#229
többet én sem mondhatok,majd kiderül minden.
előbb elírtam egy szót,bocsi: trendspekik.
meglátod majd....addig üdv.szép estét!

szvsz. hamarosan eljön,és talán már itt is van a közép-,hosszabb távú befektetők ideje.ez a részvény is ezt fogja megmutatni.üdv
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:31
Előzmény: #227  Törölt felhasználó
#228
)))))
likviditás miből lesz???
mert pillanatnyilag a ft-ozók és nem a beragadtak adják a zömét szvsz
árjegyző fog legjobban járni
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:27
Előzmény: #224  exmnbs1
#227
nem marhaság,majd meglátod milyen lesz az új rendszer.tudok 1-2 dolgot,amit Te még lehet nem is tudsz.
Várd meg az új Xetra-rendszert,és meglátod majd milyenek lesznek a napi elmozdulási limitek.
megsugom neked barátom,hogy a közép-és hosszabb távú trenspekik már dörzsölik a markukat,a rövid távú (pár napos forintozók) meg el kezdtek berezelni,hogy utána mi lesz velük.megsúgom: új korszak jön,új más szemlélettel,egyeseknek ez nem lesz jó,és talán a forintozók könnyen lehet a tőzsdét is elhagyják,vagy egy részük csak,vagy alkalmazkodnak majd,és nem ugrálnak összevissza,majd kiderül.
alakítani kell olyan irányba a dolgot,hogy főleg a közép- és hosszabb távon gondolkodó befektetőknek kedvezzen az új rendszer,de a jelenlegi hírek szerint,úgy tűnik,ez utóbbiak fognak jobban járni és többet keresni a tőzsdén
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:25
Előzmény: #225  Törölt felhasználó
#226
az angol olcsó hazatelefonálás?))))
persze, biztos csak az én ismerőseim nyomják ingyen skype-on

ügyfélszolgálat??? rég megette a fene ha arra van szükség
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:22
Előzmény: #218  exmnbs1
#225
a titok nyitja,hogy elolvasod figyelmesen az utóbbi közleményeiket,és megkapod kérdéseidre a válaszokat.
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:21
Előzmény: #217  Törölt felhasználó
#224
"év végén indul a Xetra, és nem lesznek már utána forintozások.Szóval a napjaik megvannak számlálva hála Istennek,és sokkal jobban tudnak hamarosan keresni a közp-és hosszabb távú befektetők a részvényeken!"
ez miféle marhaság???"vásárlóerő honnan lesz????? T-kategóriában meg aukciók lesznek év végétől,és nem lesz folyamatos kereskedés,aza bye-bye forintozók:)"

marketmakerségre nem lesz vállalközó? na ezt nem csodálom

Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:18
Előzmény: #220  exmnbs1
#223
elírtál valamit szvsz.
ne vegyél ebből a részvényből,sőt mindenki adja el!:)köszi a megtiszteltetést,de nem vagyok bróker,viszont Big az igen,de csak big brother.:)
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:15
Előzmény: #220  exmnbs1
#222
bocs, 30K az, elírtam

exmnbs1 2013. 06. 10. 23:14
Előzmény: #219  Törölt felhasználó
#221
BigBroker ilyen marhaságot nyomtál a Genyában és az E-Starban is

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek